7óra7

Kiismerhetetlen
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Kiismerhetetlen

2011. 03. 30. | 7óra7

Nyáron, este fél tizenegykor (plakátgrafika) Leginkább Mariából, aki a faluban töltött éjszaka alatt megéli minden elfojtott vágyát, a tizenhét éves kora óta ugyanazt az arcot viselő nő szinte teljesen belebolondul Paestra elszánt határozottságába, szerelmes lesz a titokzatos, szerelmét vesztett férfibe. De Claire és Pierre friss, szexuális kalandozásokra vágyódó kapcsolata is alaposan megszenvedi ezt az estét, hiszen a férfi nem is olyan régen még együtt volt Mariával. Közben a rendőrség nyomoz, de a mindenkit egymás testvérének tekintő közösségben nincs könnyű dolguk, nem is sikerül elkapni a gyilkost. Mariának – akit a falu férfijai is könnyedén befogadnak – viszont az ösztönei segítségével sikerül megtalálnia őt. De itt hagyjuk is abba a történetismertetést, mert bár Vörös Róbertnek komplex, egész műként sikerül színpadra _adaptálnia_ Marguerite Duras regényét, annak minden érzelmi kiszolgáltatottságával és megfoghatatlanságával együtt, ennek színpadra állítása azonban már annál kevésbé sikeredett teljesértékűre.

A hangulat, ami állandóan felsejlik a műben, az előadás során csak ritkán, főként Kamondy Ágnes latinos zenéjének köszönhetően hatja át a nézőteret. Kétségkívül hatásos elem az állandóan szemerkélő eső, a stroboszkóp-villámlás és a színpadon megfejthetetlen elszántsággal hol halottat gyászoló, hol egymás hegyén-hátán alvó, hol a bárban iszogató tömeg, és ezen motívumok képesek is életet lehelni a történetbe, de nem annyit, amennyire szükség lenne. Menczel Róbert hatalmas, játékos tere – emelvények, egymással szembe, alá helyezett nézőtér, köztéri, virágszirmokkal teleszórt, láblógató medence - szintén hangulatos eleme a látványnak, de ez a sok minden – annak ellenére, hogy tökéletes elemei lehetnének az előadásnak – _nem ér össze_ eggyé.

Vörös Róbert rendező bár jól mozgatja ezeket az elemeket, a főbb szereplőkkel már nem képes ilyen találékonyan bánni. A párbeszédek sokszor csak beszélgetésekké válnak – bár a színészek részéről érezhetően át vannak gondolva. Maria és Pierre beszélgetése a hotel folyosóján érzékletes látvány, ahogyan Pierre és Claire jeleneteiben is akadnak ilyenek, ezek rendszerint nem képesek azt kifejezni, hogy a szorongásokon kívül konkrétabban mi működteti őket – és ezeket is válaszként Nyáron, este fél tizenegykor - Makranczi Zalán. Udvaros Dorottya

Ennek ellenére Udvaros Dorottya jelenetről jelenetre, minden körülmények között komplexen építi fel Mariát: régi emlékek, bonyodalmak munkálnak benne, miközben a múlt minden eseményét összeköti a jelennel, totális elszántság és kaotikus kiszámíthatatlanság között ingázik, egyszerre _izgalmas és hátborzongató nő_. Ő az egyetlen, aki képes egy érzékelhető ívet keresztülvinni karakterén. Makranczi Zalán Pierre-je egy döntésképtelen, az életét valahol teljesen félresiklatott, de ebben a bizonytalanságban a nők számára meglehetősen vonzó férfi. Szabó Vera lényében és tekintetében jeleníti meg Claire heves, lobbanásra kész lényét. Gergye Krisztián Rodrigo Paestra elszánt, titokzatos tekintete mögé egy megtört és megviselt férfi képét festi fel.

Gergye Krisztián a táncosok által visszafogott szenvedélyességgel átadott záró koreográfiája pillanatok alatt, magával ragadóan adja át Maria és Rodrigo Paestra kapcsolatát, és ezek a pillanatok annyira kidolgozottak, hogy szinte magyarázatot is adhatnának mindenre. Szinte, hiszen a hiányzó láncszemeket, az indítékokat – amik érezhetően valahol belül működnek, csak nagy ritkán jönnek le a színpadról a nézőtérre – nem képesek pótolni. Az például érthetetlen, hogy _miért nincs több ilyen_ tánc az előadásban, egybedolgozva a jelenetekkel, hiszen láthatóan erős a kapcsolat közöttük, de ebben a formában nem tudják segíteni egymást. Olyan, mintha az alkotók ezzel a zárószenvedéllyel akarnának megindokolni mindent – ez részben jogos is, hiszen ha kifejeznénk őket őszintén, akkor könnyebb lenne az életünk – de ebben a formában _ez kevés_. Ellenben Maria kiismerhetetlen nőiességével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr98004909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása