7óra7

Győz az esztétika
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Győz az esztétika

2011. 11. 18. | 7óra7

Egy bírónő, Alan tárgyalásának vezetője kéri meg a neves gyerekpszichiátert, Dr. Martin Dysartot, hogy járjon utána annak, mi történt. Dysart doktor pedig, szakmája összes praktikáját, tudása valamennyi szegletét és személyiségének minden tehetségét ennek szolgálatába állítja. Szép lassan, ahogyan közel kerül Alan Strang lelkivilágához, úgy kezdi irigyelni a fiú szabadságkeresését, naivitását, tiszta világát. S hamarosan meg is érkezik a kérdésekre válasz, miközben páciense a szó minden értelmében lemezteleníti magát a kezelés során előtte: egy idealizált közeg, egy erős ember mint példakép, csakhogy a közegről kiderül, hogy nem is olyan idealizált, az erős emberről pedig, hogy esendő és gyenge. A fiú felépített világképe összeroskad, mert az alapzatai kérdőjeleződnek meg. El lehet-e bújni a valóság elől, az egymást kioltó ideológiák és hitek küzdelme elől? Ki a beteg? Aki erre reagál, vagy aki ezeket elbújtatni igyekszik?

Equus - Alföldi Róbert, Szamosi Donáth

Szép, kerek értelmezés, jól feltett kérdések, tisztes teljesítmény. Dicső Dániel rendezése korrekt módon elmeséli a történetet, tetszetős keretet rakva a sztori köré Cziegler Balázs díszlete által: a szín két oldalán a pszichiáter íróasztala, illetve egy fotel, lent – lépcsők tövében, a nézőtérrel egy szinten – négy, trónus és irodai szék közti átmenetet képviselő ülőalkalmatosság, amelyben a bírónő, az apa és az anya, illetve Jill, Alan barátnője foglal helyet. Alan a középen homokkal felszórt betegszobában, amelyben egyetlen padon lehet helyet foglalni. Hátul pedig néhány elforgatható és üveg-tükör kettősséggel működő ajtajú térlezáró idom, amelyek előre-hátra mozgathatóak, mögöttük a lovaknak öltözött táncosok, akik Alan látomásaiban idéződnek meg. Jól konstruált tér.

Equus - Szamosi Donáth, Patonai Zsolt

De ennek az előadásnak éppen ez az átka – a konstrukció. Dicső Dániel a vizuális esztétikában próbálja elsődlegesen megfogalmazni az Equust. Egy zárt tér, amiben takkra működik minden, amiben a beszélgetéseket - és a gondolatokat - megszakítja a koreográfia, a lépcsőkön föl-le mászkálás. Minden tökéletes, minden szép. Éppen csak a kitörés hiányzik. Éppen csak a lelke a darabnak.

Equus - Szamosi Donáth, Kútvölgyi Erzsébet

Alan világában minden egész eltörött. Ebben az előadásban azonban minden egész. A színészek alakítása tökéletesen kidolgozott ívű. Van eleje, van közepe, van vége. Igazsága is van. Lelke nem annyira. Pedig jól tudják, mit játszanak, s tisztességgel végrehajtanak. Az anyát játszó Kútvölgyi Erzsébetből minden szenteskedés hiányzik. Hite belülről fakadó, tiszta és őszinte. Megdöbbenten áll a gonosz megtestesülése előtt, és hittel utasítja el, hogy ne ismerné a fiát. Kőszegi Ákos apája nem buta, nem rosszindulatú. Önzősége a javak felhalmozásában testesül meg. Értékeket szeretne képviselni, de ezeket nem teszi a magáévá. Meghasonlott figura. Béres Ilona Salomon bírónője az emberség megtestesülése. Valaki, aki él a rá ruházott hatalommal, s nem visszaél vele. Igazságot szeretne tenni jogszolgáltatás helyett. Holecskó Orsolya kedves, fiatal Jilljére epizódszereplőként tekint az előadás. Holecskó annyit mutat meg, hogy a lányt Alan különlegessége ragadja meg: hogy nem olyan, mint mások. Alföldi Róbert pedig egyértelműen jelzi, hogy ez az előadás Martin Dysartról szól. Hogy Alan démonai a felnőttkorban nyomasztanak igazán, magunk elől elhallgatva szenvedünk tőlük, erőszakkal elnyomva a feldemhedő kérdéseket. Alföldi könnyedén irányítja az előadást – humorral, öniróniával és esendőséggel ábrázol. Van mondanivalója a szereppel. Neki köszönhető, hogy sejtésünk lehet arról, miért érvényes ez a darab ma. Azért viszont nem a színészek felelnek, hogy az előadásban végtére is semmi izgalmas nincs.

Equus - Alföldi Róbert, Kőszegi Ákos

Ugyanis elég féloldalasnak tűnik, ami Dysart doktor felmerülő kérdéseinek forrását illeti. Az Alant játszó Szamosi Donáth inkább vizuálesztétikai kategória, mint hús-vér kamaszfiú. Valóban jól tudja éreztetni a bezártságot, a befelé fordulást, a magányt, a kívülállást, s meg tudja mutatni az érzelemtelen tartást és kitartást is. Azonban a kitörési pontoknál, ahol fel kellene robbannia a zárt térnek, a sötétnek világossá, a magánynak társasággá kellene válnia, ahol be- és kitör a szabadság, ott a jelenlét eltűnik, s helyette egy installáció, egy szépen megkonstruált kép hatalmasodik el a színpadon. Itt, a modorosságban, az egymást kioltó stíluseszközök halmozásában tűnik el a mélység, itt válik az Equus csak egy történetté, egy szép, biztonságosan elfelejthető történetté, amiben a honnanra, a hovára és a miértre gusztusosan becsomagolt választ kapunk - nekünk nem kell érte tennünk semmit. Csinált álművészet az őszinte valóság helyett. Kár érte.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr338005195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása