7óra7

A kiabálás anatómiájához
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

A kiabálás anatómiájához

2011. 07. 24. | TörökÁkos

Egy 1990-es Vatrotehna című előadás felidézésével (annak megrongálódott, vetített felvételével a háttérben, néhol pontosan, néhol elcsúszva, néhol talán egészen mást mondva és csinálva) a Vatrotehna 2.0 világos társadalomkritika: egy tönkremenetel-történet az akkor, a még akkorabb és a most összevetésével. Azt mondják a szereplők, hogy a színház a felejtés, mégpedig az előrefelejtés módja, és hogy azért ismétlik meg az akkori előadást, mert így lehet elfelejteni, miközben nem is megismétlik azt az előadást, és éppen hogy emléket állítanak neki is, másoknak is. Azt mondják, hogy „Viszket a faszunk a színházra, amit nem értünk”, miközben nagyon is értik a színházat, azt is mondják, hogy a valóság mindig érthetetlen, miközben pontosan diagnosztizálják azt.

Vatrotehna 2.0

A Prométheusz-történetre felfűzött, többször önmagát szövegszerűen ismétlő előadás egy intelligens színházi játék, amelynek pontos dinamikája van, és amely dinamikát a mai előadáson a fordítás technikai malőrjei szinte teljesen derékba törték: az első húsz percben nem lehetett elolvasni a szöveget, később gyakran elcsúsztak a mondatok az elhangzáshoz képest, és a prométheuszi mondatok Zeusz küldöttei szájából nagyon bizarr értelmi kavarccsá álltak össze. Ez a furcsa egymásbaolvasottság, ahol a hőst a talpnyaloncoktól legfeljebb meztelen felsőteste különbözteti meg – miként a technikai apparátus bökkenője is -, akár adhatott is volna némi többlettöltetet a horvátok lecsupaszított tönkremenetel víziójához, de ez ma inkább a nézőtér ürülése irányába hatott, valóságosan és képletesen egyaránt.

Az alkotói cél, úgy tűnik, egy fiatal (U21) generáció szemszögéből végignézni a posztkommunista, jelenkapitalista romokon, számbavenni a lehetőségeket, sorra elvetni azokat hatalmasakat kurjantva, vagy éppen elcsendesedve: emléket állítani és felrázni. Ez ma csak félig sikerült: hiába a sorsziréna, az arcba bömbölés gesztusa, a megkomponált és improvizatív mozgások, a közénk-fölénk rúgott focilabda, a katonanadrág, a melegség és tolerancia kérdésköre: a Vatrotehna 2.0 emléket állít egy előadásnak, de legfeljebb megbök, esetleg még lájkoljuk is, ha nem megy ki a fejünkből, mire hazaérünk, de ennél több nemigen történik. (És még az sem biztos, hogy ebben egyedül a technika a ludas.)

Vatrotehna 2.0

A szegedi IC mozdonya megadta magát Cegléden (miként a nyírbátori is nem olyan régen, bár nem Cegléden), majd a következőről Kecskemét és Városföld között IC-pótló buszra kellett átszállni, új alkotmányunk született és új hatalom regnál új törvényekkel Magyarországon, a nemrég felújított szegedi kollégiumban csak meleg víz van, mert valakik valamit elrontottak, és egy lezárt hűtőszekrény mellett négy hatalmas fagyasztó üreslik, a villamossínek kiásott árkai szabdalják fel és teszik nehezen tömegközlekedhetővé Szegedet, az U21-es előadás egy részéről pedig ki kell küldeni a 18 év alattiakat – a színészek közül is! - egy bevágott pornográf filmjelenet miatt. A horvát Montazstroj olvasatában mindezek vélhetően a tönkremenetel csalhatatlan jelei - mások szerint átalakulások és nehézségek átmeneti eredője.

Vatrotehna 2.0

És még bölcseleti hozadéka is volt a Kecskermét - Városföld közötti buszozásnak, a vezetőülés mögött a következő felirat állt: „Okos ember nem szemetel, a többinek meg tilos!” - ha már társadalomkritika.

_(THEALTER Fesztivál, Szeged, 2011. július 20.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308002569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása