7óra7

Családi agyag
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Családi agyag

2011. 05. 29. | Turbuly Lilla

A Pintér-darabok kapcsán többször felmerül a kérdés, hogy vajon máshol, más rendezővel is működőképesek-e, vagy csak akkor, ha a szerző saját társulatával, maga állítja színpadra. A Parasztopera esetében ez a Mohácsi János-féle előadások (Kaposvári Egyetem Pécsi Nemzeti Színház után már nem kérdés. A sütemények királynőjével - tudomásom szerint legalábbis - a zalaegerszegi az első ilyen kísérlet.

Az idillt sugalló cím egy végtelenül szomorú, tragikus történetet takar egy hétéves kislányról és egymást nyomorító-kínzó családtagjairól, élen a hatalommániás, a körülötte élőket rettegésben tartó, masszív alkoholista apával. Egy olyan történet, amilyenhez hasonlóval és annak következményeivel naponta szembesülünk a híradóban, de a környezetünkben is. Ha szerencsések vagyunk, „csak” ott, és nem a saját családunkban. (Zárójelben: nyilván marketingszempontok vezették a színházat, amikor a darabot „izgalmas krimiként” és „pszichothrillerként” harangozta be, „csak erős idegzetűeknek” ajánlva, minek következtében bizonyos hírportálokon már Mészáros a bábszínházban címmel adtak hírt a bemutatóról. Tényleg ettől várják, hogy a célközönség bejön az előadásra? Csak kérdem.)

A sütemények királynője

Az előadás arra az ötletre épül, hogy a színészek játék közben egy drótvázra felépítve megformálják saját agyagbábjukat, hogy aztán később lebontsák, majd újraépítsék, szétrombolják vagy éppen ismét összerakják ezeket a figurákat. A nagypapa sok-sok kis ágyúgolyót formál, később ezeket sikolyra nyíló szájú fejekké alakítja, az apa egy, a többiek bábjaihoz képest többszörös nagyságú, idomtalan testet csapkod össze vad indulattal, a nagybácsi előtt egyetlen golyó fekszik, miközben katatón egyhangúsággal dobol egy vödör tetején. Az újra és újra kirobbanó agresszió is a bábokon csapódik le, nem a színészt, hanem a kezében lévő bábut üti-bántja a másik, és ez amennyire tompítja a hatást annak az oldalán, aki az ütést állja, annyira erősíti azén, aki adja. Agyag borítja a színpad közepén álló, forgatható, kör alakú emelvényt is, és ez a ragadós, makacs, formálható, megszilárdulva azonban mégis kemény anyag előbb-utóbb mindenen otthagyja a nyomát. Nem csupán az előadás látványvilágát határozza meg (ami Florica Mălureanu munkája), de képes többjelentésű szimbólumként is működni.

A sütemények királynője

A Pintér-darabokra jellemző énekbeszéd itt csak az előadás második felét határozza meg, mindaddig prózát hallunk, amíg egy kívülálló (Lajos bácsi, a tanár) is jelen van, amint azonban eltűnik a színről, a családtagok egy másfajta, a külvilág számára nem hallható kommunikációra (adott esetben éneklésre) váltanak. (Horváth Károly új zenét írt a darabhoz az eredeti, Darvas Benedek által jegyzett helyett.) Ezt a külvilágot a darabban a kislány osztályfőnöke képviseli, akit – meglepő módon – Kárpáti Péter drámaíró alakít. De lehet, hogy ezt idézőjelbe kellene tenni, mármint azt, hogy alakít, mert az első percekben éppen az a meglepő, és kicsit talán zavaró is, hogy egyáltalán nem alakít, hanem civil módon szólal meg. Idővel azonban ez a mindennapi beszédmód természetessé válik, és egyre inkább úgy tűnik, hogy nagyon is helye van az előadásban annak a kontrasztnak, amit a családtagok sokszor felfokozott, indulatos, több értelemben is színpadias megszólalásmódja és ez a nyugodt, higgadt, mindennapi hang alkot.

Kovács Olga a kislány, Erika szerepében úgy tud gyermeki lenni, hogy abban nincs semmi erőltetett gyerekesség. Amennyire nehéz volt elfogadni tavaly a majd’ húsz évvel idősebbnek megszokott Sárbogárdi Jolánnak, annyira jól eltalálta ezt a nála húsz évvel fiatalabb kislányfigurát a maga tisztaságával, kiszolgáltatottságával. Erika apját Chován Gábor alakítja. Az előadás első harmadában mozdulatlanul áll a kör alakú dobogó tetején, nekünk háttal, erősen Leninre hajazó sapkában, kabátban és pózban. (Ömlik is róla a víz rendesen, amikor végre leveti valamennyit.) Félelmetes és szánalmas. Talán jobban kijönne az alakítás íve, ha nem forte kezdene. A bábszínész társulat szépen helyt áll a túlnyomórészt színészi szerepekben.

A sütemények királynője

A legnagyobb hiányérzetet az okozza, hogy a darabban – minden tragikuma ellenére – nagyon is jelenlévő humor valahogy nem, vagy csak ritkán jön át. Az már talán csak egy kis technikai hiányosság, hogy onnan, ahol ültem, gyakorlatilag semmi sem látszott Erika megmentőjéből, aki az előadás végén, a különben nagyon hatásos árnyjátékban a vászon egyik sarkában feltűnik – de aki látta, annak is nehezen volt beazonosítható. Bár az is lehet, hogy szándékosan nehezítették meg a nézőknek a rejtély megfejtését.

Próbáltam, de nem tudtam teljesen elvonatkoztatni az „eredetitől” (kritikája itt Egy ilyen – mondhatjuk bátran: legendás – előadás esetén ez nagyon nehéz, és teljes mértékben Lőrincz Zsuzsának sem sikerült, ha egyáltalán törekedett erre. Több ponton (mint például a kör alakú játéktér, a távollétében is állandóan jelen lévő apakép) visszaköszönnek annak a megoldásai. De – elsősorban az agyag játékba vonásával – mégis képes volt egy önálló, a saját lábán is megálló, jól működő előadást létrehozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr478004993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása