7óra7

To be continued
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

To be continued

2011. 02. 14. | 7óra7

Akad minden a színpadon, ami egy Cseresznyéskerthez illenék, csak semmi nem _úgy_, ahogy azt illenék. Nagy Fruzsina szépen kidolgozott jelmezei által egy _klasszikusnak_ nevezhető Cseresznyéskert bontakozik ki előttünk, amibe két oldalról nyújt betekintést a rendező díszlete (amiben mi vagyunk, az éppen dózerolás előtt álló címszereplő, amiért zajlik a huzavona), egy-két 20. század elejét idéző bútordarabbal. Ez a látványvilág viszont olyan groteszk elegyet alkot a különböző horrorfilmes effektekkel, és a delíriumos látomásosság hangulatával, hogy az ember nehezen tudja eldönteni, hogy amit most lát, az komolyan van-e véve vagy sem.

Trofimov összességében cinikusra hangolt romantikus, munkásszellemmel átitatott, "szeressük egymást gyerekek" monológja, Ranyevszkaja evolúciót meghazudtoló élete, Lopahin fokozatos megkattanása az őt körülvevő emberek tétlensége miatt, mind-mind nem kevés áthallást hordoznak magukban: a töketlen értelmiség, a tétlen és töketlen társadalom, amely saját magába kétségbeesetten befordulva kapálózik a túlélésért. És mindezzel szemben ott van - talán még ennél is erősebben - a képtelen ötletekből és furcsa emberekből felépülő, abszurd humor. Furcsa hullámvasút ez.

Bишнёвый сад (Cseresznyéskert) I. - Téby Zita

Pető Kata mértéktartó szenvedéllyel kelti életre Ranyevszkaja kiszámíthatatlan, olykor rideg, olykor érzelmes kedélyváltozásait. Fábián Gábor folyamatosan érzékelteti, hogy ki az úr a háznál, miközben aljas féltéssel taperolja rokonát, Ányát, akit Koblicska Lőte egy egyszerű gyermek helyett az érzelmi terror remek alkalmazójának láttat. Hay Anna merev, szigorúan zsugori Várja, Molnár Gusztáv szerencsétlen Szimeonov-Piscsik, Székely Rozália titokzatosan flegma Sarlotta, Jankovics Péter tudálékos Trofimov. Mindenkire jellemző, hogy elképesztő szélsőségek között mozog, váratlan, kiszámíthatatlan hóbortokkal felruházva. Egyedül talán Lopahin tűnhet épelméjűnek, de Lajos András alakításában a józan ésszel gondolkodó, meggazdagodott paraszt fokozatosan ölti magára környezete kattantságát. Az azonban egy remek kérdés, hogy miért vált az _előadás főszereplőjévé_ – hiszen sokszor hangsúlyosan ő szövi a szálakat – Dunyasa, aki igazi forróvérű, sikongató liba Téby Zita határozott játékában. Ahogyan az is, hogy Czukor Balázs háttérben ténykedő, az Addams Family groteszk figuráit idéző, végtelen mozgásúra lassított Firsze – aki egyébként elképesztő koncentráltsággal és ijesztő grimaszarzenállal van jelen a színpadon – miért lesz az előadás második legfontosabb szereplője – ugyanis mindent tud előre?

Bишнёвый сад (Cseresznyéskert) I. - Czukor Balázs, Molnár Gusztáv

Magyarán van itt rengeteg remek karakter (dramaturg: Róbert Júlia, Turai Tamás), hangulatos, mindent pulzust átállító váratlansággal megszólaltató zene (Keresztes Gábor), izgalmasan, néhol sokkolóan váltakozó fényjáték (Bányai Tamás). Bodó Viktor rendezésében folyamatosan sorjáznak az ötletek – az elsőbe több, a másodikba kevesebb – a váratlanul találó és hol jobban, hol kevésbé kivezetett, kreatív fantáziabonbonok.

Bишнёвый сад (Cseresznyéskert) I. - Fábián Gábor, Pető Kata

Az óriás megjelenése még hagyján, na de az előadás befejezése, mikor is Gajev elkezdi fojtogatni Várját. Szóval ez már tényleg olyan átlátszó kamu, hogy nehéz nem szeretni. Miért itt van vége a _Cseresznyéskert I._-nek? Talán kettőben kiderül, de hogy miért így, az következik abból, hogy az előadás szinte megszállottan kerüli az unalmat, hogy egy pillanatig se legyen poros, ami a színpadon van. Bár ezzel az erővel a csöngőszóra az ablakon berepkedő, fekete ruhás kommandósok is elnémíthatnák a szereplőket, mint tették azt a Pepsi-reklámban, a lényegen nem változtatna. De vajon Gajev tényleg megöli Várját? A -fojtás- folytatás, az következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr578004869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása