7óra7

Kiállni egy művészért

Kiállni egy művészért

2013. 01. 04. | 7óra7

Egy létezni akaró párt valamiféle szervezete most éppen demonstrációt hirdet Alföldi Róbert mellett. Hozz egy szál virágot, szól a felhívás, "ezzel mutassuk, hogy nem kérjük az új igazgatót és vonják vissza a kinevezését!" Mármint a Nemzeti Színházról van szó. Igaz, a demonstráció nem a Nemzeti Színháznál lesz, hanem egy másiknál, és a felhívásban még a nevet is rosszul írják, Alföldiét is, a színházét is.

Valami olyasmire gondolok, amit akkor szoktam mondani, amikor arról beszélünk, ki kell-e öltözni a színházba. (Ünnep, meg Thália temploma meg egyebek.)

Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy nem kiöltözni kell, és ilyenkor a P. Színház kifogástalanul öltözött közönségére gondolok, amelynek jelentős hányada a szüneti pezsgőt követően a második felvonás alatt menetrendszerűen bevágja a szunyát. Hát, jól meg lettek tisztelve a művészek. (Igaz, csinálnának jobb előadást!)

Szóval nem kiöltözni kell, hanem azzal megtisztelni a színészt, az alkotókat, hogy _odafigyelünk_ arra, ami a színpadon zajlik. A művészt azzal lehet _megtisztelni_, hogy komolyan vesszük, amit csinál. Hogy gondolkodunk, beszélünk róla, hogy vitatkozunk vele.

Alföldi Róbert

Ha ki szeretnél állni egy alkotó ember mellett, akkor figyeld a munkáját, vedd komolyan, vitatkozz vele, beszélj róla, kritizáld, érts egyet, minősítsd és ajánld. Használd, amit ad. Légy ott vele, és hagyd, hogy ott legyen veled. Akár hétköznapi ruhában, akár ünneplőben. Akár délután, akár este.

Persze: lehet kiabálni, amikor kell. De a színháznak, ha valóban figyeltek rá, sokkal nagyobb ereje van bármilyen hangos kiabálásnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr568003819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása