A célcsoport egyébként az óvodások korosztálya, a kiselefánt is nyilván oda járna, ha épp nem a dzsungelben cammogna állattól állatig kérdéseivel, hogy megtudja, ő vajon miért nem olyan különleges, mint a többiek. Cammogásai során útjába akad az undok strucc, itt kiderül, hogy homokba dugni a fejet nem kiselefántnak való szórakozás, aztán a zord víziló, akitől megtudja, hogy dagonyázni istenien kellemes dolog, de ez sem tudja kielégíteni egy kíváncsi kiselefánt igényeit, majd eljut a legfontosabb kérdésig: mit eszik a krokodil? És mivel nem tudja, hogy főként kíváncsi kiselefántokat, hát elmegy felkutatni, hogy személyesen kérdezze meg tőle. Ott megtudja a választ, de a jóságos csörgőkígyó – mert ilyen is van ám! – segít a bajba jutott kiselefántnak, akit épp ormányánál fogva próbál bekebelezni a gonosz krokodil. A tusa végén a kiselefántnak szép hosszú ormánya lesz, amit már jól tud vízfröcskölésre és trombitálásra is használni. Igen, a tehetség felfedezéséhez sok kételyen és kérdésen meg némi harcon át vezet az út. Egy tanmesében pedig ha ez ilyen tisztán és érthetően benne van, akkor beteljesítette hivatását.
Persze ehhez az is kell, hogy a gyerekeket lekösse mindaz, amit látnak. Németh Ilona pedig mindent meg is tesz ezért, de nem elkápráztatni, hanem mesélni szeretne. A forma egyszerű, plüss és papírmasé figurák barangolnak a makett-díszletben, és talán a kiselefánt is azért lett báb helyett plüsselefánt, mert tényleg olyan, mintha a gyerekszobai kisszekrény egyik lakója indult volna vándorútra. Homonnai Katalin szerethető, kedves, és hagyja, hogy az elefánton és ne a színészen legyen a hangsúly, Spilák Lajos pedig a többi állatot sokszínűen szinkronizálja, miközben végig élőzenével illusztrál hangokat, zajokat, zörejeket, a vándorlás visszatérő motívumát pedig egy fülbemászó dallammal kíséri, hogy biztosan hazavigyék az üzenetet a gyerekek: cammogok, csak cammogok, a kiselefánt én vagyok. És hogy pontosan ki is ez a kiselefánt? Ez már legyen a gyerekek dolga eldönteni.
Németh Ilona ugyanis nem akar annál didaktikusabb lenni, mint amennyire a mese önmagában az. Nem mondatja ki a tanulságot, az üzenet maga az előadás, annak egésze, nem csak egy szó vagy egy mondat, és erre lesz idejük rájönni a gyerekeknek: az előadás után mindenki a Stúdió K otthonos előcsarnokában rajzolhatja meg, hogy mit látott. Hazafelé pedig dúdolhatja tovább: cammogok, csak cammogok, a kiselefánt én vagyok. Cammogok, csak cammogok, a kiselefánt én vagyok?
_(2012. szeptember 22.)_
