Ez a tanulság, az összetett világlátás, a tisztesség és a becsület követelménye mint alapvető emberi tulajdonság, valóban örök érvényű, amelyet Szabó Magda Abigél című regénye a maga nemes egyszerűségében és oly átélhetően ábrázol a Matula ódon és vaskos falai között zajló történetben. Éppen ezért pártolandó e mű mindenfajta népszerűsítésére irányuló törekvés, amelyet a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott előadás is vállalt, Szikora János rendező pedig a választott forma alapján a lényeget láttatva – helyesen bízva a nézői fantáziában – vezeti elénk a Matula világát.
Mozgatható paravánok által leszelt, néhány jól kiválasztott bútorral jelzett terekben játszódik az előadás: két ágy a hálóterem, öt pad az osztályterem, három asztal a kávéház – és ennél több nem is kell. A produkció láthatóan nem a városmajori színpad terére készült: a bejátszott tér a színpad alig kétharmadát foglalja el, de ez nem okoz problémát. Az már inkább, hogy a színészek többsége sajnos kevéssé képes ezt a teret érdekessé tenni.
Ugyanis ebben a koncepcióban borzasztó sok múlik a színészi jelenléten, amelynek egy része, a hang a városmajori színpad rettenetes technikai körülményein elvérzik, csak olyan rutinos hangász tudja magát ezen felül érvényesíteni, mint a szinkronizálásban oly járatos (bár azt néhány éve abbahagyó) Szabó Sipos Barnabás (Vitay tábornok), akit bizalomgerjesztő baritonja okán vélhetően sok bakfis fogadna el apának, vagy legalábbis apa jó barátjának. Megjegyzendő, hogy a Matula intézeti lakói sokkal kevésbé szimpatikusak hangi tulajdonságaikat tekintve, ugyanis nagyon sokszor úgy visítanak, mint egy kivégzés előtt álló tyúkudvar - egyebekben a fiatal lányok, a hetedik osztályt játszó Csöngedi Nikolett, Kiss Ramóna, Érsek-Obádovics Mercédesz, Vanya Tímea, Molnár Szandra, Sarbó Kata, Losonci Krisztina, Nagy Enikő, Leczkési Dóra többnyire betöltik vállalt feladatukat. Nem tudni, hogy vajon ez a lehetetlen mikroport-technika az oka annak, hogy az egyébként Zsuzsanna testvér összetett jellemét, kétségeit felvillantani képes Gubás Gabi időnként higgadt prefektához méltatlanul élesen kiabál a növendékekkel, a Vitay Georginát alakító Csöngedi Nikolett mondatai pedig érzés nélküli (vagyis éppen műérzésekkel teli) felmondott szövegként konganak. Akárcsak a Horn Mici fontos epizódszerepét a tapsrendben fő-, az előadásban mellékes szereppé avató Bánfalvy Ági, aki az árkodi özvegyasszonyt valami okból bolondos revütáncosnőnek ábrázolja, aki hintaszékben ülve szereti azt hinni, hogy ő egy fotómodell.
De ez már nem technikai probléma, a színészeknek bizony azzal kell megküzdeniük, hogy a történetet végül is jól sűrítő és végigvezető színpadi adaptáción (Barnóczky Ákos és Bánfalvy Ági munkája) több dramaturgiai és számtalan motivikai lyuk tátong. Ezt az átgondolatlanságot más-más módszerrel hidalják át. Dóczy Péter például arra jut, hogy Torma Gedeon egy szigorú ember, és ezért szigorú, és a Torma Piroskával büntetésből festetett kezdőbetűk is ezért nem pirosak, hanem feketék. Száraz Dénes Kalmár osztályfőnök úrban a heves nemzeti érzületet a fasiszta eszmékhez való vonzódással köti össze – és nagyjából ez a drámai oka, hogy ki legyen semmizve szerelmileg. (Pedig _nem_ ez az.) Schlanger András pedig vélhetően nem szeretne jelentéktelen tutyimutyi alaknak mutatkozni Kőnig tanár úr szerepében, ezért árulja el az első adandó alkalommal, hogy ő _a jó_ a sztoriban, meglehetősen csökkentve az előadás (a regény) végepoénjának súlyát.
Nem szeretnék igazságtalan lenni, a színészek korrekt munkát végeznek, még meglepetés is akad, amikor – jó poénnal – kiderül, hogy Németh Kristóf az alja Kuncz főhadnagyként reflektálni is képes a szerepben elővezetett negédes bájgúnárságra (noha azt nem értem, hogy egy abszolút stilizált előadásban minek két kockányi fizikai vallatást fullreálban eljátszani, bár ez nem színészi kérdés). Mindezek azt mutatják: a szereplők nem tudták vagy nem akarták megtalálni az általuk életre keltett figurák belső igazságát – hiszen ha így tettek volna, tudnák és meg is mutatnák, _miért_ viselkedik úgy az a figura, ahogy. (És ezért egészen különleges az Abigél Zsurzs Éva rendezte tévéfilmváltozata: mert _minden szereplőnek megvan a maga saját története_ - és ezt a színészek belejátsszák a szerepbe.)
A Bánfalvy Ági International Studio produkciójában készült előadás jószándékkal, híven meséli el a Szabó Magda által írt történetet. De tovább nem jut ennél. Pedig éppen az Abigélből tudhatnánk: az egyszerű, felszínes megfigyelések működésképtelenek a mai világban.
