7óra7

„Fontos az ember számára fiatalon is az életút” – Peer Gynt az Örkényben

„Fontos az ember számára fiatalon is az életút” – Peer Gynt az Örkényben

2013. 07. 06. | 7óra7

Peer Gynt Az Örkény István Színház előadásában Ase szerepében Kerekes Éva, Solvejgként Szandtner Anna látható.

Ascher Tamás az MTI-nek elmondta: mindig is érdekelte a Peer Gynt, mert más módon, de ugyanolyan fontos az ember számára fiatalon is az életút, az életsors, a megalkuvás, vagy nem megalkuvás kérdése, hogy hogyan és mivel töltse az életét. Tehát a sejtelmek és félelmek, amelyeket az ember az életével kapcsolatban megél, ugyanolyan erősek, mint a tapasztalatok, amelyeket megszerez - fogalmazott.

Mint mondta, a Peer Gynt hallatlanul fontos mű, mert olyan dolgokkal kapcsolatban szólítja meg a nézőt, ami a drámairodalomban ritkaság. "Egyszerre átfogó és mélyen szubjektív, rendkívül személyes, ugyanakkor enciklopédikus. Van benne valami mély szarkazmus és kétségbeesés, ugyanakkor van benne valami grandiózus és formátlan szecessziós áradás, valamiféle furcsa esztétikai pöffeszkedés is" - taglalta, hozzátéve, hogy megbirkózni ezzel az egész hatalmas masszával úgy, hogy megőrizze a karakterét, de mégis befogadható és élvezhető legyen, egyáltalán nem könnyű feladat.

Hangsúlyozta: természetesen az egész grandiózus mű minden sora hatalmas érték, eredetiben ugyanúgy, mint a szenzációs, kongeniális fordításban.

"Iszonyatos érték minden sora olvasva, és hallatlan élvezet, de a bölcselkedés, vagy a szatirikus kommentárok papírra valók, és hogyha nem kerülnek erős szituációba, valamiféle drámai erőtérbe, akkor végtelenül unalmasak tudnak lenni a színpadon" - vélekedett. Mint felidézte, nagyon sok szép Peer Gynt-előadást látott élete során, sokat külföldön, néhányat Magyarországon is, és mindig voltak benne unalmas részek, vagy olyanok, amelyeket erőfeszítés volt végigülni.

"Minden ambícióm az volt, hogy ebben ilyenek ne legyenek" - mondta, hozzátéve, hogy az ember természetesen elvakult a saját munkájával kapcsolatban, mégis úgy érzi, hogy a szokásosnál arányosabb, kecsesebb, ugyanakkor kellőképpen fájdalmas és ironikus előadást hoztak létre.

Kiemelte, hogy Polgár Csaba meg fogja lepni a nézőket azzal, hogy nemcsak pompás karakterszínész, hanem igazi érett, mély színész.

A történet szerint Peer Gynt, a mihaszna fiú hol lányokat csábít el, hol a falubelieket szórakoztatja hihetetlen történeteivel. Miután megszökteti a menyasszonyt a menyegzőről, menekülnie kell a család haragja elől, és elalszik az erdőben. Álma életútnyi utazás a földalatti szörnybirodalomtól a sivatagon át az elmegyógyintézetig. Sodródva-vándorolva keresi és veszti el újra meg újra önmagát, míg útja végén, vénséges vénen érti meg, hogy mindvégig épp az elől menekült, amit keresett.

A darabban játszik Bíró Kriszta, Csuja Imre, Epres Attila, Für Anikó, Gálffi László, Stefanovics Angéla, Takács Nóra Diána és Vajda Milán is. A díszletet Izsák Lili, a jelmezt Nagy Fruzsina készítette. A zene Matkó Tamás, a világítás Bányai Tamás munkája, az előadás koreográfusa Horváth Csaba, a dramaturg Gáspár Ildikó.

>>> Peer Gynt - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr648000999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása