7óra7

Lovecut
7óra7: (7/10)
Közösség: (6/10)

Lovecut

2012. 10. 04. | 7óra7

Bár a Beaumarchais-drámából librettót készítő Cesare Sterbini szövege nem annyira összetett és nemesség-leleplező, mint Molière hasonló tematikájú művei, fondorlatosságával mégis képes egy kicsit érthetőbbé és megérthetőbbé tenni az érzelmeket. Almaviva gróf és a szerelem első látásra találkozásának eredménye, hogy az előbbit teljesen áthatja az utóbbi, Rosina közbenjárásának köszönhetően. Közbenjárásban még Figaro is jeleskedik, aki a semmiből felbukkanva felajánlja segítségét az ifjú grófnak - Figaro borbély rendkívül járatos a szerelmi ügyekben, ahogyan Bartolo házában is. Igen ám, csak hogy időközben kiderül, hogy a lány nem szabad préda. Illetve az, hiszen hajadon, csak épp gyámja, Bartolo új döntött, hogy a nagy hozományért cserébe bizony képes lenne szorosabbra fűzni a kapcsolatot fogadott gyermekével. Közben a két fiatal levelek és igencsak konkrét utalásokat rejtő virágnyelv segítségével biztosítják a másikat szerelmükről. Hiszen Figaro mindeközben mindent elkövet, hogy Almaviva - ha álnéven is, illetve különféle szerepek segítségével - bejuthasson a házba és végül megszöktethesse a szerelmét, egy gyors házasságban beteljesítve kapcsolatukat. És bár a részeg katonának öltözés, meg a házba bejáratos Basilio zenetanár fiktív helyettese személyiségének felvétele meglehetősen kilátástalan helyzeteket szül, azért a pénz, még ha nem is boldogít, bizony segít.

Ez a vígopera a szituációs komédiákra emlékeztethet minket, rengeteg apró játékot és humort hordozva önmagában. Békés András (az 1986-os előadás rendezője) és Kovalik Balázs (a felújítás rendezője) mindent elkövettek, hogy ne csak az áriák és dallamok által, hanem a színészi jelenléten és karakterformáláson, valamint az azokból következő gesztusokon és mozgásokon keresztül árnyalva, viszonyokat és mögöttest megmutatva hozzák létre az előadást. Itt történet, zene és magatartás különböző síkon mutat egy irányba, azokból más és más a hangsúlyos, így az opera nem csak érzelmi élvezet, hanem szellemi élmény is egyben. Köszönhető ez annak, hogy az énekesek igyekeznek, hol a szöveget és a zenét erősíteni, hol pedig ellene dolgozva árnyalni a karaktereket.

A sevillai borbély

Kiemelkedő közülük Dalibor Jenis Figaro szerepében nyújtott rendkívül felszabadult, lendületes és energikus teljesítménye. Jenis elképesztő bátorsággal és tisztasággal adja át a dallamokat, a gesztusok és heves mozdulatok által egy szerethető és kedves, de kizárólag az ilyen cselszövésekben és bulvárban létezni tudó borbély. Juan Francisco Gatell szerepében Almaviva gróf nem csak meseszerűen szerelmes, hanem egy picit tesze-tosza, egy picit szerencsétlen, egy picit idealista, de attól azért nem retten vissza, hogy ha kell, jelentős összeggel könnyítse meg hősi útját leendőbelije felé. Gatell egyedül az éneklésben válik sokszor erőtlenné, nem egyszer fordul elő, hogy a Dénes István által vezetett, határozottan és hangsúlyosan játszó, az énekesekkel együtt élő zenekar elnyomja a hangját. Ruxandra Donose Rosina szerepében szó szerint vesz minden elvárást: egy érzékeny szerelmes nő, aki romantikusan áhítozik megszöktetése után, azonban az ártatlanság mellett nemcsak, hogy pontosan ismeri környezetét, de képes annak kihasználására is. Donose mezzoszopránja érzékletesen és élvezetesen adja át nem csak a vágyódást, de az amögött húzódó kétségbeesett menekülni akarást. Tóth János kellemesen ironikus és túlzó ripacsot formál Bartolóból, tökéletesen átadva érzéketlenségét és kicsinyességét, gesztusait összhangban tartva baritonjával. Érsek Dóra zárkózott, de zárkózottságában titkon szerelmes Bertáját egy szóló alatt teljesíti ki, Kováts Kolos Basiliója arisztokratikus kétszínűséget és korruptságot hordoz magában.

Székely László díszlete és Wieber Marianne jelmeze modern látványvilágot varázsol elénk. A korhű, klasszikus vonású ruhák fantáziadús színvilága változatosan illeszkedik a díszlet steril fekete-fehérségébe. Ezt a sterilséget teszi izgalmassá a folyamatosan változó, kreatívan felépített tér, amely egy-két elem mozgatásával jeleníti meg az előadás helyszíneit. Az alkotók az ötleteket sem sajnálták. Ezek közül a két legkiemelkedőbb a viharban szellemkastéllyá változó ház - a mozgó díszletelemek és sodró zene összhangja elképesztő izgalmat teremt - és a záróképként kottatartóra akasztott, elhangolt és széthúrozott akusztikus gitár, amelynek első felvonásbeli bejátszása, és az utolsó pillanatban történő megmutatása, mintha valamiféle önreflexióra törekedne.

A sevillai borbély

Azonban ezt már nem képes(ek) kibontani a rendező(k), ami az előadás egyetlen, de sokszor érezhető hiányossága. Sok jelenettel nem sikerül új síkokat megnyitni, sok jelenet csak a történet csavargatása miatt látható a színpadon (némi sűrítés az előadás előnyére vált volna), és bár az ötletek egyenletesen oszlanak el a két rész között, a második felvonás sokkal erőtlenebb az elsőnél - a könnyed, vígjátéki felfogás miatt.

Ez a felfogás és fogalmazásmód rendkívül pozitív kezdeményezés, hiszen nem csak a zenén és az éneken, de egy következetesen beszélt színházi és színpadi nyelvezeten keresztül élhetjük át, követhetjük végig a szerelmi komédiát. Eközben még azt is kényelmesen felismerhetjük, hogy mi mindenre vagyunk képesek a szerelemért. Annyi mindenre, hogy közben a szerelmet magát szépen, cselesen a föld alá ássuk.

_(Májusünnep, 2010. május 7.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr168004277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása