A vígjáték fő hajtóereje a szerelem, a vágy lesz. A kis konyhalány, Tweeny – akit Kiss Ramóna formál elkerekedő szemmel, bájosan naivra és üresre – odavan Crichtonért, aki viszont Loam lányát, a hideg, távolságtartó Maryért epekedik, akit Horváth Lili játszik elegánsan. De a helyzet tovább bonyolódik, hisz ott van a színen Ernest Wolley, az aforizmagyáros aranyifjú – Bozsó Péter teszi fel lazán, öntetszelgő, magabiztos gesztusokkal, hanghordozással –, aki Tweenyt és valamelyik Loam lányt is szeretné szeretni. Az anyámasszony katonája Brocklehurst – őt Szirtes Balázs mutatja finoman mentegetőzve – ugyancsak Maryt venné el. (Sokat elárul a darab humoráról, hogy visszatérő poén őt brokinak becézni.) Szegény Loamnak van Maryn kívül még két lánya, Catherine, akit Verebes Linda mutat lobbanékonynak és Agatha, akit Sallai Nóra játszik álomszuszéknak és kényeskedőnek. Energikusan érkezik a színre az előadás végére Pásztor Erzsi, tapsos belépővel, tempós zárlatot intézve az előadásnak. Végig mosolyogtató a Dózsa Zoltán futballmániás tisztelendője, aki semmilyen helyzetben nem veszíti jókedvét. Kicsit ő ki is lóg a többiek közül, hisz mindenki múltbéli figurákat formál meg mai érzettel, pár nagyon egyszerűen olvasható gesztust, jellemvonást kölcsönözve a figurának. John Treherne tisztelendő inkább mai figura lesz, gondoljuk csak a rédicsi papra, Lendvai Zoltánra aki az interneten, gördeszkatudását bemutatva gyűjtött a plébánia gyerekeinek szánt gyakorlópálya költségeire.

A Daróczi Sándor tervezte tér magában hordozza az előadás megítélésnek fő kérdését. A praktikus, jól használható díszlet legmeghatározóbb része a műanyag poharakból és egyéb átlátszó vagy színes politetilén dolgokból készült természetimitáció. Levelek, kövek, tűz, stb. A történet szerint az úr-szolga viszonyra építő társadalmi rend megkérdőjelezését vágyó Lord Loam a természethez való visszatérésre hivatkozik, ezért jachtkirándulásra indul a társaság, hajótörést szenvednek, és kialakul az új rend, ahol az úr-szolga viszony igazából megfordul. Az ügyes, erős, jó szervezési képességgel bíró komornyik, Crichton lesz a lakatlan szigeten rekedt kis csapat vezére. A műanyag díszlet egyfelől jelezheti, hogy amit látunk, nem valódi: nem valódi végiggondolása a problémának, ami ez esetben enyhe önreflektív gesztus, amely a nézőt további gondolkodásra inti, bár nem segíti meg ebben. Másfelől lehet egyszerűen praktikus választás, így jelentés nélküli lesz, de nem zavarja meg a könnyű vígjátéki értelmezést. Bármelyik verzióról is van szó, gördülékenyen lebonyolódik benne a történet. A frissített szövegű párbeszédek pillanatokra behozzák a mobilitásra képtelen elszegényedettek létének, vagy épp a jómódúak hosszú távú rögzítésének ideológiai hátterét. Ezt nem könnyű pontosan olvasni, de mintha úgy lehetne, hogy a természetnek, a natúrának is megvan a maga rendje, ahol a nagy hal megeszi a kis halat, s ahol az erős, gyors oroszlán veleszületett tulajdonságai révén a szavanna ura. Ez Lord Loam birtokán, a kultúrában sincs másként. Úgy tűnik, mintha az előadás kitenné az egyenlőségjelet natúra és kultúra működése közé, hogy az emberek között lehessenek olyanok, akik - Orwellt idézve - egyenlőbbek a többinél.

A végkifejletben végül helyre áll a kezdeti rend, mégha nem is múlik el nyomtalanul a kínos kaland emléke. Crichton, a komornyik, a sziget Kapitánya felmond, de nem mondja el, mi történt valójában a hajótörés ideje alatt, hogy szerelme beteljesült-e Maryvel, avagy sem. Felakasztja kalapját a díszletszoba hátrafelé emelkedő lépcsőjének tetején álló fogasra, a fejünk fölé. Egy szerelem elmúlása szomorú. Hogy ennél többet jelent-e az itt hagyott keménykalap, hogy ennél többet kockára tesz-e a budai színház, nem tudjuk.