7óra7

Mindenből annyi van
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Mindenből annyi van

2011. 12. 05. | 7óra7

Hulladék - Gasparik Gábor, Jakab Csaba

Lendvai Zoltán rendező ugyanis láthatóan megnézte, hogy mit, hol, kikkel és kiknek rendez, és ehhez mérten hangolt be mindent. Maros András drámája ugyanis nem szeretné különösebben feltalálni a spanyolviaszt, mindössze arra vállalkozik, hogy létező figurákon keresztül a sorsszerűség, az akarat és a körülmények viszonyát boncolgassa társadalmi keresztmetszetet reprezentáló generációkon keresztül, tehát egyszerű hétköznapi emberek, egyszerű, hétköznapi problémáit írta meg. A helyszín Magyarország, egy vidéki nagyváros, ahol érdemes jól érezni a kísérletező és hagyományos formák vegyítési arányát, ugyanakkor ezek jól meg tudnak férni egymás mellett, Libor Katalin díszlete pedig erre tökéletesen alkalmas, feldarabolja a játszó- és a nézőteret is, helyet hagyva a stilizációnak és a realitásnak is. A ("Maros" feliratú mezből kiindulva vélhetően önéletrajzi ihletésű) dráma karakterei nem a mélylélektan, hanem az ismerősen emberszabású motivációkból épülnek fel, könnyen felismerhető figura valamennyi, ám cseppet sem sekélyes egyik sem. Tehát mindennek _oka_ van a színpadon, és ennek látható eredményei vannak.

Hulladék - Jakab Csaba, Vándor Éva

Például az, hogy az egyszerű történet, amelyben egy kosaras srác és az őt megszállottan edző apja, valamint egy otthonról kivert drogos kislány és az ő vadállat szeretőjének története ütközik, nem lesz tandráma, holott meglehetős didakszissal járja körül a saját útját kereső, és azt elvesztő fiatalok és felnőttek történetét. Bence nem akar kosaras lenni, inkább menne színésznek, ám a hajdan fiatalon lesérült és azóta ezen kesergő – és a keserűségét követően kérlelhetetlen, bár nem éppen csalhatatlan, annál inkább szemellenzős szakemberré nemesülő – apja nem engedi. A fiú véletlenül megismerkedik a kívül lepukkant, de belül intelligens és érzékeny lánnyal, Mártival. Sorsukban találkoznak ők, hiszen a fiút apja megszállottsága, a lányt barátjának vasökle tartja terror alatt, találkozásuk pedig egyben a szabadságkereséssel és az önmagukért való felelősségvállalással történő első találkozás is egyben. A cselekmény egyszerű, drámainak alig mondható, mégis a karaktereken keresztül elkezd élni.

Pedig Jakab Csaba apafigurája első pillantásra meghökkentő. Annyira energikus, annyira szemellenzős, annyira szikár, érzelmileg annyira analfabéta és elesett, hogy az már túlzásnak látszik, de szilajsága, kitartása mégis valahogy bénán tiszteletreméltó. Jelenetről jelenetre egyre inkább ismerős lesz ez a kisebbségi komplexusába fulladt, de valahol tehetséges ember, és az ő szélsőségessége, darabossága. Hasonló előítéletünk lehet Mártiról a drogos punk jelmez miatt, de Tőkés Nikolett mindenféle teátralitás nélkül, puritán eszköztárral, manírok nélkül mutatja meg az önsorsrontó lányt, mindössze abban nem születik konszenzus a karakter és a színésznő között, hogy Márti mennyire intelligens - mert olykor kapanyél kerül a szájába, olykor pedig kifejezetten bölcs, a kettő pedig nincs mindig összhangban. A Márti vőlegényét játszó Kiss Attila játéka viszont úgy kompakt, ahogy van: úgy tud brummogó mackó, lelketlen lumpen és őrjöngő vadállat lenni (sőt mindez egyszerre), hogy mindegyik formájában szivárog belőle a lelki terror, és nem csábul el a _buta kopasz gengszter_ bohózati figura hívogatásának, inkább egy cseppet sem buta, végtelenül önző és valahol mélyen kifejezetten gonosz embert formáz, azt, akinek mindig mindenre van flott válasza, megfoghatatlan és beleköthetetlen, mégis úgy hazug és gyenge, ahogy van. Gasparik Gábor Bence szerepében főleg a megfelelni akarásra és annak nyomasztó súlyára teszi a hangsúlyt, Vándor Éva pedig a szövetségi szakfelügyelőnő szerepében a vállalhatatlanság moráljának tud kedves, szerethető és ekképpen kellően konfliktuózus arcot adni.

Hulladék - Kiss Attila, Tőkés Nikolett

Nincs világmegváltás, nincs mindent eltakaró profizmus, nincsenek _"megoldott"_ helyzetek, minden annyira csinálmányos, amennyire egy stilizált térben előadott hétköznapi történet az. Nincs nagy dráma és nincs mindent aláásó szórakoztatási kényszer. Egy történet van, egy kis társulat, aki tudja, hogy mit miért játszik, és lehet ugyan mondani, hogy nem elég _sűrű_ az anyag, hogy megrengető dráma nincsen, vagy hogy időnként nincsenek _kijátszva_ a szituációk, de ezek nem írják felül azt a tényt, hogy ez az előadás ismeri a közeget, amiben él, amiben játszódik, amivel játszik. És ezt meg is tudja mutatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938002465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása