7óra7

Pisti és a jövő
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Pisti és a jövő

2013. 03. 24. | 7óra7

Van Pisti, illetve vannak Pistik, illetve Pisti nincs – a legpontosabban talán úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy Pisti hol van, hol meg nincs, de állapotától függetlenül biztos, hogy valami totálisan képtelen abszurdba keveredik. Például, hogy egy jövőbelátó – aki néha összekeveri a múltat a jövővel – bekopog a szüleihez, hogy gyermekük ketten van; az ősök ezt persze tagadják, aztán leszámolják a gyereket és rögtön hetet találnak belőle. Pisti látatlanban bevállalja, hogy százhuszonhét embert halálra lövet – aztán meg sodródik az így adódó képtelenségek áradatával, amik mellett mellékes, hogy amúgy nem szeretne megölni ennyi embert –, közben Pisti tud vízen járni, aztán zsigerien ódzkodik a szerelem olyan földi és puritán kifejeződésétől mint a csók, de van vagy hét felesége, sőt van olyan is, hogy Pisti nincs, illetve csak egy vákuum, ennek ellenére nagyon jól jön Pisti többszörös személyisége, amikor még nem lehet tudni, hogy a németek vagy a szovjetek vonulnak be Budapestre – egyikőjük egyik, másikójuk a másik oldal fanatikus követője. És így tovább, a végtelenségig lehetne sorolni a Pisti, illetve Pistik által megélt lehetetlenségeket.

Spolarics Andrea a körbe ültetett nézők által határolt térben egy élő, ránk mindvégig figyelő, hol a maguk egyszerűségében kifejezetten kreatív módon – az például nagyon varázslatos, hogy egy evezőszerű fadarab és egy flakon víz segítségével pillanatok alatt mi is egy folyón lévő hajóban érezhetjük magunkat –, hol pedig kevésbé ötletesen, a jeleneteket realista módon színpadra állítva építi az előadást. Aminek nagy részét egyébként bőséggel elviszi a szereplők - Bordi Gábor, Kovács Barbara, Kovács Márton Koppány, Király Krisztina, Nagy Bianka, Papp Linda, Somogyi Anna, Tolnai Klári, Szendi Flóra Dóra és a játékba vendégként beszálló, a diákokhoz hasonlóan több szerepet is játszó (mindenki játszik Pistit is, meg egyéb karaktereket is) Pásztor Tibor - lendülete, energiája, játékkedve, és nem mellesleg az, hogy remekül érzik Örkény ironikus humorát, tulajdonképpen ezáltal az összes jelenetnek a velejét és lényegét, és láthatóan könnyedén kezelik a szituációkat, aminek köszönhetően mi is könnyedén sodródhatunk az eseményekkel.

Annak ellenére is így van, hogy a jelenetek mindvégig a színpadon maradnak, nem gyerekek vagy fiatalok között történnek meg a szituációk, hanem az örkényi szöveg van eljátszva a színpadon – hol ötletesebben, hol egyszerűen csak a térhez alkalmazkodva – (persze a jelenetek át vannak dolgozva, szerkesztve). Az így megszülető távolságot a minket fogadó vaudeville-hangulat, vagy az alkalomadtán hozzánk érő, beszélő fiatalok sem tudják eltüntetni, és lelkesedés ide vagy oda, azért a kétórás időtartam ebben a formában meglehetősen soknak tűnik – még akkor is, ha bőséggel húztak az eredeti darabból.

De az utolsó képben fólia alatt álló és vérrel – vagy vérnek tűnő folyadékkal – lefröcskölt szereplők látványa azon túl, hogy kétségtelenül hatásos, valamit megbirizgál az ember kisagyában. Mintha itt mindenki valahogy viszonyba került volna ezzel a kilátástalan abszurddal egy picit, és ezáltal velünk is. Ott ágaskodik a levegőben a kérdés, hogy mi lesz velük, milyen jövő áll előttük – nem feltétlenül a KIMI-sek előtt, hanem globálisan a következő generációk előtt. Mert ha ez az egész így megy tovább, nem biztos, hogy egyáltalán fog állni vagy áll előttük bármilyen jövő, és ez arról szól, amit Örkény megírt: ami ma - azóta is - Magyarország.

(2013. március 10.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr178005631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása