7óra7

El van játszva
7óra7: (4/10)
Közösség: (8/10)

El van játszva

2011. 02. 20. | 7óra7

A megvalósítást már sokkal kevésbé érheti a dicséret szava. Blaskó egy kiállítóteremben játszatja le a visszaemlékezést, a már idős Lilly unokájával együtt, a régi Eger fotóit (Pilisy Elemér nagyszerű gyűjteményét teszi háttérré Székely László díszlettervező) nézegetve idéződik fel a zsidótörvények meghozásának időszaka, 1944 márciusa. Lily rokonaitól tér haza Egerbe, néhány nappal az esküvője előtt, ám mielőtt ez bekövetkezhetne, vagyonelkobzás, utazás – irány a munkatábor, majd elszakadnak egymástól a családtagok. A "mai" Lilly (Saárossy Kinga) a színpad bal elején ül, nekidőlve a falnak, és monoton szomorúsággal búgja a mondatokat, néha bele is élve magát mindabba, amit középen a múlt alakjai (Lili szerepében Mészáros Sára, a családtagok és rokonok szerepében Nádasy Erika, Szabó Emília, Tunyogi Péter, Farkas Vera, a reménybeli férj, Gyuri szerepében Lisztóczki Péter, szomszédok, kápók és őrök szerepében pedig Dimanopulu Afrodité, Balogh András, Várhelyi Dénes és Ivády Erika) megjelenítenek.

Látogatók - Saárossy Kinga

Látogatók - Szabó Emília És tényleg csak ők, ugyanis kellékeket nem használnak, azokat Karsai János pantomimmozgása helyettesíti, ami még nem lenne zavaró, csakhogy a cselekvések egy része is pantomim, de nem világos, hogy ami nem az, az miért nem az. Nem igazán áll össze formailag, hogy egyszer még a szőlőszemeket is "eljátsszák" a színészek, máskor viszont teljesen stilizáltba váltva csak előrenézve mondják a szöveget, ismét máskor egy-egy konkrét szituáció a maga teljes reális voltában el van játszva. Hogy a formai zavar teljes, az abból érzékelhető elsőként, hogy amikor az apa olvassa a _csak szimbolikusan létező, eljátszott_ újságot, amikor szöveget idéz belőle, _jár a szeme_. _Eljátssza, hogy olvas._

Csakhogy ez nem egyedi jelenség, itt minden _el van játszva_. Nem történik, mert nem történhet meg a tragédia, mintha mindösszesen egyetlen nagy, kollektív szomorúság köré lenne szervezve a produkció, aminek az a célja, hogy konstans módon és gesztusszerűen sajnáljuk a _szép és jó_ Lilit, amiért ketté lett törve az élete _rossz és gonosz_ emberek által. Csakhogy éppen a teljesen statikus rendszernek köszönhetően minden alak séma, nincs fejlődés, nincs előrejutás, nincs fokozódás, nincs katarzis, kizárólag a szavak, a történet szintjén. Az a kép például, amelyben a kápó négy órán keresztüli feltartott kézzel térdeplésre kényszeríti a négy nőt, akik végül, hogy tartsák egymásban a lelket, a Szózatot, majd a Himnuszt kezdik énekelni, megkapó. De az ilyen és ehhez hasonló képek nem képeznek láncot, külön-külön állnak, sem nem stilizáltak, sem nem reálisak. A szereplőknek egyetlen tulajdonságuk van, amit nem tudnak kibontani, a több szerepet játszó színészek nem tudnak különböző arcokat adni a különböző alakoknak. A Látogatók című előadás a tiszteletre méltó vállalás ellenére mindössze egy esetleges történetet mesél el, amivel mindössze egy látogató, és nem kiállító lesz egy olyan esemény múzeumában, ami remélhetőleg soha többé nem következik be.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938002719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása