7óra7

Öröm nézni
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Öröm nézni

2010. 10. 09. | 7óra7

Játék a kastélyban - Benedek Miklós

Pedig nem történt itt semmi truváj, mindössze annyi, hogy az alkotók alaposan elolvasták és értelmezték Molnár Ferenc minden egyes sorát, és ennek megfelelően részleteiben kidolgozva színpadra vitték a darabot. Először megijedünk a három emeletnyi sötét tértől, amelyet mindössze egy aranyszínű, üres képkeret díszít, de hamar kiderül, hogy nincs miért aggódni: Marton valóban csupán egy _keretet_ teremtett arra, hogy a molnári világ teljes valójában kibontakozhassék. Hogy megismerjük, milyen nehéz egy darabot elkezdeni (bár az előadásból az látszik, elkezdeni nem olyan nehéz, de a bevezetést jól folytatni már kissé nehézkesebb), aztán amikor beindult a gépezet, észre sem vesszük a színpad sötét magasságát, nem zavar a beállítások statikussága sem, mert egy igazi világ jön létre előttünk, aminek a titka az, hogy szinte tökéletesen párosul a szerep a színésszel, ugyanis ők mintha kívülről-belülről azonosak lennének, de az legalábbis bizonyos, hogy nagyon jól ismerik egymást.

Mindez azt jelenti, hogy a rendező, illetve Radnóti Zsuzsa dramaturg igen alapos előkészítő munkájának, illetve a színészek lelkiismeretes teljesítményének köszönhetően a _Játék a kastélyban_ működik, betölti küldetését, ráadásul amit üzen (és ebben Khell Csörsznek, a kevésszámú, de jól kiválasztott díszlet tervezőjének, illetve Jánoskúti Mária pontos és kényelmes, ám testhezálló eleganciát mutató ruháinak is jelentős része van), az a színháznézőnek igen ígéretes. Mert az üzenet nem külsőségekben gondolkodást, egyszerű megoldásokat és naiv populizmust, hanem szellemet, eleganciát, rálátást, erőt, átgondoltságot és alaposságot ígér.

Játék a kastélyban - Molnár Áron, Tornyi Ildikó, Lukács Sándor

Egyetlen figurát nem sikerült igazán jól megfogni, ez Ádám, az ifjú zeneszerző: Molnár Áron e. h. lelkes tekintetű melodrámahősként egydimenziós karakter marad, talán róla gondoltak a legkevesebbet az alkotók, bár kétségtelen: a darab sem kényezteti őt sokoldalúságának bebizonyítására lehetőséget adó jelenetekkel. No de a többiek, egészen pazar teljesítményekkel örvendeztetik meg a nézőket: Tornyi Ildikó Annie-ja lelkes, de nem túl okos színésznő, aki azonban kedvére csavarja az ujja köré a férfiakat. Igen jó portrét fest Csőre Gábor a sznob, sikerélmények nélküli, megfeleléskényszerrel küzdő Titkárról. Tahi Tóth László kiváló Dvornicsekje a Turaival való beszélgetés közben meg sem mozdul, mégis, a hála gerjesztette érzelmek a kupoláig töltik meg és teszik mozgalmassá a jelenetet. S ugyanez fordítva: a nevét franciásra torzító Titkárt a mélységes megvetése sújtja, s mindezt egyetlen pillantással hozza létre. Fesztbaum Béla Gálja a darabíró iparosmester, aki a jelen szintjén ugyan mindent átlát, de csak "kicsiben" képes gondolkodni: őt nem annyira Ádám és az ő kapcsolata, jövője érdekli, hanem csak a darabjuk bemutatása. Fesztbaum _eljátssza_, hogy ennek a Gálnak _nincs keresztneve_. Benedek Miklós pedig elegáns, nagyívű, nagystílűen szellemes és szellemesen cinikus Turai - Turai Sándor, neki bezzeg van keresztneve, meg szíve is. Mert boldog, hogy az aprópénzre váltott tehetséget és a megszerzett kíméletlen profizmust végre valami érték szolgálatába állíthatja, felismerve, hogy Ádám és Annie kapcsolatát _csak ő_ hozhatja rendbe. Benedeket pedig mintha ebbe a Turaiba öntötték volna. S végül, de nem utolsósorban a bájolgó deklamálóbajnok Almády szerepében Lukács Sándor, aki a leleplezett és (önmaga előtt!) megszégyenített nőcsábász szerepében őszintén képes megrendülni - valóban kiemelkedő alakítás, és akkor a harmadik (e változatban: második) felvonásbeli főpróbán a rekeszizmokat nem kímélő etűdjeiről nem is beszéltünk.

A _Játék a kastélyban_ többek között azért is nagyon nehéz darab, mert azonnal kimutatja, ha nem _igaz_, ami a színpadon történik - erre közelmúltbeli példát is tudnánk említeni -, szerencsére a Vígszínház színpadán jellemzően légiesnek, könnyednek és természetesnek tűnik. Öröm nézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr978004433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása