Múlt és jelen csap össze egy nem látható, de az első pillanattól érezhető dimenzióban, amelytől az előadás hasonló hatást ér el, mintha egy pszichothrillert néznénk: háttérben lappangó motivációk, kimondatlan mondatok, közvetett célozgatások, és egy játék, amely kegyetlen ugyan, de korántsem céltalan. Alkohollal átitatott, merengő pszichodráma egy nappaliban, ahol a múlt rágördül a jelenre, hogy megpróbálja megváltoztatni a jövőt.
Edward Albee drámája kétségtelen remekmű, és az utolsó pillanatig nem rántja le magáról a leplet. Nem lehet tudni, hogy az idősebb, egymást egyszerre nyíltan gyűlölő és szerető házaspár milyen szándékkal tárja fel vendégei előtt éjjel 2-től fél 5-ig a legmélyebb titkait, és miért terhelik a hozzájuk csevegni érkező fiatal házaspárt a legszárazabb, bántó szókimondással. A dráma a szolid külvárosi csöndből érkezik el a legmélyebb, zajos pszicho-drámához, hogy az utolsó pillanatban pontosan felvázolja a motivációkat.


Töreky Zsuzsa, Csankó Zoltán
Ez a precíz építkezés nem jelenik meg ilyen következetesen Ács János rendezésében, amely így rögtön hendikeppel indul. Karaktereit majdhogynem a végénél kezdi, nem ad módot színészeinek, hogy finoman kibontakozva, folyamatosan fokozva a színpadi légkör fojtogató közegét, lépésről lépésre teremtsék meg a szerepjáték súlyát. Így miután kiderül Martha és George ambivalens kapcsolata, és egyértelművé válik, hogy Nick és Honey kísértetiesen emlékeztetnek az ő ifjúkori énjükre, tulajdonképpen egy állókép alakul ki, amely így némileg szembemegy a dráma struktúrájával, megakasztva a thriller-atmoszféra kiteljesedését, és ez a hiány nincs kipótolva más színpadi elemekkel.
A színészi alakítások ennek megfelelően alakulnak, így rétegzettségük is csak viszonylagos marad. Ennek ellenére az idősebb házaspárt alakító Töreky Zsuzsa és Csankó Zoltán jól tudnak egyensúlyozni a másik pontos ismeretéből táplálkozó mély, olykor sistergő gyűlölet, illetve a felszín alatt lappangó szeretet között, végig képesek homályban hagyni, hogy melyik mondat jön szívből, és melyik a szerepjátékból. Töreky Zsuzsa Martha szerepében egy lelakott, alkoholista nőt játszik, akinek látszólag az egyetlen célja, hogy férjéből valamilyen (bármilyen!) érzelmet kiváltson, Csankó Zoltán pedig George-ként egy tomboló cinizmussal teli, az életet pontosan ismerő, és saját bukásával is tisztában lévő karaktert alakít. Ez a leírás azonban csak addig igaz, ameddig ki nem derül, hogy minden egyes bántó mondat és kegyetlen őszinteségnek tűnő vadracionalitás mögött mély pedagógia lappang: érintésközelbe hozni annak az útnak a végét, amelyen Nick és Honey jár, hiszen az út vége ott van, ahol ők vannak, és ez láthatóan a kudarc maga. Az pedig már a tanításból magából következik, hogy ez a lecke visszahat Marthára és George-ra, és sikerül végérvényesen szembenézniük saját kudarcaikkal is.


Töreky Zsuzsa, Sárközi József
Míg Töreky és főleg Csankó érzékletesen zongorázza végig e széles érzelmi skála minden egyes pontját, a karakterközpontú előadásnak nem kedvez, hogy a fiatal színészek nem tudnak jó partnereik lenni a játékban. A Nicket játszó Sárközi Józsefnek és a Honey-t játszó Szina Kingának csak skicceket sikerült felvázolni karaktereikből. Sárközi a zavarodottságot és a hevességet is csak teátrális eszközökkel, a természetességtől meglehetősen távol maradva tudja érzékeltetni, csakúgy, mint álszerénységét és zavarodottságát. Szina Kinga egészen addig tudja hitelesen adni a szürke egér jellegű, szótlan, törékeny személyiségtelen figurát, amíg csupán öntudatlan részegségben kell reagálnia a színpadi eseményekre. Amint valódi szereplőjévé kellene válni az előadásnak, rögtön túlzóvá és művivé válik.
Így a Nem félünk a farkastól bár veszít eredeti erejéből, végül eljut a látszólag lezáró, de igazából nagyon is nyitott végkifejlethez, amely újraértelmezi az előzményeket, és még egyszer utoljára megkeveri a lapokat. Emiatt viszont érdemes nem elmulasztani az előadást.