7óra7

A színház és a rajongás
7óra7: (5/10)
Közösség: (6/10)

A színház és a rajongás

2013. 07. 03. | 7óra7

Nézőpont – Notóriusok 30.3

A Sándor Júlia, Zahovai Fanni és Végh Ildikó által összeállított szövegekben szinte egymás fölé licitálva, de ízlésesen adagolva burjánzanak a rajongói levelek, a totális elragadtatás. Nem egy szöveg arról szól, hogy a Három nővért, A manót – és most sokáig sorolhatnám – milyen sokan, milyen sokszor nézték meg. Hogy mennyire meghatározó élmény, mennyire fontos volt egy-egy produkció. És ez egészen odáig elmegy, hogy a színház közönsége egy külön közeggé, egy körré, egy társasággá vált - voltak emberek, akik csak itt találkoztak.

Generációkon ível át ez a társaság, miközben mindezt fiatalok olvassák fel, beszélnek akkori fiatalokról, talán saját szüleikről – legalábbis néha így tűnik –, de javarészt ismeretlen emberekről. Hallhatunk vitákat, egy-két kritikus meglátást, néha tartalmi észrevételeket, néha csak annyit, hogy Nagy Ervin, vagy Máté Gábor milyen helyes, hogy teljesen természetes dolog volt egyik este a Szabad az Á-ban, majd másnap a Katona színpadán látni Vajdai Vilmost, hogy Zsámbéki, Ascher és Székely milyen nívós színházat raktak össze, hogy milyen fontosak itt a színészek, hogy a ledarálnakeltűntem frusztrált légköre mennyire megtalálja a nézőket – és most tényleg csak párat említettem.

Mindezt pedig a felolvasó fiatalokról szóló videóbejátszás fogja közre (a felolvasás közben is láthatunk bejátszásokat, részleteket régebbi előadásokból), amiben javarészt arról beszélnek, milyen számukra a jó színház – a közös halmaz a "nézőkhöz szól" mentén alakul ki. És egyébként szépen olvasnak fel, pontosan követik egymást. Ha minden igaz, ők maguk is Katona-kedvelők, az ifjúsági program résztvevői, sőt nem egy fiatal katonás pólóban ül, mint jegyszedő vagy nézőtéri felügyelő.

Nézőpont – Notóriusok 30.3

Csak egy dologról nem vagyok megbizonyosodva: hogy ezt pont nekik kellett felolvasniuk. Mármint nem tudom, hogy ez miért része a Katona ifjúsági programjának. Vannak ugyan gesztusok, figurák a színpadon – rendszerint nagy fegyelmezettséggel valósulnak meg –, de reflexió vagy arra utaló jel, hogy ez nekik, _a felolvasóknak_ miért fontos, nincs. Ahogy ezen a pár figuraszerűségen kívül színházi elem sincs a szemlében: egyszerű felolvasás, interjúszemelvények a múltból és a félmúltból, javarészt kronologikusan szerkesztve.

Nekem az jut eszembe erről, hogy ők ugyanolyan nézői, sőt rajongói a Katonának, mint azok, akiktől felolvasnak. És most kaptak egy lehetőséget, illetve egy élményt, hogy a Sufniban ők is nézők elé állhatnak, beszélhetnek kedvenc színházukról. Sok mindenről beszélnek is, éppen csak arról nem, hogy mi a viszonyuk ehhez a színházhoz, mi váltja ki bennük ezt a lelkesedést – ha egyáltalán ez valóban lelkesedés. Gondolom az, hiszen másképp nem lennének itt. Azonban önmagában a rajongás – nem csak a színház, de bármi iránt – nem feltétlenül jó dolog: van benne valami eleve elfogadás, feltétel nélküliség, ami bizony kizárja a színházat magát. Hiszen valós reakció és következmények nélkül marad, történjék bármi: az jó. És ez nem jó.

Ez nem azt jelenti, hogy a felolvasó fiatalok így állnának a Katonához, hogy ne lenne róla véleményük, nem feltételezek semmi ilyet. De egyrészt a valós viszonyukra vonatkozólag nem kapunk semmiféle utalást, másrészt ez a fajta szerkesztés (rajongói levelek közrefogva a "milyen szerinted a jó színház?" videóval) nem nagyon ad ki mást. Illetve valami olyasmi ott van a levegőben, hogy a Katona ezt még mindig tudja, még mindig vannak rajongói, amivel szintén nem akarok vitába szállni, mert lehet hogy így van, de ez így olyan, mint egy önigazolás, saját fontosságának és helyénvalóságának bizonygatása. Aminek semmi értelme: a színház mércéje saját tevékenysége, nem más.

Nézőpont – Notóriusok 30.3

Erről igazán nem szól a produkció, csak sajnos helyette semmi másról sem. De az ember beül a nézőtérre és automatikusan megpróbál valamilyen viszonyt kialakítani a látottakkal, csak itt azon túl nincs viszony, hogy érdekes lehet ilyen nézői reakciókat hallgatni. Pedig izgalmasabb lenne, miért fontos ez a színház, éppen ez a színház. Úgy tűnik, ez az előadás nem akart több lenni egy felolvasásnál, ahol az érdeklődők mintegy dokumentumszerűen hallhatják, mi volt régen. De ehhez nem kell színház (pláne nem fiatalok), ezt el lehet olvasni egy enciklopédiában is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798001811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása