A lehetőség azonban csupán lehetőség marad. Kétségtelen ugyan, hogy Billyt megismerjük, a körülötte lévő rendszer azonban homályos marad. Billy egy sznob, önző, gazdag és nem siket családban nő fel, mindenki figyel arra, hogy ne maradjon ki a beszélgetésekből, de gyakran mégis megtörténik, ennek ellenére igazából jobban figyelnek Billyre, mint egymásra. Billyt úgy nevelik, hogy tudjon szájról olvasni, az apa ugyanis meglehetősen jó ideológiagyártásban, és elég szép érvrendszert fel tud vonultatni a jelnyelv használata ellen, az anya meg csak végrehajtó szerepet tölt be a famíliában. Az önző szülők önző gyerekei, a mérsékelten tehetséges operaénekes Jenny és a tehetetlenségét agresszív cinizmusba ölő Daniel pedig öröklik ezt az önzést: mindenki a maga világában él, de ebben a családi romhalmazban mégis végigsöpör valami idillikus rend, amiben mindenki jól megtalálja a helyét, ki az értelmiségi felsőbbredűségét tudja kiélni benne (apa), ki a semmittevésre talál itt megnyugtató válaszokat (Janny és Daniel). Billy azonban beleszeret egy genetikai okok miatt a hallását folyamatosan elvesztő lányba, aki felébreszti benne az öntudatot, és elkezdődik a siket és halló világ harca.

Ez a harc azonban csak akkor lenne igazán érdekes, hogy ha valóban láthatnánk, hogy ki kicsoda ebben a történetben. Ugyanis rendre olyan impulzusok jönnek a színpadról, hogy a karakterek egész egyszerűen nem kompatibilisek a szövegükkel. Az apa szerepében Hegedűs D. Géza egy cinikus, érzelmileg nulla (és erre büszke) embert játszik, akinek meggyőződése, hogy a siketség nem lehet a személyiség része, éppen ezért nagyon furcsa, amikor a jelnyelvi részek tolmácsolására használt kivetített feliratok helyén egyszer csak a hallók belső gondolatait látjuk, és kiderül, hogy ez az ember egy önreflexív, valóban és mélyen bizonytalan, érzelmes alak. Ami nagyon szép ellentét lenne, csak a színész nem ezt a karaktert játssza. Bata Éva, aki Sylvia szerepében a siket közösségből érkezik családi ebédre, valami miatt úgy gondolja, hogy a siket közösségről tartott gyors beszámolójába mindenképpen bele kell fűznie, hogy ott mindenki mindenkivel kefél - ez azonban egyáltalán nem következik ebből az érzelmes és értelmes lányból, pláne az nem következik, hogy miért akarja olyannyira feléleszteni Billyben a siket öntudatot, pedig ez lenne a kulcsa nem csak Sylviához, de Billyhez és az egész konfliktushalomhoz is. Géczi Zoltán Danieléről pedig a második felvonásban megtudjuk, hogy olyan kapcsolatban van Billyvel, ami a legszorosabb, és legszebb testvérkapcsolatok egyike lehet, de nem látni, hogy ez hol van, mi az eredője, noha nagy biztonsággal állítható, ez alapeleme kellene, hogy legyen Daniel személyiségének és motivációinak. De nem lesz az - és így Billy kirohanása a posvány családi érzelmi világ ellen is pusztán forgatókönyvszerű cselekmény, a színpadon nem jutunk el odáig, csak a történetben következik ez a jelenet. Ez nem azt jelenti, hogy Péter Kata infantilizmusba menekülő Jennyjével együtt ne lennének valamennyien ismerős és gyakran szórakoztató figurák, csak éppen sokszor nem játszanak össze sem egymással, sem a drámával.

Hogy mindez miért nem ül ki véglegesen az előadásra? Az okok között biztosan szerepel, hogy a történek hollywoodi vonásait Szőcs Artúr rendező cselekményszinten jellemzően a giccs határain kívül tartja, és az is, hogy Telekes Péter egyébként minden tekintetben autentikus, egyszerre tipikus és személyes karaktert formál Billyből, aki képes kívül maradni a zajos világ káoszán, viszont arra is képes, hogy megmutassa Billy belső vívódásait. És annak is, hogy a végejelenet már az álomszerűségig szép: a széttartó família varázsütésre megváltozik, a szerelmesek egymásra találnak, a család végre észreveszi önmagát és ráeszmél önnön silány világára, mindenki jó lesz és figyelmes, és a szeretet járja át a családi fészket. Most már minden rendben, pont mint a mesében, és hiába keresnénk, sehol egy idézőjel. Pedig tényleg jó lett volna látni, hogyan is teszi jobbá az életünket, ha képesek vagyunk kilépni saját nézőpontunkból, és túllépni összkomfortos életünk egyszerű igazságain. De erre ezúttal nem kerül sor.