7óra7

Kívülről nézve
7óra7: (10/10)
Közösség: (10/10)

Kívülről nézve

2010. 10. 18. | 7óra7

Az elveszett levél

Szabó Vera, Ottlik Ádám
Különösképpen a hihetetlenebbnél hihetetlenebbre formált és alakított figurák, akik többnyire egy látszólag szinte érthetetlen nyelven (még a szokottnál is erősebben észrevehetően mohácsizmusokban) beszélnek – hiszen mondatokon belül is ellentmondásba keverednek, levágnak szavakat, összevonják azokat –, közben mégis rendkívüli erővel fejezik ki a saját értelmetlenségüket. Ez egyébként annak is köszönhető, hogy a látszólag értelmetlen szöveg mögé rendkívül kifejező és szuggesztív gesztusokat építettek, végig figyelmesen, alapos munkával állnak a karakterek mögött. Közülük is Kovács Zsolt Zaharia szerepében tanúsított hidegvérű szélsőségessége a kiemelkedő. A színész egyrészt következetesen visszatérő gesztusokkal építkezik, amelyek minden megjelenésénél csak erősebbekké válnak, valamint az állandóan instabil mozgással, amelytől folyamatosan kétségek közé szorul az arcán végig jelzett és hangsúlyban érzékeltetett tudálékos, ám semmit nem tudó, fennhéjázó cinizmus. Urbán Tibor egy túlbuzgó, minden lében kanál, ostoba, értetlen, ám fizikai agressziókat rutinszerűen végző rendőrt formál Ghița karakteréből, akinek humora a józan ésszel felfoghatatlan egyértelmű elfogadásában rejlik. Herczeg Adrienn energiát nem kímélve adja át a kimért női érzelmességet Zoe szerepében, aki hol itt köt ki, hol ott, de hogy kit szeret, az igazából lekövethetetlen, és ezt az ál-érzelmességet a színésznő pontosan jeleníti meg.
Az elveszett levél

Kovács Zsolt
Stefannak csak az a fontos, hogy a saját kis ügyei rendben legyenek, Pál András érzelemdús játékkal a mindenféle érzlemtől mentes vak önzést jeleníti meg. Mirela a látszólag rideg, eltökélt nő, aki azonban a női jogegyenlőség elismertetésébe vetítve minden szorongását próbálja megváltani nőiességét. Szabó Vera mind a ridegséget, mind a kétségbeesést felfesti. A társát, Iordachét alakító Ottlik Ádám tökéletes partner a mechanikus, berögzült szokások mentén működő politikusaspiránsok megjelenítésében. Zayzon Zsolt a lelkesedéstől és a neki kinéző hatalmi pozíciótól (túl)fűtött, a zsarolástól sem visszariadó Caþavencut egyszerre mutatja számítónak és naivnak, és pontos ívet fest a felemelkedésnek és a bukásnak: az újságíró ravasznak hiszi magát, büszkén vállalja a hatalom áldozata szerepét, de aztán sodródni kezd az eseményekkel, és megtörten, megalázottan, mindentől megfosztva végzi. Vidákovics Szláven és Märcz Fruzsina gróf–grófnő kettőse túlzó szenvedéllyel, a társadalmi szokásjog által megalapozott felsőbbrendűséggel, gúnnyal és életuntsággal varázsolják a színpadra, akiknek egyetlen szenvedélyük, hogy röhögnek mások kárán, valamint élvezetesen kiveszik a részüket a pletykákból, és dolgoznak azon, hogy ők is létrehozzanak párat. Röhögésüknek van oka, pontosan tudják, hogy a demokrácia sem fog jobban működni, mint az autokrácia.
Ennek a világnak minden életrevalóságát, élhetőségét tükrözi Fodor Viola lerobbant bérházudvart megjelenítő tere, melynek vakablakai, hulló vakolatai és önműködően záródó ajtaja (szép kép ez: valami működteti ezt az egészet, de senki sem tudja, hogy mi) ügyesen, ötletesen lendíti túl a nézőt azon látszólagos tényen, hogy itt a románokról van szó. Ehhez csapódnak még hozzá Remete Kriszta ruhái, amik hol stílusosan könnyed úriassággal, hol szürke egyszerűséggel, hol némi kiemeléssel jelenítik meg a figurákat. Az általuk teremtett látványhoz varázsolnak nem is akármilyen hangulatot a komolyzenei taktusokat és cigányzenét ötvöző Kovács Márton által írt dalok.
Az elveszett levél

Zayzon Zsolt, Märcz Fruzsina
Mohácsi István dramaturgnak köszönhetően az előadás végig aprólékos gondossággal, ugyanakkor végtelenül szabadon, észrevétlenül építkezik, a maga belső képtelenségeivel – ilyen például az ógörög tógában besétáló Agamemnon figurája – és irracionalitásával, ám a valóságra igencsak rímelő jelenetek közepette lehetetlen nem észrevenni, hogy ez akár itt és ma is történhetne. Vagy történik is: csak tessék kicserélni a románt magyarral, a nemzeti kebel és a pénztárca egyaránt ugyanúgy dagad. A téboly, bár a túlzásoktól rendkívül komikussá válik, mégis innen-onnan szörnyen ismerős pillanatokat, bevett, hétköznapi gyakorlatokat tartalmaz, melyek pusztán azért jöttek létre, mert mindenki mindennel foglalkozik, csak azzal nem, ami a dolga lenne. Mindannyian tudjuk, hogy nem a szerelmes levél a fontos, hanem az a rengeteg minden, amit ennek apropóján végig lehet vinni. Az elveszett levél politikai előadás, de a politikum a legcsekélyebb mértékben sem konkrét. Mindössze sűríti a közéletben előforduló pitiánerséget, önzőséget, korrupciót, ostobaságot, hamisságot, közhelyeket, szólamokat. Ez kívülről nézve pedig még vicces is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr688004489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása