7óra7

Menni vagy maradni
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

Menni vagy maradni

2013. 06. 20. | 7óra7

Iphigeneia Auliszban - Baranyi Péter

A Veszprémi Petőfi Színház előadása teljes talány. Először értelmezzük beavató színháznak – bár az elmúlt években ez a szókapcsolat néhány társulat és színházi alkotó munkájának köszönhetően szerencsére elkezdett felértékelődni, úgyhogy csak jobb híján maradjunk ennél. Szóval beavató színház. Egy narrátor, aki egy rossz alsó tagozatos általános iskolás tanár minden, felnőtt közegben végképp tökéletesen értelmezhetetlen attribútumával bír – ő az igazi _nevelő_ tanerő, a maga túlburjánzó nyájasságával, jóságosságával, megértetni akarásával és geil hülyének nézésével – kísér minket végig a hellén történeten (hellén azt jelenti: görög, és ahol a görögök éltek, azt hívták Hellásznak – bár ahhoz, hogy ezt ne tudják, nem csak a komplett általános iskolát és gimnáziumot kellett elejétől a végéig átaludniuk, de még Kevin Sorbo Herkulesét és Lucy Lawless Xénáját is ki kellett kerülniük, ami a kertévék hajnalán igazán nem volt könnyű feladat). Baranyi Péter fájdalmasan komolyan is veszi a feladatot, és szemrebbenés nélkül mondja a vaskosan nyugállományban lévő közönség szemébe truvájként a mérföldes evidenciákat, vagy a tökéletesen indifferens információkat, minthogy hogyan hívták azt a magasított cipőt, ami a korabeli színészeken volt (koturnus), vagy hogy a szereplőkkel később, a drámán kívül mik fognak majd történni. Mintha bármi jelentősége lenne annak _önmagában_, hogy Agamemnónt egy másik történetben majd megöli a felesége, Klütaimnésztra, akivel majd Oresztész fog végezni, ha nagy lesz – mert most még kicsi. Mintha a tárgyi tudásnak önmagában bármiféle drámai hatása lenne, mintha ezek az összefüggések itt jelentenének valamit. (Mennyivel szebb lenne ugye, ha Klütaimnésztra öldöklő gyűlölete a színpadon születne meg, de ebbe kár is belemenni.)

Iphigeneia Auliszban - Gál Benjamin, Kéri Kitty, Szalma Tamás, Trokán Anna

Vagy értelmezzük veretes klasszikus előadásnak, annak ellenére, hogy ezt a típusú színjátszást már olyan kortárs alkotások is nevetségesen tarthatatlannak ítélték, mint Zsurzs Éva 1966-os tévéfilmje, az Othello Gyulaházán. Ezekben papírmaséfigurák méltóságteljesen mímelnek különböző felnagyított érzéseket, amiket nagyon komolyan kell venni. Ennek vannak emberformájú kiadásai - mint Nyirkó István öreg szolgája, aki egyszerű kisember tud maradni a nagyok között –, és akad teljesen értelmezhetetlen reprezentációja is, mint a despota nagy embert, Agamemnónt valami miatt egy merő magábaroskadásnak ábrázoló Szalma Tamás. De hogy ebbe a közegbe hogyan kerülhet bele egy olyan Klütaimnésztra, akitől első ránézésre sokkal inkább azt várná az ember, hogy a fényűző – és cseppet sem klasszikus – ékszerek és vörös nagyestélyi által ölelve önfeledten belekezd a Hajmási Péterbe, mint hogy nagyon aggódó anya lesz, de az is rejtély, hogy Akhilleusz – akit Horváth Zoltán játszik a paródia határát súrolóan szűnni nem akaró elszánt távolba meredéssel – miért kapta meg Kirk kapitány jelmezét a Star Trekből, bár igaz, az is klasszikus, csak kicsit máshogy. Tordai Hajnal jelmezeinek ismérve ezeket leszámítva főleg az, hogy szürkék, ami az olcsón klasszicizáló díszletben (díszlettervező: Perlaki Róbert) végtelenül unalmas. És hogy miért szinonimája gyakran a klasszikusnak az unalmas? Érthetetlen. Egyszerűen érthetetlen.

Iphigeneia Auliszban - Trokán Anna, Horváth Zoltán, Kéri Kitty

Vagy értelmezzük valami egészen másnak, mondjuk abszurd királydráma-paródiának ezt az egészet, de mivel a humor mégoly puha szelletét mindössze Máté P. Gábor buffó hírnöke – ő legalább színesen mondja el a szövegeket, nem a világ terhe alatt rogyadozva – és a hasonló igénnyel fellépő, infantilizálódott kar (Módri Györgyi és Domenak Anna) jelenthetné, ez mégiscsak nehéz lenne. Nem, ez az előadás az elejétől a végéig vérkomolyan van gondolva az összes manírjával, megjátszásával, és tanítani vágyásával együtt. Így persze a megrendezetlen jelenetekben elhangzó veretes, archaikus szövegek is porba hullnak, de mitől is tennének máshogyan, amikor az egyetlen fellelhető művészi igényük az, hogy elhangozzanak.

Iphigeneia Auliszban - Trokán Anna, Szalma Tamás

Iphigeneiát (akit Trokán Anna eltökélten, igaz hittel játszik) végül fel kell áldoznia apjának az istenek kegyei visszanyerése érdekében, de a lány a döfés pillanatában szarvassá változik. A narrátor megint közbelép, elmondja, hogy a Bibliában is történik hasonló, és felveti, hogy talán nem is változott szarvassá Iphigeneia, csak a hírnök mondja az anya megnyugtatása végett. (Lehetséges ez?) Majd az utolsó képben, éppen a nagy sötét és a taps előtt, hátul megjelenik Iphigeneia élve és virulva, bár kissé zaklatottan. (Lehetséges!!) Hát igen, az istenek igazságosak, legyenek keresztény vagy pogány istenek. Nincs mitől félni. Lehet hazamenni. Vagy akár otthon is lehet maradni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr438001853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása