7óra7

Közérzeti siker
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Közérzeti siker

2011. 05. 17. | 7óra7

Állami Áruház - Kovács Vanda, Fejszés Attila

Nem, nem 1950-ben vagyunk (legfeljebb a történet szerint), hanem 2011-ben, a Győri Nemzeti Színházban, az Állami Áruház című, "retro-operettnek" kinevezett műfajú zenés produkció egy ifjúsági bérletes előadáson ülünk. S ránézésre csak alig háromnegyed ház van a megalomán nézőtéren, mégis szinte szétveti az épületet a siker.

Ez a "retro-operett", amely valójában egy igazi propagandaműfaj, a termelési operett egyik kitüntetett darabja, 1950-ben meghódította a filmszínházakat, egyben lelkesítette az öntudatos munkahelyi kollektívákat, a megfelelő ideológiai irányba terelgetve szórakoztatta a dolgozó népet, és két dal között állást foglalt a felforgató klerikális reakció, az imperialista propagandát folytató rémhírterjesztők és feketézők ellen. Hogy a darab ma mitől okozza ezt a hisztérikus ovációt, az igazán jó kérdés. Mert nem a szocializmust éltetik, az biztos, és az sem valószínű, hogy visszasírnák a Kádár-rendszert: a nézők legnagyobb része a gimnazista korosztályból került ki, akik talán a feketézés jelentésével sincsenek tisztában, így a drámai konfliktus lényege is rejtve marad előttük. Hozzá kell tenni, hogy Horváth Péter rendező igyekszik a lehető legegyszerűbben ábrázolni: Dancs, a korrupt áruházigazgató, hogy kicsinálja a fölé ültetett tiszta tekintetű, ifjú titánt, Kocsis Ferit, elterjeszti a városban, hogy bevonják a százasokat, így megindul a vásárlási roham, amely majd nyilván az új vezér bukását okozza – csakhogy áru van, az összeesküvők lebuknak, így Ferinek már csak a Dancs mellett kiálló Ilonka szívét kell visszahódítania. Ez – kombinálva a férfi és a női konfekcióosztály vezetőinek Boriska eladó kegyeiért folytatott harcával – három felvonásban elmesélve rémesen hosszadalmas és giccses, ám valami olyasmit ad, ami manapság kevés helyen férhető hozzá.

Állami Áruház - Járai Máté, Mózes Anita, Bede-Fazekas Csaba

Horváth ugyanis a pártállami diktatúrát csupán a viszonyrendszerek és a sztori közege szintjén tartja meg, ráadásul némi abszurdba bugyolálja (például Moszkva – helyesebben: Москва – valamiféle vágyott, álomszerű, egzotikus hellyé válik annak nyomán, hogy ahányszor elhangzik, mindenki, aki a színpadon van, a távolba réved, kinyújtja a karját és hangosan maga elé mondva megismétli a városnevet). Itt alapvetően mindenki pártonkívüli, csupán egy-egy jelmez jelzi, hogy vonalas kommer elvtársról vagy a royalista restauráció hívéről, esetleg jóravaló kispolgárról van szó. A jók egyszerűen jók, és mivel a rosszak már a második felvonásban elnyerik büntetésüket, tulajdonképpen lényegtelenek.

Mindössze egyetlen, rövid, az előadás elejére betoldott jelenet és egy évvisszaszámláló jelzi, hogy retrospektív történetet látunk, azonban a szerelmi vetélkedések idealizáltan jelen idejűek, és az egymásra találást körülvevő közeg, a dunaparti csónakházban zajló, a szerelem témakörében lezajló közösségi esemény valami olyasmi, amiből elképesztő hiány van. Az együtt létezés, az "együtt vagyunk" érzése, a közösségi szellem, az összefogás, a közös öröm és boldogság – no ez az, aminek az élményét az Állami Áruház fináléja megadja. Horváth Péter elegánsan libbenti át a darabot a "nehezebben befogadható" részeken, például nem hajlandó észrevenni, hogy Dancs és Gizike duettjének felhőtlen trillái, illetve az annak szövegében rejlő sötétkedő tervek között éles kontraszt húzódik: helyre kis koreográfiát jár el Forgács Péter és Agócs Judit, eléneklik a számot, de az _nem jelent semmit_. És az Állami Áruház felhőtlenül nem állít semmit. Nincs semmi mondandója az ötvenes évekről, és nincs mondandója a máról. Távolról megállapítja, hogy furcsa idők voltak az ötvenes évek, s arra számítunk, amikor a végén ÁVH-s ként megjelenő Józsi (Pozsonyi Takács László) vésztjóslón _elviszi magával_ Ferit a _nagy fekete autón_, hogy no – most azért következik valami. Ferit a következő jelenetben Józsi visszahozza, egyenesen a dunaparti csónakházba, ahol Feri bejelenti, hogy a Minisztérium kitüntette az Áruházat – ez vezet a valóban groteszkül felhőtlen feloldáshoz. Azonban a groteszk szele összességében éppen csak megcsapja az előadást.

Állami Áruház - Mózes Anita, Nagy Balázs

Pedig itt tulajdonképpen minden lehetetlen és groteszk, csak éppen a mára hangolt figurák miatt nem lehet sem paródiaként, sem történelmi műként tekinteni az előadásra, csakis jelen idejűként. Kocsis Feri (Nagy Balázs) karaktere mögül kiesik a vonalas kommunista, s csupán egy naiv és workaholic fiatal srác lesz, akit kiemel a hatalom, Ilonka (Mózes Anita) pedig érzelmei által irányított erős lány – ilyenek pedig ma is vannak, a két színész pedig musicales felhangokkal turbózza a szerelmi duetteket. Ellenben nincs, nem volt és nem lesznek soha az egymással perlekedő Dániel kartárs és Klimkó kartárs – Járai Máté grandiózus és a maga határait gondosan betartó ripacsériával, Fejszés Attila visszafogott, ám öntudatos önimádattal komédiázik, a kettejük között álló Boriska Kovács Vanda alakításában egy merő nyávogó affektálás. Időtlenül komikus figurák. Igazán szerethető a tébláboló Glauziusz bácsi – a filmhez képest csökkentett fontosságú, bölcs és nagyapai – szerepében Bede Fazekas Csaba, aki szólójáért megérdemelt vastapsot söpörhet be. Forgács Péter a hatalomnak megfelelni akaró, ám ejtett, folyamatosan gondterhelt Dancs igazgatóként mértéktartóan hiteles alakítást nyújt. Sajnálatos, hogy a tömeg mozgatása csak a csónakházas jelenetben kaphatott hangsúlyt (ekkor viszont minden aprólékosan ki van találva), ugyanis az áruház nem nyüzsgő, hanem üres és statikus képet mutat. Az viszont nem alkotói, hanem rendszerhiba, hogy a kar képtelen egyszerre énekelni, a Kaposi Gergely által dirigált zenekar pedig sokszor nem tart lépést az éneklő színészekkel, így meglehetősen szétcsúszik a hang.

Ascher Tamás korszakalkotó, 1976-os kaposvári Állami Áruháza a műfaj aktuális olvasatáról szólt: a formabontó operett a Kádár-rendszer határozott kritikája volt. Ha Horváth Péter Állami Áruházát nézzük, ez is kortünet: a közös élmények hiányának, az üres ideálok iránti vágynak a lenyomata – elsősorban nem az előadás, hanem annak a fogadtatása. Figyelmeztető élmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr678002619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása