7óra7

A hosszú távú gondolkodásról, a West-Balkán miatt

A hosszú távú gondolkodásról, a West-Balkán miatt

2011. 01. 21. | 7óra7

Az első gondolat egy tragédia után a gyászé, múlt szombaton szemtanúi voltunk a West-Balkán előtti helyzetnek, a villogó autóknak, a nappali csúcshoz képest is sokkal több embernek, akik ott álldogáltak a Nyugati téren. Akkor nem tudtuk, mi történt – aztán kiderült: három halálos áldozata volt a bulinak. Mostanra a West-Balkán szitokszó lett, egy halállal járó jelenség, a magyar hatóságok tehetetlenségének, a fiatalok bulijából gátlástalan anyagi hasznot húzó "vállalkozók" szimbóluma.

A West-Balkánban, amióta létezik, mindig volt színház, a következő évadra pedig tervben volt egy saját repertoárra épülő kulturális alkotóműhely, egy tulajdonképpeni saját színház létrehozása (amely elindulásának látható jelei voltak). Hogyan jön össze egy olyan társaság, amely egyrészt pénzt ölne a kultúrába (hiszen egy ilyen alkotóbázis nagy valószínűséggel nem lesz nyereséges, csak sok szponzorral, pályázattal, amit össze kell szedni), másrészt felelőtlenül majdnem háromezer embert ereszt be bulizni egy olyan helyre, amit este tízkor be kellene zárni, és egyáltalán: összesen a tizede mehetne be oda?

A megrendezett színházi előadásokon nem is voltak 300-nál többen. Csakhogy a 300 ember nem generál észrevehető bevételt, az építkezés viszont vitte a pénzt. A pénz például arra kellett volna, hogy átépítsék a lépcsőházat, hogy lifteket építsenek a térbe. Mert a WB üzemeltetői pontosan tudták, hogy a jelenlegi infrastruktúra alkalmatlan a tömeges szórakozóhely céljaira. A tervek azonban olyan átalakítást tartalmaztak, ami után felelősen be lehet oda engedni akár több ezer embert is, bár az elképzelés 2000 főre szólt. Így – trükközéssel kijátszva az engedélyezési folyamatot, a bonyolult hatósági eljárást – 800-1000 fős bulikat tartottak a hétvégéken, a WB szervezésében.

Ez volt az első eset, hogy 2500 körüli embert engedtek be. Odaadták a helyet egy partiszervezőnek, akit ugyan már két helyről kitiltottak a problémás arcok és a balhék miatt. De sok pénzt kínált. A Noise Night Life állítja: a portaszolgálat a WB embereiből állt. De ez mindegy is, a lényeg, hogy a szervezők felelősségtudatán, realitásérzékén úrrá lett a pénztárca: a hely bérleti díja havi másfél millió, az építkezés viszi a pénzt, a kölcsönök ketyegnek. Odaadták a helyet, és bíztak abban, hogy a bérlő kezeli a helyzetet. Vagy csak abban, hogy nem lesz baj.

Lett baj. A helyzetet nem tudta kezelni sem a bérlő (valószínűleg nem is akarta), sem a biztonságiak. A bulizók (akiknek nagy része kiskorú volt) létszáma majdnem elérte a hatósági engedély tízszeresét. Hogy a tömegpszichózis oka-e a tragédiának, vagy esetleg tudatos provokáció – mert ilyen hír is kering, hogy a WB-sek nem fizették meg a "védelmi pénzt", netán "másnak kellene a hely", ezért valakik odamentek balhét provokálni, és ez lett belőle –, azt talán sosem tudjuk meg.

Ami biztos: itt valami nagyon nem működik jól. Nem működik, hogy pénzért bármit, nem működik, hogy a hatósági ellenőrzések eredménye vagy pénzért megvásárolható, vagy simán kijátszható, nem működik, hogy a szülők és a gyerekek nem kommunikálnak egymással, vagy ha igen, az simán hazugság, nem működik, hogy a felelősség megállapítása megálljon a hely üzemeltetőinél, nem működik, hogy az legyen a megoldás, hogy akkor be kell zárni minden szórakozóhelyet, nem működik, hogy az emberek már az első percben meghozzák a – teljesen téves "jólértesültségen" alapuló - ítéleteiket, nem működik az, hogy az ország nem működik. Ahhoz, hogy működjön, újra kell fogalmazni egymás viszonyait, szóba kell állnia egymással szülőnek és gyereknek, ügyfélnek és szolgáltatónak, nem csak pénzt kell látnia a vállalkozónak a szolgáltatását igénybe vevőben, és együtt kell működnie államnak és állampolgárnak. Ahhoz beszélni kellene egymással, tisztába tenni az ügyeket. Ahhoz tovább kellene látni a megoldandó problémánál.

Addig pedig csak remélni lehet, hogy viszonylag ritkán lesz tragédia abból, hogy csak rövid távon gondolkodik az ember. Egy estére – holnap reggelig –, egy hétre – a következő törlesztésig –, egy hónapra – a következő ellenőrzésig – vagy négy évre – a következő választásig.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr208003909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása