7óra7

„A színházi paletta átrendezésében konkrét döntéseket még nem hoznak”

„A színházi paletta átrendezésében konkrét döntéseket még nem hoznak”

2013. 07. 06. | 7óra7

Csomós Miklós Az új előadóművészeti törvény nyomán 2013-ban életbe lépő változások érintik a fővárosi fenntartású színházakat is.

"Összességében azt mondhatom, hogy a fővárosi fenntartású színházak nem kapnak kisebb állami támogatást, mint eddig, ez pozitív dolog, a mi tervezésünket is könnyebbé teszi. Reménykedem és optimistán nézek előre ebben az ügyben" - mondta Csomós Miklós, aki "jó dolognak" nevezte, hogy ebben a helyzetben nem csökken az állami támogatás mértéke.

A főpolgármester-helyettes beszélt az állam és a főváros közötti színházcserék lehetőségéről is. Mint fogalmazott, az erről folyó tárgyalásokon a fő szempont az, hogy a jelenlegi színházaik érdekei ne sérüljenek. Elmondta: továbbra is tárgyalnak arról, hogy a Budapesti Operettszínház a kulturális tárcához kerül, a Trafó Kortárs Művészetek Háza átadása azonban már nincs napirenden, marad a fővárosnál, a Pesti Magyar Színház pedig a fővároshoz kerülhet. "Remélem, hogy január 1-jei határnappal meg tudjuk tenni a megfelelő lépéseket a cserére" - fogalmazott.

A politikus elárulta, hogy a Budapesti Kamaraszínház játszóhelyei közül a Tivoliban - amely a Fővárosi Önkormányzaté - gondolkodnak saját színházukat is érintő hasznosításon. A minisztériummal együtt olyan kulturális centrumot hoznának létre, amelyet a főváros és egy állami intézmény működtetne közösen, az épület színházi előadások mellett kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek adna otthont.

Csomós Miklós elmondta, hogy a színházakban visszaesett a nézőszám. Szólt arról is, hogy bizonyos színházaknál erősebb ez a tendencia, de a színházi paletta átrendezésében konkrét döntéseket még nem hoznak, az évad végéig várnak arra, miként alakulnak a dolgok. "Már évad közben is fognak látszani olyan tendenciák, amelyek indokolhatják, hogy az évad végével viszont lépni kell" - jegyezte meg.

A Trafó vezetésére kiírt pályázatról szólva a főpolgármester-helyettes kiemelte: a szakmai bizottság már megfogalmazta javaslatát a nyertes pályázatra, amelyre még ő is megteszi a magáét a főpolgármesternek. A döntés a hónap végéig megszületik - mondta Csomós Miklós.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr758000123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása