Két szálon fut tehát a cselekmény. Az előadás Hófehérke történetéből a Mostoha és lánya kapcsolatát hangsúlyozza legjobban. Ezzel párhuzamosan a kerettörténet is - amelyben a színésznők fiktív élettörténetükből osztanak meg részleteket a befogadókkal - a szülőt gyermekéhez és a lánygyermeket édesanyjához fűző kapcsolatra összpontosít. Hófehérkét megtagadja anyja, mert túl hiú és önző. Nem bírja elviselni, hogy lánya szépsége felülmúlja az övét, irigy rá ezért, és a lányt hibáztatja saját megöregedéséért. Megyes Melinda a kerettörténetben egy fiúgyermekét egyedül nevelő színésznőt alakít, aki bár nagyon szereti kisfiát, és mindent megtenne érte, néha mégis vágyik a felhőtlen fiatalságra, amikor még csak lány volt, és nem voltak anyai kötelezettségei. Eke Angéla a kerettörténetben nehéz gyermekkort megélt színésznőt alakít, akivel édesanyja vagy nem nagyon foglalkozott vagy zsarnokian bánt vele.

Hófehérke meséjének és az előadás kerettörténetének karakterei között is megvonható a párhuzam. Megyes Melinda játssza a mesében a Gonosz Mostohát, a kerettörténetben ő az édesanya, aki bár sokszor rosszul kezeli a konfliktusokat kisfiával, mégis törekszik arra, hogy jó anya legyen. Eke Angéla alakítja Hófehérkét a mesében, a kerettörténet emlékfoszlányaiban pedig ő a sértett gyerek, akinek egész életére kihat édesanyjával való rossz kapcsolata. A kerettörténetben ráadásul Megyes Melinda részben Eke Angéla mostohájává is válik, mert a meseszerep, amit játszanak, illetve a visszaemlékezések összefolynak. Mindkét színésznő folyamatosan reflektál a kerettörténetben a mesére; két teljesen ellentétes szemszögből – Eke Angéla a gyermekéből, Megyes Melinda a szülőéből - értelmezik Hófehérke történetét.

Opra Szabó Zsófia ötletes jelmezeket és díszletet készített az előadáshoz. A díszlet egy színházi öltöző berendezését utánozza, amelyben a két színésznő pipereasztala között egy óriási tükörkeret található. Ebben a tükörkeretben azonban nincs tükör, hanem teljesen üres. Így mikor Megyes Melinda a Mostoha szerepében kérdezi a varázstükörtől, hogy „ki a legszebb a vidéken?”, Eke Angéla válaszol neki a másik oldalról. A díszlethez tartozó kellékeket a rendező kreatívan belekomponálta mind a mesébe, mind a kerettörténetbe; így kerül játékba például a mérgezett alma és a piros körömlakk. A ruhák színük által adnak hangsúlyt a szereplők személyiségének: Hófehérke mindig fehéret, a Mostoha mindig feketét vagy vöröset visel.

Termékeny megoldást választott Berzsenyi Bellaagh Ádám rendező arra, hogy új kontextusba helyezze Hófehérke történetét. A keretes szerkezet több szempontból is eredményes: közelebb hozza a mesét hétköznapjainkhoz, univerzálissá, minden korosztály számára izgalmassá, érdekessé teszi a történetet, és könnyebben tud kibontakozni általa a gyerek-szülő viszony problematikája. A rendező egy okos ötlettel, egy hétujjú bábbal megoldja a hét törpe szerepeltetését is.

Az előadás egyik negatívuma az, hogy a játszók nem tudják végig hitelesen játszani szerepüket. Amikor a kerettörténetben személyesebb, érzelmesebb hangot kellene megütniük, érzékelhetően túlzóvá és mesterkéltté válnak, ami részben abból is fakadhat, hogy a keret párbeszédeinek szövegei nem túlzottan életszerűek, közvetlenek. Eke Angéla játéka Hófehérke megformálása közben is sokszor természetellenesbe csap át, ami nagyon távol áll a mostohalány eredeti jellemétől. Megyes Melinda a Mostoha szerepében hátborzongatóan ördögi kacajokat hallat. Jól játszik az ujjbábokkal is, szinte minden törpe egyéniségét külön-külön megformálja, a beszédstílus változtatásával.

Alapvetően kreatív és ötletgazdag produkcióval állunk szemben. A kérdés az: egy kiegyensúlyozott nyolc-tíz éves gyerek fantáziáját és érdeklődési körét mennyire tudják lefedni a szülő-gyerek kapcsolat kérdései, főleg amikor ilyen direkt módon jelennek meg a színpadon?