7óra7

„Fontos az új szemszög” – a Magyar Teátrumi Társaság sajtótájékoztatója a POSZT-ról

„Fontos az új szemszög” – a Magyar Teátrumi Társaság sajtótájékoztatója a POSZT-ról

2013. 07. 06. | 7óra7

Nemcsák Károly, Vidnyánszky Attila Az MTT elnöke a szervezet hétfőn, a baranyai megyeszékhelyen tartott közgyűlésének szünetében az MTI-nek azt mondta: aktív szerepet szeretnének vállalni a június 7. és 16. között zajló fesztivál megjelenésének, hangulatának alakításában, beleértve a nyitó- és záróeseményeket, a szakmai és egyebek mellett az úgynevezett off-programokat is.

"Senkit ki nem szorítva színesítjük, gazdagítjuk a fesztivált, hogy a pécsiek és a városba látogatók egy, a korábbinál is jobb, izgalmasabb képet kapjanak a magyar színházról" - fogalmazott.

Vidnyánszky Attila példaként hozta fel, hogy a POSZT lehetőséget teremt a köztestületté alakult Magyar Művészeti Akadémia, valamint a kisebb vidéki műhelyek megjelenésére, a Pécsi Horvát Színházban pedig a nemzetiségi színházaknak a saját fesztiváljuk megtartására. Hozzátette: emellett fontos az az új szemszög, látásmód, és azok a gondolatok is, amelyeket az MTT tehet hozzá a magyar színházi élet legrangosabb eseményének sikeréhez.

Az MTT idén szerzett a Magyar Színházi Társasággal megegyező, 16,6 százalékos tulajdonrészt a POSZT-ot működtető gazdasági társaságban, melynek 66,8 százalékkal Pécs a többségi tulajdonosa.

Az idei fesztiválon hét nagyszínpadi és hét stúdiószínházi előadás száll versenybe. A darabokat Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus, valamint Bicskei István színész, rendező, koreográfus válogatta ki a magyarországi és határon túli magyar színházak 2011. március 1. és 2012. február 29. között bemutatott előadásai közül.

A találkozó díszvendége Cserhalmi György lesz, a versenyprodukciókra április végétől, az off-programokra május elejétől árulják a belépőket. A lebonyolítás költségeinek fedezésére a város 75 millió forintot biztosított, a szervezők ehhez ugyanekkora állami támogatásra számíthatnak.

Vidnyánszky Attila az MTT közgyűlésének szünetében az MTI-nek szólt arról is, hogy a 2008 novemberében, a magyar színjátszás hagyományainak ápolására, a magyar nyelven játszó színházak partneri együttműködésének segítésére, továbbá az "érdemi, karakteres színházművészeti érdekképviseletre" alakult teátrumi társaság hétfőn hat új tag felvételéről döntött.

Jelezte: a Pécsi Nemzeti Színház, a budapesti József Attila Színház, a Kőszegi Várszínház, a Szentendrei Nyári Játékok, a Jászberényi Malom Színház, valamint a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat csatlakozásával tagjaik száma negyvenre emelkedett.

Kapcsolódó:

>>> Megvan a POSZT-versenyelőadások időbeosztása >>> Cserhalmi György lesz a POSZT díszvendége >>> „Leszavaztak” – Zappe László a POSZT-botrányról >>> „Évtizedekre vetettétek vissza a függetleneket” - Közgyűlést tartottak a függetlenek >>> A senki földjén – A független színház megszűnéséről >>> Megvan az idei POSZT versenyprogramja – A kompromisszumok POSZT-ja

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798000813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása