7óra7

Viccesen élni, jó?
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Viccesen élni, jó?

2012. 04. 13. | 7óra7

Kasimir és Karoline - Polgás Csaba, Szandtner Anna

Kasimir és Karoline Októberfest alatt zajló szakítását Schürzinger, egy töketlen, szorongó szabász ál-naiv udvarolgatása löki a végső stádiumba. A barátok, Franz és barátnője, Erna, nem hogy nem tudják megakadályozni az elválást, de az utolsó lépést is segítenek megtenni az egymásnélküliség felé vezető úton. Mellettük Rauch, a vezérigazgató, és Speer, a német bíró minden Karoline felé irányuló csábos gesztus ellenére is csak egy-egy kisebb olajcsepp a tűzön. Ezt a szappanoperaszerű történetet pedig a gazdasági válság, az elszegényedés, a nyomor, valamint a fesztivál italozós hangulatának ábrázolása tartja távol a kommercializálódás unott szürkeségétől. Meg a módszer, ahogyan a rendező, Gáspár Ildikó dramaturg segítségével, kihúzta az eredeti mű több mint száz jelenetének a felét, és kiélesítette a buta szófordulatokat, a váratlan mondatszerkezeteket. Ezt erősíti Bagossy Levente díszlete: a játéktér tervezője egy fekete fallal teljesen lezárta a színpadot, csupán középen, vállmagasságban nyitott meg egy pár méter széles ablakot, amit egyrészt egy vörös függönnyel jelenetről jelenetre el lehet takarni - mi sem kell több a rendezőnek, jelenetről jelenetre be is húzza azt a függönyt -, másrészt az erős fehér fénnyel meglőtt világos háttér nem csak, hogy kiemeli a kivágásban álló szereplőket, de meglehetősen hatásos disszonanciát teremt a környezettel. Ignjatovic Krisztina jelmezei kellemesen idézik fel a boldog békeidők nosztalgikus világát.

A látványból és a nyelvezetből fakadó recept látszólag egyszerű: Bagossy szó szerint veszi Ödön von Horváth megmaradt írói instrukcióit, és azokat nem egyszerűen megmutatja, hanem vaskos iróniával árnyalva el is túlozza azokat, sőt felmondatja a színpad előterében zongoráló narrátorral, szinte maradéktalanul kijátszva az azokból (és a látványból) adódó ötletlehetőségeket. Azonban ez a szemérmetlen, szokatlan színpadi nyelv néhol kiszámítható, a gegek, a különféle játékok nem mindig jutnak túl a képkivágáson, ez ugyanis olyan behatárolt tér, amiben könnyű néha az önismétlés csapdájába belelépni.

Kasimir és Karoline - Máthé Zsolt, Szandtner Anna

Pedig minden gesztus, minden megkoreografált elem óraműpontossággal üzemel a színpadon, és a színészek végig kimért hidegvérrel, hol a szöveg töréseit erősítve, hol az ellen dolgozva hozzák a maguk módján defektes karaktereket. Polgár Csaba az önsorsrontó, nihilista, elszegényedett, magát műveltnek képzelő Kasimirt, akinek féltékenységi és önsajnálkozási jeleneteit bátran tolja el egészen a hisztiig. Szandtner Anna a látszólag egyszerűen és kedvesen naiv Karolinét, akiről azonban hamar kiderül, hogy mindegy, honnan fúj a szél, ő bárhová odabújik melegedni, csak lehessen melegedni. Kettejük dialógusai tipikus párkapcsolati beszélgetések, ahol az egyik fél sem képes túllátni önmagán, az ebből fakadó szellemességeket pedig remek ritmusérzékkel aknázza ki a két színész. Széles László és Hámori Gabriella párosában több a rendezői ötlet, Franz és Erna remekbe szabott brutalitás-játékot űznek a "se veled se nélküled, de igazából nem is tudom miért vagyok veled" - mozgalom égisze alatt. Máthé Zsolt, mint a notóriusan magányos Schürzinger, a maga frusztrált nézéseivel és hangsúlyaival kiszámíthatatlanul hideg és furcsa légkört hoz be a színpadra. Darvas Ferenc nem csupán zeneileg pattogó és nagyszerű kormegidéző dallamokat kölcsönöz az előadásnak, de finom gúnnyal és fricskákkal teletűzdelt narrátor-figurájából lesüt az ironikus _mindent tudás_, amelynek köszönhetően szellemes prológot kölcsönöz minden egyes jelenetnek.

A felére húzott jelenetszám még a pontosan és energikusan dolgozó színészek mellett is soknak mutatkozik, a tablóképszerű szerkesztésmód nagyobb sűrítést is elbírt volna, hiszen vállaltan mindössze egy világos cél irányában felépített _váz_ az előadás. A végeredményt így is megkapnánk: bár a világ kétségbevonhatatlanul szar, a _mi_ életünket nem a világ, hanem _mi_ rontjuk el. A gondolatot, aminek mentén Bagossy végigvezette az előadását, sokkal tömörebben, és így sokkal erőteljesebben is el tudná mondani. A történet pedig így kívülről, a nézőtérről szemlélve meglehetős komikusnak tűnhet, azonban kilépve a színházból, belépve az előbb szemlélt világba, lehet, hogy annyira már nem is vicces.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr918003161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása