7óra7

Ez az én ügyem
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Ez az én ügyem

2010. 11. 08. | 7óra7

Jó zsaru - rossz zsaru: Szabó Győző, Stohl András

Nem érdektelen, mert bár minden nagyon amerikai benne, a férfipéldaképnek való görcsös megfelelés már akár hungarikum is lehetne, és áthallásos, mert Stohl András tévéből és újságokból ismert közelmúltja rímel a játszott karakterére, ezt kár is lenne letagadni. Ez legalább akkora hiba lenne, mintha erről szólna az előadás, Stohl pedig mindent megtesz azért, hogy ez ne így legyen, hát nem is így lesz. Denny amolyan igazi egyszerű utcakölyök, jóval nagyobb igazságérzettel, mint amennyi intelligenciával, aminek hiányára pont annyira játszik rá, amiből látni lehet, hogy a kemény, vagány külső szenzibilis lelket takar, aminek nyilván semmi keresnivalója nem lenne Chicago sikátoraiban és a "perverz sarkon".

A gyengét itt kíméletlenül eltapossák, Denny pedig mindent megtesz, hogy gyengesége ne tűnjön fel senkinek. Ingoványos talaj ez, hiszen abban a pillanatban, hogy a vetített kép összeegyeztethetetlenné válik a valódival, feloldhatatlan ellentét születhet, ahogy születik is: Denny minden további nélkül ad oda egy kisgyereket egy kannibálnak, aki a nagybátyjának adja ki magát. Az egyébként is lejtőre sodródott élet itt kap végképp gellert. Az érzékeny lélek ekkor kerekedik felül a kemény külsőn, és ez amennyire giccsesen hangzik, annyira egyenes út a tökéletes összeomlás felé. A társ, Joey pedig csak asszisztál ehhez, nehéz is lenne mást csinálnia, miközben éppen beleszeret Danny feleségébe.

Jó zsaru - rossz zsaru: Szabó Győző, Stohl András

A sztori egy jobban sikerült pszichothriller kliséit idézi: stricik, kurvák, leszámolás, vendetta, miközben konfrontálódik az igazság az igazságszolgáltatással, és mindent determinál az "ez az én ügyem" vezérfonal. Puskás Tamás rendező nem is elsősorban a történetmeséléssel akar hatni, sokkal inkább színészeivel, és ez sikerül is. Stohl András Dennyből nem sajnálja a kraftot, jó érzékkel keveri a szánalmasságot a szimpátiával, és összeomlása is gigászi energiával robban, ami egyrészt rettentő színészi munka, másrészt azonban nem enged teret a finomabb megoldásoknak. Joey kötelességtudó barát és rendőr, csinálja amit kell, Szabó Győző pedig ennek megfelelően visszafogottan játssza; nehéz is drukkolni neki, hiszen maga a középszer, tökéletesen hiányzik belőle az a temperamentum, ami Denny életében legalábbis tiszteletre méltó, még ha súlyosan meg is kérdőjelezhető.

Jó zsaru - rossz zsaru: Szabó Győző

Mert még ha az elején tudunk is szimpatizálni a családját az alvilágtól tűzön-vízen át óvó családfővel, később világos, hogy nem egy kemény apa családmentő akciója, hanem egy totálisan deformált férfipéldakép kergetése folyik, ami bár van annyira heroikus, mint rossz arcú bűnözőket távol tartani a gyerekektől, az ügy nemességén így mégis igen nagy csorba esik. Az előadásban miden pontos arányokat követ: humor, krimi, szerelem és meghatás, mindegyik csak időlegesen kerekedik felül a másikon, amivel pörgős, színes este kerekedik, olyan pörgős, hogy másnapra talán csak a hatása marad, meg egy jó krimi élménye, amihez elég volt egy asztal és két szék. Meg két színész.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr878004733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása