Békategóriás eszközöket alkalmazó stílusparódia a „Ne ölj!” parancs által ihletett, most a végzős egyetemi osztály, valamint Alföldi Róbert által színpadra állított Vinnai András-vízió, amely a tér-idő kontinuumból kilépve vázolja fel az ölés direkt és indirekt módozatait. A békategória pedig indokoltnak látszik: a tömegszórakoztatásban a halál már nem több puszta kötelező árucikknél, tartalom nélküli, jellegtelen, erőtlen motivációs klisénél. Az alapanyag ennél nem is nyúl mélyebbre, a megvalósítás így főként a formai bravúrok, csattanók és stíluseszközök feszes összeékelésén múlik, és az előadásban főként ez utolsó, egyben legfontosabb összetevő deficites.
Ugyanis formai kreativitás láthatóan akad bőven: a játéktérré avanzsált nézőtér minden szeglete be van játssza, miközben mi a színpadon nézzük a karikatúrák által ironikusan csordogáló történetet, amiben a nézőtéri fény stroboszkópként, a láncfűrész pedig szikeként működik, miközben XV. századi vadászok mellett Shakespeare és Woody Allen is megjelenik a színpadon. Mindeközben jól használja a gárda a középre helyezett ajtót, illetve a széksorokat takarásnak is, no meg persze van dübörgő zene, videobejátszás és némi erotikum (ugyancsak a kliséparódia szintjén).


Mohai Tamás, Ruzsik Kata, Szatory Dávid, Földes Eszter
Azonban a majdnem két órás játékidő kitöltetlen marad. Igaz, a koncepcióból következik az önismétlés, de ez nem segít azon, hogy ellaposodjanak a poénok, nem tud végig frappáns és meghökkentő lenni az előadás. A jól sikerült és a kontextusban erőtlenül működő elemek között (legyen az poén, gesztus vagy stílus) nincs megfelelő szintű szelekció, valamint nincs végig izgalmas íve az előadásnak, a narrátor mindössze összeköti a jeleneteket, de igazából nincs, amin keresztül vezetne minket. Mert igaz, van két párunk, az egyikben egy megcsalás, a másikban a terror áll a középpontban, de ezek egyszerű cselekményvázlatok, mind low budget filmekből vannak kivágva, így egy ideig karikatúrának rendben vannak, de utána a teljesen extrém agyátültetés-történet sem menti meg őket az érdektelenségtől.


Farkas Dénes, Molnár Áron
Karakterformálásról nehéz beszélni, de vaskos karikatúrákat alapvetően jól hoznak a hallgatók, főként Mohai Tamás és Földes Eszter aranylakodalomra készülő agresszorpárosa és Barabás Richárd eldrogozott félhülyéje működik, de energikus alakítás Molnár Áron konferansziéja is. Ennek ellenére a színpadon történtek inkább hasonlítanak lazán összefont ujjgyakorlat-sorozatra, mint kerek, egész előadásra, ám a jól működő részletek segítenek abban, hogy jó érzésekkel léphessünk ki az Ódry Színpad kapuin, még ha mélyre ható emlékkel nem is gazdagodtunk ezen a zabolátlanságában kissé szelíd délutánon.