Ettől persze nem lesz kabarészombat Hód Adrienn koreográfiájából, de mindenképpen üdítően hat, hogy a mozgásnak ezt a vetületét sem hagyta figyelmen kívül, amikor elkezdett kutakodni egy kicsit szexuális szokásaink rejtelmeiben. Pedig ő is az absztrakciót választotta fő iránynak, így tulajdonképpen igen nehéz konkretizálni a Basse danse-et, de hogy megfordul benne egy 18. századi kangörcsös márki is, az kétségtelen. Az előadás úgy próbál elrugaszkodni a valóságtól, hogy azért tart némi kapcsolatot a konkrétumokkal is, bár narratív mozgássorozatra csak nagyon ritkán, konkrét szexjeleneteknél vetemedik, ami persze pont annyira konkrét, mint négy guruló kerékre azt mondani, hogy trolibusz - de ettől szép a tánc, aki meg konkrétabbat akar, kapcsolja be tizenegy után a tévét.

Aki ehelyett mégis a Basse danse-et választja, annak két fiú és két lány fog szólókat, duetteket, tercetteket, kvartetteket táncolni a férfi-nő, férfi-férfi, nő-nő témakörben, különösebb meglepő fordulat és szokatlan téma nélkül, de olykor kifejezetten szórakoztatóan. A táncosok ugyanis hol a táncnak ezt a világmegfejtős vonalát emelik ki, hol pedig lazán hátralépnek néhányat és mosolyognak egyet az egészen. Így kap egyfajta lendületet az előadás, aminek erejéből a főként igen andalító zene rendesen levesz. Egyébként zene és tánc viszonya tud izgalmas is lenni, például amikor hirtelen a zene és táncos között valódi kommunikáció keletkezik, és mondjuk a sokadiklajos-korabeli franciás dallamokra remek barokktánc-paródiát lejt Molnár Csaba, aki egyébként a szórakoztató vonalnak a fő generátora, és remekül érzi groteszk a formát, amely nagyon jó elegyet alkot a túláradó harmóniával. Ennél sokkal visszafogottabban és sokkal lágyabb mozgásokkal kísérve, az érzőbb férfilélek egy szeletét átadva táncol Marco Torrice, a sokkal minimalistábbra vett Garai Júlia és az expresszívebb Cuhorka Emese karaktere között pedig ugyancsak a szexuális túlfűtöttség a meghatározó különbség.

Ebből talán hihetnénk azt, hogy ez egy pikáns darab, de nem az. Nem beszél ugyanis igazán bátran, szívesen elbújik a forma mögé és csak kikacsingat mögüle. De kétségtelenül mutat magából valamennyit, és hiába a visszafogott tempó vagy a sok ismétléssel túlbeszélt fogalmazás, tény, hogy az előadás hajlandó magát kívülről is megnézni, és ebben számít ránk is. Sok mindenért kárpótol, ha van kinek visszakacsintani.