7óra7

A Montmartrei-ibolya premier Veszprémben

A Montmartrei-ibolya premier Veszprémben

2013. 07. 06. | 7óra7

Kéri Kitty elmondta: azért választotta ezt az operettet, mert a darab a művészekről,a színház világáról szól, annak összes kínjával és varázsával. A közönség mindig kíváncsi a kulisszák mögötti létre,s ez mindig jó lehetőséget ad a színészeknek is, hogy magukról valljanak.

Ellentétben sok más ismert operettel, A Montmartre-i ibolya szereplői nem kitalált személyek, hanem hús-vér emberek, a szerzők valóban élt festőről, zeneszerzőről és íróról mintázták meg a férfi főszereplőket és persze önmagukról is. Nem véletlen, hogy Henry Murger Bohémek című regénye megihlette Puccinit, Leoncavallot és Kálmán Imrét is. Kálmán Imre barátaival Szirmai Alberttel, Jacobi Viktorral és Molnár Ferenccel huszonévesen ugyanúgy megváltotta a világot esténként a kávéházban, ahogyan azt a mi hőseink, ahogyan később Szenes Andor, Szenes Iván és azóta is minden művész teszi- hangsúlyozta a rendező, aki hozzáfűzte: Kálmán Imre ezt az operettet szerelmesen írta, a nála harminc évvel fiatalabb, orosz származású, színésznő feleségének ajánlotta. Az 1930-as bécsi premieren muzsikáját csak a vájt fülűek, valamint az igazi rajongók élvezték, de hamarosan egész Európát meghódította A Montmartre-i ibolya.

Kéri Kitty Deres Péter dramaturggal sokat dolgoztunk a szövegkönyvön – mondta a rendező –, frissebbé tettük a párbeszédeket, hangsúlyokban is megerősítettünk néhány szerepet és új szereplőket is életre hívtunk. Így egy kicsit mi is hozzá tudjuk tenni a darabhoz az életünket. Nem modernizálni akarjuk a művet, hanem maivá, dinamikusabbá szeretnénk tenni, megmutatni olyan színházi formanyelvet, amely segít a sokszor cukrozottnak ábrázolt operett világot közel hozni a valósághoz. Helyenként visszatértünk az eredeti Murger szöveghez és Szenes Iván megoldásaihoz. A történet az 1890-es években játszódik Párizsban, de ma is játszódhatna. Andréa T.Haamer jelmezei, Cziegler Balázs díszlete amellett, hogy látványos lesz, eltér a megszokott sokfalas, kis realista megoldásoktól. Bodor Johanna koreográfussal régóta ismerjük egymás ízlésvilágát, sokat dolgoztunk együtt, nagy szerencse, hogy el tudott jönni hozzánk, szerintem mindenkinek élmény lesz a vele való munka.

Kéri Kitty hozzátette: számomra igazi kihívás, hogy operettet rendezhetek. Gyerekkoromban nagyon szerettem, sokat jártam operett és opera előadásokra. Azután elvesztettem az érdeklődésemet. Nem szeretem, amikor a dalok egyfajta zenei betét szerepét töltik be – kicsi tánc, nagy végpóz - és nem a szituációból, a szövegből és a színészek idegrendszeréből születnek meg. Zene és szöveg ugyanolyan fontos, egy egészet kell alkotnia. Valóságos emberek, valódi történetét mutassuk be, nincs ennél érdekesebb.

Az opera mint műfaj megújult, megváltozott az elmúlt évtizedekben, szárnyal. Azt gondolom, hogy az operettre vár még egy hasonló megújulás. Jó lenne, ha nekünk sikerülne a mostani előadással hozzájárulni ehhez – mondta Kéri Kitty és hozzáfűzte: a veszprémi produkciót érdekessé teszi, hogy eddig egyetlen női rendezője volt A Montmartre-i ibolyának, 1962-ben, ugyancsak Veszprémben: Bencze Zsuzsa. Különös az is, hogy A Montmartre-i ibolya magyarországi bemutatója 1935. április 12-én volt. A veszprémi premier pedig szintén április 12-én lesz. A számok tehát véletlenül összecsengenek és ez egy kicsit még izgalmasabbá teszi a darab mostani színpadra állítását.

A főszereplők a darabról

 

Trokán Anna *Nem könnyű a művészélet*

Trokán Anna Violettát formálja meg az előadásban. A fiatal színésznő zenés szakon végzett a színművészeti egyetemen, s azóta most énekel először operett szerepet.

"Szeretem ezt a műfajt, hallgatni, nézni és most remélem játszani is nagy öröm lesz. Bár, ahogy mondják, a könnyűnek tartott műfajokat csak nézni könnyű, játszani viszont nehéz. Komoly mérföldkő ez a szerep a számomra, nagy kihívás, hiszen az egyetem óta nem énekeltem operettet. A darab persze a sok szép dal, egy franciás hangulatú történet és jó szerep mellett komoly mondanivalót is hordoz. Számunkra nagyon aktuális ez, hiszen a művészvilágról, művészlélekről szól és olyan életről, amely cseppet sem könnyű. Naponta tapasztaljuk ma is. Persze, akad benne szerelem, csalódás, sok vidámság, humor, szóval minden, ami az életet széppé, izgalmassá, színessé teszi. S ezt így tavasszal a hosszú tél után nagyon jó lesz megtapasztalni" - mondta Trokán Anna.     

Nagyhegyesi Zoltán *Kitörni a szegénységből*

A Színház - és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója Nagyhegyesi Zoltán formálhatja meg Raul Delaxroix szerepét az előadásban. A fiatal tehetség Novák Eszter és Selmeczi György osztályába jár.

"A darabban egy festőt alakítok, aki a barátaihoz hasonlóan sokat nélkülöz és a tehetségével akar kitörni a szegénységből. Hisz a művészet erejében és abban, hogy tud majd boldogulni az életben. Közben pedig szerelmes lesz. Életemben először játszom operettben, nagy izgalommal készülök a veszprémi közönség előtti bemutatkozásomra" - mondta Nagyhegyesi Zoltán, akitől nem áll távol az énekesi szerepkör, hiszen zenés szakon végez.

*Érzelmek, szenvedély, szerelem*

Ninon a modell és énekesnő szerepében Halas Adelaida látható a produkcióban. A színművésznő elmondta: szereti Párizst, a francia hangulatot és örül annak, hogy egyik kedvenc városához köthető történetben játszhat.

"Remek humorral átszőtt darab ez, a dalok fülbemászóak, jók a karakterek, a szerepek és a színpadi szituációk. A próbák a feszített tempó ellenére jó hangulatban zajlanak. A szerepem izgalmas, egy  vagány, igazi párizsi csajt kell játszanom, akiből művésznő lehet. Az, hogy miként alakul a sorsa, kiderül az előadásból, amelyből természetesen nem hiányozhat a szenvedély és a szerelem sem, nagy érzelmeket felkorbácsolva. Mint egy jó operettben" - ecsetelte Halas Adelaida.

*Megperzselődve a szerelemmel*

Sághy Tamás

Sághy Tamás Florimond Hervé zeneszerzőt alakítja az előadásban. Mint mondta, a pályafutása elején több zenés vígjátékban játszatott, szerette azokat, az utóbbi időben viszont főleg prózai szerepekben láthatták a nézők. Ezért is örül annak, hogy most ismét énekelhet.

"Operettben még nem játszottam, énekelni nagyon szeretek, örömmel vállaltam ezt a szerepet. Ebben a darabban a három művész közül az  általam megformál zeneszerző a legtapasztaltabb, legbohémabb, ő vetette bele magát leginkább az életbe. Aztán őt is megperzseli a szerelem. Hálás figurát formálhatok meg, hiszen a hétköznapi életben sem áll távol  tőlem a lazaság, a könnyedség, az irónia. Bízom abban, hogy a  közönségnek sikerül igényes, tartalmas szórakozást nyújtanunk" - mondta Sághy Tamás.
 
*Bohém művészek*

Henry Murger, az írót formálja meg a darabban Keresztes Gábor.

"Bohém művészekről szól ez a történet, akik együtt laknak egy padlásszobában, közösen alkotnak és hírnévről álmodoznak. Egy Szép Ernő lelkületű írót játszom, aki titokban szerelmes Violettába, de ez az érzése nem talál végül viszonzásra. Szeretek zenés előadásokban játszani, ez a darab is nagyon jó, a koreográfiák látványosak, a dalok közül több pedig igazi slágerré vált az idők során. Rendkívül kalandos, szórakoztató előadásnak nézünk elébe. Bízom abban, hogy a közönség jól fogadja majd a produkciót" – hangsúlyozta Keresztes Gábor.

>>> A Montmartre-i bolya - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr657998801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása