Egy olyan történet, amelyben Dionüszosz, a bor és a mámor (voltaképp az ösztönlét) istene új földi helytartóként jelenik meg, már önmagában beszédes, főként ha ehhez olyan társadalmi légkör társul, amelyet ma senkinek nem kell bemutatni. A kétarcú, egyszerre megnyerő és gonosz istenség politikai vetületei a választási kavalkádban végképp sokat mondóak, még ha minden aktualizálástól is mentes mindaz, ami a színpadon történik. Hogy ez a fajta kényszeredett távolságtartás, vagy a képletes történet erejébe vetett bizalom miatt marad langyos a Téboly Thébában története, az kérdés, de hogy nehezen enged betekintést az értelmezési tartományokba, az biztos.
Már ha egyáltalán cél volt a bódult, manipulálható nép kontra báránybőrbe bújt farkas alaphelyzetnél mélyebbre ásni. A történetben ugyanis megjelenik egy új isten, amelyet egy kis szekta éppen nagy elánnal éltet, sőt toborozza újabb és újabb követőit. A boristen égisze alatt egyre jobban elázó nyáj új tagjait ünnepelve dalol, hőzöng és táncol. Ebbe a káoszba érkezik meg Pentheusz, aki látván egyre inkább csürhe jelleget formáló népét, megpróbálja hatalmát demonstrálni, ám mindhiába, gyengekezű uralkodónak nem lehet szava a nép akaratával szemben. A nép pedig meg sem áll egészen addig, míg tragédia nem történik, ám ekkor már nincs visszaút, az új istent ők választották, hát most már az isten is ragaszkodik őhozzájuk.


Homonnai Katalin, Hannus Zoltán, Horvath Zsuzsanna, Spilak Lajos, Lovas Dániel
Nagypál Gábor pedig végig megnyerő és szimpatikus Dionüszosz, az ember nem is sejtené, hogy a bor eme csábító istenének milyen öncélú motivációi vannak. Kézdy György Kadmosza, aki kénytelen végignézni az általa alapított város belső pusztulását, keserű és tehetetlen, még ha felsejlik is sorok között valaha volt ereje. A jelenlegi városvezető Pantheusz (Gulyás Attila) gyenge és határozatlan, Fodor Tamás Theiresziásza bölcs, de kétségbeesett. Az este néhány valóban erős pillanatait Nyakó Júlia (Agaué) adja, igaz, neki van is rá alkalma: Agaué az, aki végül is a legtöbbet veszíti az egész történetben. Dionüszosz követői pedig elvakultak és személyiség nélküliek, de a tömeg már csak ilyen.


Kézdy György, Nyakó Júlia
Fodor Tamás rendező nem árnyalja a szereplőket jobban, valamennyien az egyébként is képletes felállás evidens megoldásait hozzák, amitől bár működik a történet, igazán megszólalni nem tud. Ahogy az sem tűnik jó döntésnek, hogy a maroknyi thébaival valóban el szeretné játszatni a tömeget, ami így sokkal inkább hasonlít egy duhaj szektára, mint Théba városának hétköznapi polgáraira, és bár akadály nélkül gördülnek a jelenetek egymás után, azok mégsem keltik az egész hatását, a különböző fogaskerekek nem mindig olajozottak, gyakran kattannak nagyokat, főként, amikor a nép egyszerre nyilvánít véleményt pro avagy kontra. A köztünk (effektíve a széksorok között) játszódó történet mégis távol marad a nézőtől, a távlatokat csak megpendíti, de nem kalandozik el bennük.
Így pedig a rövid játékidő ellenére is lassan, fáradtan kerekedik ki a példabeszéd jellegű végkifejlet, amelyhez ebben a formában nehéz érzelmekkel viszonyulni, de nem szolgál jelentősebb munícióval a hazafelé vezető úton sem, még ha néhány sötétebb sarkból kétségtelenül Dionüszosz szeme villanása tűnik felénk csillanni.