A Férfi egyetemi tanár, már húsz éve. Ugyanazon a napon rúgják ki, amikor felesége és gyerekei is elhagyják. Vissza kell térnie oda, ahonnan elindult: egy kis faluba, anyja házába, ahol minden elkezdődött. Az előadás először a bukást ecseteli, aztán az okokat, nagy szavak nélkül, hiszen nincs semmi heroikus, vagy teátrális ebben. Drámai van, de nem több, mint mondjuk a szomszéd lépcsőházban vagy a sarki krimóban. A Férfi természetesen semmiben nem hibás. Mindent tökéletesen csinált, a feles azért kell, mert a diákok egyre hülyébbek (pedig ő biztos a legjobb formáját futja), a felesége rejtélyes okokból nem szereti (biztosan az elejétől fogva hazudik), a főnöke azért cseszteti, mert a feleségére hajt (nem azért, mert nonstop be van nyomva), gyerekei nem szeretik (nyilván az anyjuk uszítja őket), és egyébként is: nyomorúságos gyerekkora volt, meg az anyja is. Na igen, az anyja, meg az elvárások. Neki van a legnehezebb élete - még jó, hogy iszik.

De nehéz is dűlőre jutni a valósággal, ha gőze nincs az embernek arról, hogy mit ért el, hol tart, miért tart ott, hogyan jutott oda, ha okok és okozatok nélkül, csak evidenciának vélt állapotokban próbál élni. Hogyan lehetne az embernek bármilyen viszonya a valósággal, ha saját magával kapcsolatban sincsenek? Hát persze, hogy nem marad más eszköz, mint mások által meghatározni magunkat, és az elvárásokhoz igazítani a jót és az értékeset. Az elvárások és a hozzájuk kapcsolódó megfeleléskényszer pedig cafatokra szaggatják az embert.

Bérczes László rendező először ezeket a cafatokat mutatja, alaposan (a félhomályhoz és az állapotjelzéshez képest talán főleg az expozéban túlságosan is hosszan) körüljárva, hogy a Férfi hova jutott, és hogyan emészti fel az embert a folyamat végső fázisa. Mucsi Zoltán pedig a maga komplexitásában teszi ki a színpadra a kis hazugságokba egyre mélyebbre süllyedő, a mocsárt már minden porcikájában érző, de arról tudomást nem vevő, a hibáskeresésben a szánalmasságot a szívszorítással vegyítő, az élet által lelegelt embert, hogy aztán a flashbackben teljesedjen ki a kép. Gados Béla a hasonló sorsú kolléga, Ilyés Róbert a hajdani barátjáért sokat nyelt tanszékvezető, Varga Anikó már a szánalmon is túllépett feleség mind a Férfi kumulált önhazugságáról beszélnek. Mindennek az origója pedig a végig némán jelen lévő Lázár Kati, mint Anya, aki minden zsarnokságot, félrenevelést és szeretettelenséget szüntelen felkiáltójelként demonstrál, és jeges zárómondatai egyértelműsítik, hogy mi mindennek az alfája és omegája.

A kognitív disszonancia-redukció előnye, hogy rövid távon önbecsülést és könnyű életet ígér, hosszú távon viszont végérvényesen annullálja a talajt vesztett használóit, hiszen végérvényesen összeegyeztethetetlenné válik az, ami van, és az, aminek lennie kellene. Népópiummá vált tökéletes biodrog, aminek okai ugyanúgy a színpadon vannak, mint a következményei.