7óra7

Irina tokban, kabrióban
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Irina tokban, kabrióban

2011. 09. 02. | 7óra7

Vagyis Irina Bikulinával. Aki NŐ. Hol ártatlan, hol kikapós, hol femme fatale, hol játékosan gyermeki, hol meg bölcs, meg önzetlen, meg… szóval megkaparinthatatlan és kiismerhetetlen, mint egy üres nagybőgőtok, ami körül Csehov-novellák billennek egymásba, s találnak közös metszetet, anélkül, hogy a nőhöz akár egy tapodtat is közelebb jutnánk. Viszont tárházát kapjuk a férfialakoknak: van akasztott szerelmes, fogadásból tizenöt évet önkéntes rabságban leélő ügyvéd, rossz vonatra szálló leányszöktető, öngyilkos katonatiszt, gyermekét vesztő körzeti orvos, s van felültetett gazdag vőlegény, idealista fogász…

De mi lett a nővel? - Horváth Lajos Ottó A három színész szerepből szerepbe bújik, történetből történetbe, mintha tényleg ott, előttünk ötlenék ki a folytatást, az újabb s újabb tragikus és végzetes fordulatot, mely minden belső drámájával és emberi nyomorúságával együtt is megmosolyogtató anekdotázássá, mindentudóskodó férfihencegéssé tapad. Mi jobb: a halál, vagy az élethossziglan tartó börtönbüntetés; a test szabadsága, vagy pedig inkább a léleké és a szellemé? – Ezek a nagy, létünket, hogy-létünket pedzegető kérdések a könnyű nyári zápor erejével és hőfokával szerencséltetnek. Lecsapnak ránk, lehűtenek, de nem veszik el egészen az életkedvünket.

Gyabronka József, Honti György és Horváth Lajos Ottó már majdnem tizenöt éve játssza Gyabkint, Jurát és Aljosát. Magabiztosan, rutinnal, de egy pillanatra sem rutinból komédiáznak, verekszenek, játsszák a színésszé maszkírozódó színészt, s eközben próbálom elképzelni, milyen lehet ez egy színházban, aminek eleje háta és oldala van, ahol a tető felől érkezik a fény és nem néz kiolthatatlanul fényes szemmel az enyémbe, ahol hátradőlök a plüssbe, ahol _néző_ vagyok, nem pedig tanú, tanúja a szemközt ülő töprengő mosolyának.

A drámaíró Kiss Csaba nem kerekít extra mondanivalót a Csehov-novellákból támadt darab köré. Én sem viszek innen magammal zaklató, a nyugalmam ilyen-olyan mód megzavaró új gondolatokat. Ellenben a játék elevenségét igen, meg valami kis homályos érzést, az agyam hátsó traktusában, a kispolcon, hogy szép, szép, de hiába szívom magamba a világirodalom összes remekeit, mind az operákat, a hősök életét, ha közben nem csobbanhatok – testben is – nagyot.

_(Kultúrfürdő, 2011. augusztus 30.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr748005081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása