7óra7

K.O., győztes nélkül
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

K.O., győztes nélkül

2010. 10. 18. | 7óra7

A család az emberi társadalom támasza, a biztos pont, az origó, ahonnan mindenki elindul és ilyen-olyan formában vissza is tér oda. Ha valamire figyel szorgos civilizációnk, akkor az az, hogy a közmegegyezésen alapuló családkép, amelyben mindenek felett áll a szeretet, a bizalom és a biztonság, a lehető legtisztábban díszelegjen a kirakatban, nehogy a társadalom építőelemeinek kényes egyensúlya megbomoljon, mert annak következményei végzetesek lennének, hiszen a legnagyobb kollektív hazugságot, a családszentélyt árulnánk el. És ennek az igazi vesztesei nem is a társadalom, hanem mi lennénk. Csak és kizárólag mi.
Edward Albee drámája ezt a kollektív hazugságot célozza meg meglehetős éleslátással, amelyet Bodolay Géza rendező egy ötletes bokszring alakú térben állított színpadra (díszlet: Szlávik István), plasztikusan ábrázolva ezzel felszín alatt – vagy épp az intimebb környezetben akár felszínre is kerülő, de a „családban marad” attitűddel csak tünetileg kezelt – konfliktusok jellegét. Az előadásban ugyanis család, házasság és barátság nem több mint eltusolt mutyik és kimondatlan vagy deformáltan kimondott szavak, megszokások, illetve felszín alatti öldöklések terepe, amelynek legfőbb mozgatóereje kortól és nemtől függetlenül a kiélt vagy kiéletlen szexuális vágyak, ösztönök.
A „piros sarokban” a sztenderd látszatnak élő és azt építgető Agnes (Ágnes – Moór Mariann), a „kék sarokban” pedig az alkoholizmust a szókimondás eszközéül használó, a maszknélküliséget így legitimáló Claire (Klári – Kubik Anna) áll, természetesen élesen egymásnak feszülve, de a kölcsönös nyomorgatásban jól kiélve magukat. A „bíró” szerepében Tobias (Tóbiás – Szélyes Imre), Agnes férje, aki az egyetlen szereplő, akiben még halványan élnek a pozitív emberi érzelmek. Ebbe a közegbe érkezik meg az otthoni spontán rettegés okán önkényesen átköltöző Edna (Hámori Ildikó) és Harry (Mihály Pál), akik a jó barátságra alapozva tervezik hosszú távú maradásukat. Hogy a képlet teljes legyen, a negyedik kudarcba fulladt házassága után hazaköltözik Julia (Auksz Éva) is, aki hisztérikusan elkezdi követelni saját kis szobáját, amiben épp idegenek laknak.
Kényes egyensúly
Szélyes Imre, Hámori Ildikó
A helyzet nem sokkal abszurdabb, mint amilyet el lehetne képzelni, így ez a színpadon is csak néha üti fel fejét, teljesen belesimulva a hétköznapi hangvételbe. Bodolay rendezésében az abszurd reakciók nagy része megszűnik abszurdnak lenni, hiszen a kötelező pátosz, a közelinek mondott emberi kapcsolatokra rárakódott elvárások teljesen átvehetik a hatalmat a realitás felett, és ez az, ami ebben a másfél órában alapvetően megtörténik: a gyávaság minden formája győz a legkisebb mértékű józanság felett is. (Talán nem véletlen, hogy mindenki bőszen öblöget: hol konyakkal, hol Martinivel, hol ánizzsal, ki hogy szereti.)
A színészek játéka pontos, ugyanis végig precízen egyensúlyoznak a józanság és az eszeveszettség határmezsgyéjén. Kubik Anna játékában dominál a testvére iránt érzett irigységgel kevert gyűlölet, miközben szürke eminenciásként szemléli vergődő családját, főként férjét, akit Szélyes Imre kedves öregemberként, idilli családképre vágyó, de teljesen tesze-tosza férfiként ábrázol. Kubik Anna Claire-je gyűlölettel teli, bölcs alkoholista, aki élvezi a hazugságokban vergődők szenvedését, és szívesen asszisztál is hozzá, hiszen ebből él. Hámori Ildikó és Mihály Pál pedig tisztán játsszák a barátság eszményével visszaélő, unatkozó nyugdíjasokat. Auksz Éva Júlia szerepében egy frusztrációkkal és életviteli téveszmékkel teli koravén nőt alakít, aki bár a körülötte lévő világ áldozata, sajnálni mégsem lehet, hiszen ő is fülig benne van a dologban.
A színpadon lévő kapcsolatok többet sejtetnek, mint amit explicite láthatunk, így biztosra lehet venni, hogy a szekrényből nemhogy csontvázak esnének ki, de a második világháború komplett termése is kizúdulhatna onnan, és ezt Bodolay rendezése bár folyamatosan érezteti, és Claire figurája is ezt hivatott jelezni, mégsem sikerül ezt a hatást elementárissá tenni: Claire nem elég komikus ehhez (gúnya gyakran öncélúnak tűnik pedig nagyon nem az), a felszín kapargatása pedig nem elég sokrétű és markáns ahhoz, hogy a nézőtérről felállva a látott keresztmetszet okainak továbbgondolására inspiráljon. Így megmarad egy kétszínű látens szexista családmodellnek lenni az előadás, de ennek ábrázolása sem haszontalan dolog: azok a magyarosított keresztnevek egyáltalán nem véletlenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr168003381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása