7óra7

Nem énekeljük el a himnuszt?
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Nem énekeljük el a himnuszt?

2011. 07. 20. | 7óra7

A víg özvegy - Csákányi Eszter, Bajor Imre, Hernádi Judit, Molnár Piroska

Hogy a tehetős özvegyasszony, Glavári Hanna és a világfi Danilovič Danilo gróf szerelmének története miért a feldőlt és feldarabolt Eiffel-torony közepette játszódik (Zeke Edit díszlete), az jó kérdés. Talán az internacionalista tőkés világ megroggyantsága adja a keretét a történetnek, hiszen Pontevedro államférfijai az adósságcsapdát és az államcsődöt szeretnék elkerülni a víg özvegy pénzének otthontartásával. Ez pedig mindenképpen és vitán fölül állóan mai téma. Ennek megfelelően az operett ma játszódik, legalábbis erre igyekszik utalni az is, hogy a résztvevők egy fémdetektoros kapun át jutnak a báltermet jelképező színpadra. Amúgy ez a fektetett Eiffel-torony jól néz ki, ráadásul sok ötlet van benne, helyet ad lépcsőknek (világító revülépcsőnek éppúgy mint hátsó lépcsőháznak), szerelmi légyottra és diplomáciai konspirációra alkalmas pavilonnak is. A három felvonás képét három különböző szín határozza meg: ezüst/fehér az elsőt, zöld a másodikat, arany a harmadikat. Hogy miért pont ezek, annak a kérdésnek a megfejtése rögtön a fektetett Eiffel-torony oka mellett található.

A víg özvegy

Nem énekeljük el a himnuszt? - ez egyike a visszatérő poénoknak, mindenki kap egyet-kettőt, már csak azért is, hogy legyen _indoka_ annak, hogy Molnár Piroskát, Hernádi Juditot, Csákányi Esztert, Szacsvay Lászlót vagy Haumann Pétert nézzük a színpadon. Komédiáznak, ahogy a csövön kifér (vagyis elmondják úgy a mondataikat, hogy azok _átjönnek_ a nézőtérre, és hangzanak valahogyan), de semmi nem tudja elfedni, hogy ez számukra csupán alibi – Kozma Péter rendező belenyugvón-bölcsen hagyja, hogy a rájuk szabott mondatok és dalrészletek érvényesüljenek, de _alakítás_ nem váratik el tőlük. Ellenben milyen jó annak a rendezőnek, akinek a mellékszerepekre is ilyen kaliberű színészek állnak rendelkezésére: nem kell sok mindent tenniük azért, hogy létrejöjjön _valami_, ami előadásnak tekinthető. A Kesselyák Gergely vezényelte, remekül teljesítő zenekaron kívül a rutin hoz mindent, és amikor a Njegust alaktó Bajor Imre leveti ingét, és mezítelen felsőtestét közszemlére téve pózol a dal fináléjában az említett színésznő-nagyságok közepette, hát, szétveti a házat a siker – írnám, ha lenne ház, de csak Isten szabad ege van, ami simán elbírja a tetszésnyilvánításnak e fokát.

A víg özvegy - Haumann Péter, Bajor Imre

Ha már itt tartunk: Bajor természetesen nem játssza el Njegust, őtőle azt várták, hogy a _bajorimi_ legyen, és Bajor Imre tökéletes bajorimi, aki szeretné megmutatni, hogy épp olyan, mint régen. Ennek megfelelően Njegus szerepe nem A víg özvegy Njegusával, hanem a Meseautó című újrázott filmklasszikus Halmos nevű Kabos Gyula-utánzatával egyenértékű. Bajort – és a másik, virgoncabb Kabos-verziót – a színpadon Vida Péter játssza el, aki a szereplők közül egyetlenként ér el a Dóm téri nézőtér utolsó sorába is, sőt, intenzív gesztusai vélhetően még Dorozsmán is érezhetők, gátlástalanul kitunkolja a létező összes helyzetet, az esőre vonatkozó update-elt (improvizált?) megjegyzése pedig nyílt színi tapsot arat. A két színészben a közös, hogy kiköveteli magának a közönség szeretetét, ami egyrészt sajátos és bírálható művészi alapállás, másrészt viszont mivel a nézők könnyen megadják magukat e követelésnek, kit érdekel, ha egyszer tetszik az embereknek.

A víg özvegy - középen: Kálmán Péter

Mindez csak azért érdekes, mert Hanna és Danilo figurája kifejezetten érdekelni látszik Kozma Pétert – mindkettő összetett figura. Herczenik Anna – aki Kaposváron már játszotta a grófnőt, sokkal kevésbé meggyőzően mint itt – Hannája és az operettműfajban most debütáló Kálmán Péter Danilója mögött elkeseredés, csalódás és mély, őszinte szerelem van, amelyben az egymásnak való fájdalomokozás a hajtóerő. Herczenik Hannája érett és érzelmes asszony, akinek lételeme a játék – akihez tökéletesen passzol Kálmán laza és nagytermészetű, de önérzetes és kötelességtudó, ugyanakkor erőteljes érzelmi kitörésekre képes Danilója. A kettejük közötti vonzalom megmutatása egyszerű – nem látványos, nem erőszakos, nem érzelgős –, mégis finom, mert nem a technikai firlefrancokra, hanem a jól kidolgozott viszonyrendszerre, a darab hullámzó dramaturgiájára és a _színészi_ játékra épít. _Ez_ a része a darabnak otthonosan mozog az Eiffel-torony acéltraverzein, ez az ábrázolás egész és kerek, hiszen megpendül a tragikum, a reménytelenség, a betöltetlenség, a kiúttalanság – csak éppen egyáltalán nem passzol össze a bohózattal, ami emellett zajlik.

A víg özvegy - középen: Herczenik Anna

A végére azonban a másik, technikás-bohózatos vonulat kerekedik felül az előadáson: Hanna és Danilo egymásra találását színpadi örömtűz és egy egészen konkrét, a nézőtér feje fölött rendezett tűzijáték tudatosítja a finálé tetőpontján, és mégis: senkinek sem jut eszébe, hogy el kéne énekelni a himnuszt.

_(Szegedi Szabadtéri Játékok, 2011. július 16.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr738005031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása