„Cate” és „Falk” sokáig élték a felszín alatt fortyogó-rotyogó boldogtalanság mocsarában, olyan sokáig, hogy „Cate” a válás előtt már csak egy lehetőséget lát: a születésnapját szeretné egy szvingerklubban tölteni. A marcona, megkopott, megfásult férj ennek annyira nem örül, főleg, hogy éppen most rúgták ki a munkahelyéről. Akkor meg aztán végképp nem örül, amikor megjelenik ezen a helyen „Oberon”, a főnöke (aki éppen kirúgta), és az „elnök úr” is. A főnök úr már jó ideje kiszemelte feleségét, „Falk” tehát dacosan ellenáll a közeg által nyújtható játékokban való részvételnek, ám berzenkedése alábbhagy, amikor kiderül, hogy az „elnök úr” hajlandó lenne egy lisszaboni állást kiutalni neki. Az ár azonban magas, bár egy szvingerklubban nem mondható szokatlannak.
Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László
Innen nem sok meglepetést tartogat a történet, hiszen az erősebb kutya-elv alapján rendeződik minden. A hatalommal rendelkező, a szvingerklubban és az életben is mindig felül lévők aratják le a babérokat, forgatják ki a szabályokat a saját kényük és kedvük szerint, a kishalak pedig örüljenek, hogy egyáltalán úszhatnak. Ez a kiszolgáltatottság kíséri végig a házaspár éjszakáját, miközben pont ettől, a kinti játékszabályoktól szeretnének megszabadulni, de ugyanolyan, sőt talán még nagyobb zsákutcába futnak, mintha ezen az estén is a tévét választották volna.
Ugyanis hamis az az ígéret, hogy itt minden problémától megszabadul az ember, hiszen problémákat itt nem megoldani, hanem a testi kéjelgés tetszőleges válfajával hétről hétre csak elfelejteni lehet, pont mint a Barátok közttel esténként, csak ez drágább, trendibb, meg tartalmasnak néz ki. De hogy nem az, arról pontosan tanúskodik az a kisstílű, kétszínű Elnök (Scherer Péter), akinek kiselőadása a középkorian konzervatív férfi-felsőbbrendűségről meglehetősen sajátosan hangzik egy hiperszabadosnak tűnő szexklubban, Leech (Katona László) szószéki beszéde, amelyben egyre inkább elállatiasodva, szexuális zaklatottságtól túlfűtve papol a tévé és a videojátékok káros hatásairól, és Merteuil márkinő (Csákányi Eszter) monológja, amelyből kiderül, hogy a betegség szülte reakció mián van csak bent a klubban, de Oberont (Mucsi Zoltán) sem a szabadságvágy, csak a szimpla érdek csalja le minden hétvégén a klubba. Ők már rutinosak, nem várnak mást a helytől, csak a hazugságot, és hogy a kinti személyiséget egy új formában tudják kiélni. Ez az, amit nem tud Cate és Falk, és ez az, amiért gyorsan válnak játékszerré, és nem játszópartnerré. Ennek ad kezesként teret az álságos mosollyal szédítő animátor szerepében Mia (Takács Nóra Diána).
Für Anikó, Mucsi Zoltán
Tasnádi István darabja pedig éppen ezért köréjük épül, és kettejük közül is inkább Cate-re, aki utolsó mentsvárként belekapaszkodik egy ugyanolyan hazugságba, amibe eddig fogódzkodott. Für Anikó játékából nagyon szépen kirajzolódik a kétségbeesésből fakadó mellényúlás tragédiája, egy „jobb sorsra érdemes” nő rossz választásainak kálváriája, és végső megkeseredése. Karaktere az egyetlen mélyen rétegzett figura: párjából, Falkból (Gazdag Tibor) is csak annyi látszik, hogy egy afféle sztenderd férfi, aki minden látszat ellenére kicsi, gyenge és gyáva.
Csákányi Eszter, Scherer Péter, Takács Nóra Diána
Az ütős téma és a jól megformálható figurák ellenére azonban lehet némi hiányérzetünk. A színpadon túl sok minden van kimondva, és mintha az előadás is zavarban lenne a témával kapcsolatban. Nem mindig érzi a saját maga által kijelölt határokat (pl. a nehezen magyarázható csókjelenet esetében, miközben az egész előadás kifejezetten szemérmes marad), nem mindig érzi az arányokat (pl. a nagyon hatásosan és jól megkomponált fantázia-jelenet a hullámzás ellenére is kicsit elnyújtott). Még.
Mert az látható, hogy ez az előadás még nem „tiszta”, még nem áll olyan masszív lábakon, mint amilyeneken a korábbi munkák (Nézőművészeti Főiskola, Magyar a Holdon). Egyelőre hatásos. Nagyon hatásos, és cseppet sem felszínes, csak éppen még nem képes arra, hogy a formának feszes szövetet, a gonoszoknak pedig jól elkülöníthető sorsokat és életet adjon, holott körvonalaik már határozottan látszódnak. Egy ilyen gárda pedig gyorsan át fogja ugrani azt a lécet, amit saját maguk állítottak fel.
