7óra7

Nyugtatózott idegborzoló
7óra7: (5/10)
Közösség: (6/10)

Nyugtatózott idegborzoló

2010. 10. 23. | 7óra7

Bányai Márton a tipikus, szétszórt, filozófus alkatú tanár, titokban a tanárságból íróvá lépve elő, elkészítette első, római kori tragédiáját. Ahhoz pedig, hogy ez a mű színpadra kerüljön, nem is kell más, mint egy színigazgató, és az ő társulata. Mit ad Isten, ez utóbbiak be is toppannak Siklódra, hogy pár napig szórakoztassák a nagyérdeműt. Rettegi Fridolin igazgató-rendező-színész meg is látogatja a település köztiszteletnek örvendő tanárát, és némi bájolgás, tetszelgés után meg is szerzi a bizonytalan minőségű alkotást. Ahhoz, hogy a próbák megkezdődhessenek, már csak annyi kell, hogy Bányai vipera-felesége ne szerezzen tudomást férje kis magánvállalkozásáról. És mit ad még Isten? A ház asszonya éppen el van utazva, és egy ideig tényleg nem szerez tudomást a tanár művészi ambícióiról. Mindezt persze egyből két szerelmi szál is megbonyolítja. Bányai egyik lányának a házassága, a másiknak pedig érzelmi fellángolásai kerülnek próbatételek elé.

Balázsovits Lajos ezt az áthallásokkal, színházi önreflexióval teletűzdelt szituációs komédiát értelmezéstől, alapos kidolgozottságtól és szellemes izgalmaktól mentesen, önmagában állította színpadra. Aminek köszönhetően bár csorbult élményben részesülünk, azért egy-két alakításnak köszönhetően kijut Kellér Dezső poénjaiból.

A szabin nők elrablása - Rátonyi Hajni, Farkasházi Réka, Crespo Rodrigo, Tóth Enikő, Barabás Kiss Zoltán, Székhelyi József, Kerekes József, Nyilas Edina, Botár Endre

Székhelyi József nyammogó szájjal tétlen, teljes lényében egy másik dimenzióban létező tanárt alakít Bányai szerepében, akinek a határozatlanságából adódó poénok igazán az előadás végén nevettetnek. Barabás Kiss Zoltán mosolyogva, energikusan és élettel telve veti bele magát Szilvásy Béla karakterébe. Barabás lendületének köszönhetően Bobis László meglehetősen közhelyes, ölbekapásoktól terhes koreográfiái is színt kapnak. Kerekes József igazán a szituációkban érzi magát otthonosan Rettegi Fridolin szerepében, ekkor ugyanis gond nélkül forgatja ki és teszi kimódolt művészi allűrökkel átitatottá a színigazgató karaterét. Rettegi ars poeticáját megfogalmazó monológjai is csak azért nem képesek szellemessé és szórakoztatóvá válni, mert ahhoz több és alaposabb rendezői szándékra lenne szüksége – ezek ugyanis kontextus nélkül viccesnek ható, eljátszott mondatok. Tóth Enikő mindvégig ragaszkodik Borbála mély, szigorú hangjához, amit a színésznő annyira markánsan támogat meg gesztusokkal, hogy karakteréből minden szerethetőség elvész. Farkasházi Réka elfojtott, bocsánatkérő hangon mondja fel Etelka szövegeit, aminek köszönhetően kisugárzása annyira esetlenné válik, hogy nagyon nehéz dolga van a beleszeretni akaró, Szendeffyt alakító Crespo Rodrigónak. Igaz, ez nem is nagyon áll szándékában, mert még az az elveszettség és az életét teljesen elszúró attitűd is hiányzik a színésznek állt életművészből, ami a karakter alapját képezi. Helyette marad az önmagától idegen lágy, bájgúnárként üzemelő ficsúr. Nyilas Edina Irmája pedig minden állítólagos gyanakvás és bizalmatlanság ellenére végig naivan ragaszkodik férjéhez.

A szabin nők elrablása - Kerekes József, Székhelyi József

Bár a következetes biztonsági játék sokszor tényleg a komédia ellen dolgozik, Bobis László koreográfiái is csak megmozgatni igyekeznek a teret – ez az igyekvés leginkább Irma és Szendeffy táncánál hoz szerethető, kellemes hangulatot –, és Bolba Tamás még cédélejátszón keresztül is kellemesen szóló zenéivel felcsendülő dalok is csak nagy néha képesek levetkőzni magukról a kötelező jelleget, azért pillanatokra átérződik az a kilátástalan félreértési téboly, amit a szereplők véget nem érő hazugságai szülnek. A díszlet (Menczel Róbert) és a jelmezek (Tordai Hajnal) pedig egy-két figyelemfelkeltő színnel és elemmel illeszkednek bele Balázsovits színpadra állításába.

Az üresen kongó felületesség, illetve a profin kidolgozott színészi poénok és helyzetek között imbolygó előadás pedig bár csak néha képes osztatlan sikert aratni, és hasonló ritkasággal fordul át vicceskedésből a szellemességbe, pontosan az, ami. Egy _kizárólag_ szórakoztatni és kikapcsolni akaró színházi este, ami egy picit összébb húzva sokkal lendületesebben és izgalmasabban tudná tartani magát a felvállalt céljához.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr998002845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása