Ugrálunk főhősünk életének idejében. A '70-es, a '80-as, a '90-es években megéltek keverednek az éppen aktuális pillanatokkal és a tegnap esti eseményekkel. Furcsa, de nem szokatlan élmények. Egy elveszett húg, az alkoholmámorba folyó tanulás a koleszben, a hittanórán előkerülő fotók egy lányról és a hirtelen félreértések és frusztrációk kíséretében megcsalásban tetőző előző éjszaka. És egy vízvezeték-szerelő, aki egy eldugott padláson próbál eltávolítani egy ismeretlen, szokatlan penészt, ami teljesen benőtte magát a történetbe.

De nem csak a történetben, hősünk fejében, sőt az előadásban is mintha egy ilyen meghatározhatatlan penészvalami akarna eluralkodni. A Kovalcsik Anikó, Tölli Judit és Omodi Gábor által tervezett, elhúzható függönyökkel telelógatott kórtermet Göttinger Pál filmszerűen játszatja be, ahol az operatőr és – vélhetően – a képzeletbeli rendező hősünk fia. A film a színpadi eseményekből áll össze, kiemelve és hangsúlyozva azokat, és sokszor úgy tűnik, hogy valamiféle viszonyt is szeretne kialakítani azokkal.

Ám ez csak úgy tűnik, mert ez a viszony nem egyértelmű, sőt az egész előadásban nemhogy nem egyértelmű, hanem egész egyszerűen kideríthetetlennek tűnik, miről szándékozik szólni, vagy miért került a színpadra. Göttinger Pál nem csak érezhetően, hanem láthatóan is sok ötlettel töltötte fel az előadást, de azok valahogy nem egy tőről fakadnak. Ki ez az agyvérzésben fekvő férfi? Miért fontos ő a mi számunkra? Miért és mivel kell elszámolnia élete végén? A darabból az határozottan kitűnik, hogy van közünk ehhez az elszámoláshoz.

Kálid Artúr egy-egy gyerekkorban és felnőttkorban is visszatérő gesztusból, a kétségbeesett befelé fordulás és a kíváncsiság határán mozogva igyekszik kibontani élete utolsó perceit töltő karakterét, de úgy nehéz követni, hogy nem csak tudni, de érezni sem lehet, hogy minek a mentén. Varga Anikó, a feleség szerepében telis-tele van érzelmi elfojtással, Szoták Andrea karakterei közül a nevelőanya nemtörődömség és figyelem között egyensúlyozó zárkózottsága a legerőteljesebb. Kardos Róbert visszahúzódó és eszköztelen barát, legváratlanabb húzása, hogy lefekszik gyerekkori pajtása feleségével. Ilyés Róbert, mint pap pillanatok alatt rázza fel a közönséget, energikus, addig nem látott színt hozva a történetbe.

Tegyük hozzá: van honnan felráznia a nézőket, mert Göttinger rendezése bármennyire is felépítettnek és átgondoltnak tűnik – sőt minden valószínűség szerint az is –, nincs meg benne se az az erő, se az a gondolat, aminek a mentén ennek mi, nézők is a részeseivé válhatnánk. Hogy érezzük, honnan hová zuhan hősünk, min és miért kell átesnie, amin mi is áteshetnénk vele együtt. Valószínűleg így is átesünk majd, de az életünk észrevétlen részeként.