Az ORFK adatai szerint Magyarországon minden nap jelentenek be ufótámadásokat, amiket többnyire a celofánsapka használatának javaslatával kezelnek a hatóságok, általában sikerrel. Mert tudjuk, hogy jó üzemanyag a magyar pálinka, amit kétségtelenül szeretnek némi hozzáadott vízzel kulinárisan devalválni, azonban a transzcendens élmények sokaságát, a kellő mennyiség elfogyasztása esetén, így is üzembiztosan produkálni tudja a recept. Ehhez már csak némi tévékultúra és komplexushalom kell, s máris kész a folklorfantasy, amiből természetesen Max Mulder sem hiányozhat. Alternatív valóságutazás egy létező, de könnyen félresöpört jelenségre.

Az 55 éves, gyámoltalan, szentimentális kultúraszervező, akit nem mellesleg eleddig elkerült Erato ölelése is, a jófajta magyar pálinkát issza lelkesen, miközben Andreát, akit az Andrea Angyalevna névvel illet, plátói szerelemmel követ mindenfele, így hódolva az orosz romantikusok előtt. Rajta már nem is látszik az ital (az lenne meglepő, ha épp nem lenne benne), de szolidan, szendén éli végtelenül szürke és egysíkú életét, amelyet egy ingatlanbiznisz megzavar, és rögtön ufókat kezd el látni, akiknek pálinkával üzemelő űrhajójából éppen kifogyott a szufla. Ufóként azonban nagy feltűnést keltenének a lények, úgyhogy cigányasszonyokká változnak, és feltett szándékuk szerint nekiindulnak Skóciának, a tiszta erjesztett italok Paradicsomának, hogy még azelőtt továbbmehessenek, hogy a gonosz nagyúr megérkezne, és elrabolná az ufóhercegnőt.

A trash-fantasyk világából kiinduló, de azt a tévés klisékkel, népzenei motívumokkal, énekbeszéddel és nációsztereotípiai kavalkáddal ötvöző előadás a maga képtelenül hétköznapi, a magasztosságot a posvánnyal végtelenül stílusosan vegyítő hangvételével egészen egyedi színházi élménnyé nemesül. A hihetetlen stíluskavalkád amennyire teátrális, annyira élő és reális, hiszen minden egyes eleme része a pop-, a folklór- vagy az éppen a „magas” kultúrának, így ismerős, közvetlen és nem utolsó sorban minden szinten szórakoztató. Mert ennek valóság-képzelet (képzelt valóság?) utazásnak most ez az elsődleges apropója. Ebből az apropóból viszont ki van forgatva a hungarikum szőröstül-bőröstül, nincs finomkodva legendás idegenszeretetünkkel sem, és az osztrákokkal való jószomszédi viszony is jelentős szerepet kap. A színészek pedig gond nélkül, remek prozódiai és ritmusérzékkel lüktetnek együtt az előadással: Bárdos Andrea, Szalontay Tünde, Szamosi Zsófia, Rusznák Adrienn, Deák Tamás, Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs és Tóth József végig tartják a szigorú kereteket, és fegyelmezetten, tűpontosan komédiáznak.

A virtuális valóság aztán végképp összekeveredik a valós valósággal, és kérdőjelként lebeg a színpad felett a kis makettfigura, benne a kedves, szerény, idült italos Mihállyal, aki talán tényleg útban van az Árva csillag felé, ahol éppen olyan kultúraszervezőkre van szükség, mint ő, és a szerelem is végre hű társként szegődik őmellé. A lezárás persze ugyan olyan klisétikus, mint bármelyik trash, azzal a különbséggel, hogy a maró irónia valóban megpenget olyan húrokat, amely a fesztelen nevetésből a felszín alatt feketekomédiát varázsol, még akkor is, ha a hangsúly most nem ezen volt, hanem az _üzemanyagon_ és a kreált valóságon.