Fehér Ferenc darabját a fonott kalács fonja körbe, öleli keretbe, és a kalácsevés, kalácstörés motívuma. Vannak helyzetek, képek, pillanatok, amelyek megvilágítják az emberben egy szólás, kifejezés igazságát, jelentéssel telítik az addig csak automatikusan használt fogalmat. Ez az előadás ezt teszi a „kenyértörésre viszi a dolgot” szólással. Igaz, ahogy az már kiderült, itt nem kenyeret törnek, hanem kalácsot. A Tao Te pontosan annyival könnyedebb, játékosabb a kortárs táncelőadások többségénél, amennyivel a foszlós kalács a kenyérnél.
A darab elején Fehér Ferenc és Dózsa Ákos ülnek egymással szemben, köztük egy egész kalács, előttük egy-egy fél, abból törnek és esznek, sokáig. Fehér Ferenc gyorsabban, mohóbban, Dózsa Ákos lassabban. Aztán a jelenet végén Fehér ragadja magához az egész kalácsot, társának esélyt sem adva, hogy hozzájusson akár egy darabjához is. Az előadás végén újra előkerül a kalács, de most már Dózsa Ákos magabiztosan tör belőle. A kezdő és a zárójelenet között két ember útja kanyarog, „halad egyik, követi másik,/ virul egyik, hervad másik,/ erősül egyik, gyengül másik,/ keletkezik egyik, elenyészik másik” – ahogy az előadás szórólapja idézi Lao-ce Tao Te Kingjét. Fehér Ferenc koreográfiája erre a hol párhuzamosan haladó, hol egymástól elkanyarodó, hol a mester és tanítvány viszonyt leképező, hol ellenségek küzdelmét, megbékélését elénk állító „egyik-másik” viszonyra épül. És ebben a viszonyban sokáig, majdnem végig Fehér Ferenc az irányító, Dózsa Ákos a folyton pofára ejtett, leiskolázott, kioktatott untermann. Aztán lassacskán változik az eredeti szereposztás, kiegyenlítődnek az erőviszonyok, már Dózsa is nyerhet ütközetet, és eljuthat addig, hogy végül törjön a kalácsból.
A két táncos alkata, mozgása igencsak eltér egymástól. Fehér Ferenc aszketikus, határozott, súlyos, tiszta színekkel, fekete-fehérrel körülírható jelenség, Dózsa Ákos arcába lógó hajával, kamasztekintetével színesebb és könnyedebb. És mégis, kiválóan kiegészítik egymást, ami pedig közös mindkettőjükben, az a játékosság, humor és irónia, ami áthatja ezt a negyven percet. Ahogy időnként, egy-egy jelenet végén „kilépnek” az előadásból és összemosolyognak, míg a ruhájukat igazítják, ahogy képesek hosszasan csak úgy, egymás mellett topogni, holott néhány perccel azelőtt már-már akrobatikus ügyességet igénylő mozgássorokat vittek végig. Vagy – a másik számára észrevétlenül, a háta mögött – a tőlük várt lépés ellenkezőjét teszik, esetleg egyszerűen nem tesznek semmit. Egymásra fújnak, mint a dühös macskák, vagy a másik „fejébe néznek” – ahogy régen a hajban való tetvészkedést nevezték.


Dózsa Ákos, Fehér Ferenc
Fehér Ferenc nem képzett táncos, ha ezen a formális, iskolai képzést értjük. Szó szerint az utcáról érkezett a kortárs tánc világába, onnan hozta magával az utcai tánc elemeit, és ez igencsak szembetűnő ebben az előadásban is, amelyben – most már nem először – koreográfusként is használhatja ezt a magával hozott tudást. Forgások, vetődések, ugrálás magzatpózban a földön, és még sorolhatnánk a bravúrosan kivitelezett elemeket. Jó választás volt a Fehér Ferenc és Kovácsovics Dávid alkotta zörejzene is. Mindez együtt jó ritmusú, sodró, lendületes előadássá áll össze.
Hogy mindennek mi köze van Lao-ce művéhez, Az Út és Erény könyvéhez, van-e köze egyáltalán, azt döntse el mindenki maga. A Tao Te hangsúlyozottan egy olyan előadás, amelynek annyiféle olvasata lehet, ahány nézője van. Belelapozva a darabról született írásokba, nem egynél éreztem úgy, mintha más előadást láttunk volna. Valószínűleg részben mást is láttunk, mert az áprilisi bemutató óta több ponton változott a darab. A bemutatón például Dózsa Ákos megsérült, és sérülten-vérezve táncolta végig az előadást, de úgy, hogy volt, aki azt hitte, lehet, hogy ez is a darab része. Vagy például a kalács mellől mostanra elhagyták a szőlőt, a késeket. Az egyéni értelmezést ezek a mozzanatok is színezhetik. De az előadás változásai arra is felhívják a figyelmet, hogy a Tao Te (sok más mellett, de nem utolsó sorban) a változásról szól.
(16. Alternatív Színházi Szemle, Merlin Színház, 2010. szeptember 12.)