Az alaphelyzet pofonegyszerű és teljesen hétköznapi: Pétert elhagyta a barátnője, Janka, és a fiú nemigen tudja magát túltenni a dolgon. Ami viszont már egyáltalán nem hétköznapi az az, ami körülveszi őt – állítólag vonzza az őrülteket. Például a barátja, Moha a mosdókagyló vízvezetékcsöve után most a porszívóval tart rajtaütésszerű liezonokat, a főnöke mérhetetlen vonzalmat érez a kisfiúk után, és igazából a szüleivel sincs minden rendben – édesanyja azt hiszi, hogy a férje szenilis, édesapja pedig, hogy a felesége őrült meg (lényegét tekintve idővel mindkettejüknek igaza lesz). Tulajdonképpen szerelme sem százas: ha egy férfi elhalad az utcai telefonfülke mellett, akkor felhívja a készüléket, és a pasit felcsábítja egy numerára. Hadd ne folytassam - teljes a téboly.

De ez az őrület leginkább Zelenka darabjában burjánzik, mint probléma körül a szakértők. A kaposvári színműsök vizsgaelőadásában inkább csak nyomokban lelhető fel. Réthly Attila rendező bár meglebegtet az előadás kapcsán egy reménytelen szerelmet, színészeit (hallgatóit) nemigen juttatja el azokhoz a figurákhoz, akiknek köszönhetően világossá és érthetővé válnának az események mögött, a szereplőkben veszettül ketyegő időzített bombák. Persze Zelenka precízen kidolgozott, a valóság és az észbontó abszurd között mesterien egyensúlyozó darabja sok mindenre magyarázatot ad, de ezekből csak nagyon kevés dolog kerül fel a színpadra. Ettől függetlenül az előadás nem szenved ötlethiányban, sőt a díszlet dobozai is nagyon érzékletesen fejezik ki azt a végső pillanatot, amikor Péter úgy dönt, hogy felszívódik, és az előadás zenéje is izgalmakkal sodor minket a történetbe, míg a rendező találóan egyszerű eszközökkel vezetgeti a történetet.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy nincsenek kidolgozott karakterek, mert vannak. Egyszerűen csak az a pici _plusz_ hiányzik, amitől igazából elkezdhetne működni az előadás, amitől ne akarnának nem komikus jelenetek komédiába átcsapni, és amitől a poénok tényleg poénok lennének. Ehhez viszont fokozottan összetett és kidolgozott karakterek szükségeltetnek. Az alakítások közül a legkiemelkedőbb Formán Bálint apája, aki ugyan lehúzott hosszú évtizedeket egy nő mellett, akit a feleségének hitt, most belekezd egy új életbe, a színész pedig képes átadni nem is egy vívódó pillanatot a változásért folytatott nem is olyan könnyű harcból. Péter igazából csak elszenvedője az őt körülölelő világnak, nem félnótás, még csak nem is szerencsétlen: egyszerűen csak olyan emberek veszik körül, akikkel nehéz együtt élni, ennek eredményét pontosan mutatja Béli Ádám - egy meglehetősen szenvtelen és egyedül tehetetlen karaktert. Decsi Edit Jankája maga a kiszámíthatatlanság, hiszen ugyanazzal a tekintettel létezik, mint feleség és mint egy kurva, aki minden jöttmenttel ágyba, vagy éppen liftbe bújik. Lovas Rozi bemutatja Sylvia, a szívroham közben mért ekg hullámzásával vetekedő szeszélyét, ám az nem válik teljes értékű életstílussá, ahogyan Lábodi Ádám Mohájában sem a zsigerből előtörő önsajnálkozó perverzió. A színész igyekszik a végletekig eltolni karaktere agyamentségeit, de az erőteljesen magyarázó gesztusok sokszor inkább csak elvesznek figurájából.

Tény és való: a kaposvári színészosztály nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a darabbal, hiszen a komolyan vehetetlenül és kiszámíthatatlanul komikus helyzetek mögött bizony nagyon is _tétre menő_ dráma zajlik félrecsúszott életekről, vágyott vagy éppen megunt párkapcsolatokról, mindez pedig egy szépen burjánzó frusztrációcsokorba van kötve. De pillanatok azért kijárnak belőle, és ha nem is akarunk ezek következtében mi is Péterrel világgá menni, azért vannak közöttük _ismerősek_ – még ha nem is feltétlenül kellemesek.