7óra7

Kőkorszak
7óra7: (10/10)
Közösség: (8/10)

Kőkorszak

2010. 10. 07. | 7óra7

Chicago - Radnay Csilla

A produkció Zsótér Sándor rendező (felnőtt)meseszínházának újabb bemutatója: a karfiolon a világot meghódító gengsztertündér és a mesekönyvdíszletben önmagát kereső rendezőkirályfi után a közkedvelt _Frédi és Béni_-sorozat neonszínekben reciklált ember- és állatfigurái elevenednek meg Benedek Mari jelmeztervező segítségével, Ambrus Mária konstruált kővárosa (amely akár tévéstúdió berendezése is lehetne), illetve az Átrium mozi talált tere közegében. A fabula nem túl bonyolult: Roxie Hart, aki lelövi szeretőjét, börtönbe kerül, ám a női börtön korrupt vezetője, Morton mama segedelmével jó ügyvédre lel, Billy Flintre, akinek kisujjában van a bíróság, az esküdtszék és a média manipulációjának minden útja-módja. Roxie-t áldozatnak kell mutatni, ehhez nem árt minden egyes szavát és mozdulatát betanítani, a múltját megváltoztatni, várandós anyává tenni, akitől ráadásul gonosznak ábrázolt férje válni készül. A sajtó zabálja a sztori újabb és újabb állomását, Roxie népszerű lesz, és ő maga is bedől a saját szemfényvesztésének, elkezdi azt hinni, hogy ő tényleg fontos, pedig már a tárgyalás végén új hájpolnivalót talál magának a sajtó. Így Roxie egy külvárosi mulatóban ex-cellatársával, Velmával "a két kőkorszaki szuka" számmal szerez tiszavirág-életű népszerűséget megkeseredve és dühösen.

Chicago

A rendező szemszögéből maga az előadás, a _Chicago_ az a szám, amit Velma és Roxie előad - mert mi lehetne más az oka a díszletnek és a jelmeznek? A stilizált példabeszéd a maga szenzációhajhász történetével, az attrakció- és bravúrszámba menő színészi munkával (egyszerre zenélnek, táncolnak és játszanak a társulat tagjai) leképezi, ám ezzel együtt fel is emeli Velma és Roxie sorsát, alkalmi eszközszerűségük lényegét. Mert a show-business eszközei ők is, és mi is mindannyian, akik pénzt termelünk a szórakoztatóipari konglomerátumok számára, amelyek tekintet nélkül mindenre, felzabálják az embert. Kell a történet (legyen benne minél több nagynarratíva), kell a név, a fénykép - de csak egy ideig, a konkurenciaharc, a nézettségi verseny miatt újabb és újabb sztorik és emberek kerülnek a rendszerbe, akik rendre azt hiszik, hogy a felhajtás róluk szól. A nézők pedig örömmel adják át magukat a lelkes szörnyülködés és falánk hitetlenkedés övezte fotóhiteles bizonyosságnak, döntenek és ítéletet mondanak egy kérdésben, amelyről nem tudnak semmit, pótolva saját életük érzelem- és izgalommentességét.

Chicago - Mátyássy BenceA világ, amit ez az "attrakció" megmutat, nem túl szép, ám a valósághoz elég sok köze van. Chicago a Csikágóban élőknek mese, így lesz groteszk az előadás képe is: Velma és Roxy identitása a rendszerben meghatározhatatlan, hiszen minden lépésük, mondatuk önellentmondás, így ők maguk is azok. Friedenthal Zoltán Velmát lassú felfogású, kissé sértődött, de naiv figurának, Mátyássy Bence _(képünkön balra)_ Roxie-t érzelemmentes, hajlítható, alkalmazkodó, de kevély alaknak láttatja, nincs mit csodálkozni rajta, hogy a puha léptű, határozott és kemény tigris, Billy (Radnay Csilla) irányítani tudja őket (ahogy egy nő tudja az ujja köré csavarni a férfiakat). Vári-Kovács Péter és Roszik Hella együtt adják ki az önnön jelentéktelenségében pózoló, önmagától önmagáig tartó Amos Hartot. A fekete-fehérbe öltöztetett Herczeg Tamás a mozipénztárból előbukkanó Morton mama szerepében a pénzéhség megtestesülése. Bár csak kisebb szerepekben mutatkozhat meg Kiss Diána Magdolna, Bánfalvi Eszter és az apró karikatúrákban egyre kiválóbb Polgár Csaba, jelenlétük mégis elsődleges fontosságú, pontos, gondos és alapos részvételük nélkül lehetetlen lenne teljes értékűen lebonyolítani a kétórás előadást, amelynek amúgy a szövege sem a "megszokott": a produkció saját "fordítást" használ, Ungár Júlia szövege nyersebb, egyenesebb, nyíltabb és maibb az eredetinél, a dalszövegeknél alkalmazott angol-magyar vegyes használat pedig egyrészt számtalan poén forrása, másrészt szinte mérnöki pontossággal csak a dramaturgiailag elengedhetetlen textus hangzik el magyarul.

Ám hogy ez minden kétséget kizáróan magyar előadás és történet, arról Horváth Csaba néptáncmotívumokból építkező koreográfiái győznek meg végképp. Első hallásra valószínűleg lehetetlennek tűnő vállalkozás a showgirlök és a tánckar pótlása néptánccal - ám a produkció atmoszférájának az első pillanattól elidegeníthetetlen eleme. A létrejövő elegy groteszkségben, természetességben és súlyban - nem formájában vagy tartalmában - leginkább talán a nagyszerű Parasztopera című Pintér Béla-előadáshoz mérhető.

Chicago - Friedenthal Zoltán, Mátyássy Bence, Bánfalvi Eszter, Vári-Kovács Péter, Kiss Diána Magdolna, Roszik Hella, Polgár Csaba, Radnay Csilla, Herczeg Tamás

Azonban a mese, mint olyan, nem csupán a fantázia terméke, érdemes komolyan venni. S az előadás minden egyes mondata, dala, hangja mögött - talán a _Razzle Dazzle_ dalt kivéve - mélységes valóság van. Élmény és gondolat, szórakoztatás és realitás, könnyed légiesség és erőteljes munka egyszerre. Zsótér és a HOPPart visszaadja a musicalt a színháznak, élénk és megérdemelt sikerrel. Egy újabb lépéssel távolodunk a kőkorszaktól.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr598002927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása