Nem kell komolyan venni, de nem is lehet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak előadásában egy ötvenéves operett kel életre, ami inkább paródiára sikeredett mint operettre, de sebaj, hisz így vált dinamikussá, könnyeddé és fiatalossá. Szerethető és kész.
Az SZFE icipici padlásán megelevenedő, klasszikusnak mondható alkotásba bele lehet magyarázni, hogy a szocialista lakásbürokrácia szatirikus kritikája, de nincs értelme ilyen kifacsart gondolatokkal megterhelni, hisz csupán egy vidám bohózat fiatalság, szerelem és humor örökké eladható kombinációjával. A mű fabulája szerint a Bástyasétány 77. szám alatt álló lerobbant kúria tulajdonjogára pályázatot írnak ki fiataloknak. A feltételek szerint a pályázók akkor válnak tulajdonossá, ha korhűen felújítják az ingatlant. A hivatal azonban egy tévedés folytán két nyertest hirdet: egy fiúcsapatot, illetve három lányt. A fiatal egyetemisták megdöbbenve találkoznak össze a helyszínen, és először mindent megtesznek, hogy elüldözzék a másikat. Eközben megjelenik a szomszédból egy lökött jósnő, Elvira és egy furcsa ukrán-mexikói maffiózó, akik szintén maguknak akarják a Bástyasétány 77-et. Szövetkeznek, lefizetik a hivatal végrehajtóját, Patkó Pált, aki ekkor „hirtelen” felfedezi, hogy a fiatalok nem is felelnek meg a pályázati feltételeknek, hisz azt csak ifjú házasok nyerhetik el. A fiúk és lányok felfedezvén a korrupciót, összefognak a hivatalnok és a csalók ellen. No és persze egymásba szeretnek...
Az előadás egészéről elmondható, hogy Huszti tanár úr jól megdolgoztatja diákjait, és hogy különös báját azok az apró (talán a kisebb rutinból, vagy a túlságos koncentrációból adódó) bakik, csetlések-botlások adják, amik szinte észre sem vehetők (és egyébként jól beleilleszthetők a darabba). A koreográfia hallatlanul dinamikus és vicces, jól használják és kihasználják az adott tárgyakat, például a létrás, partvisos táncokban.
A karakterek közül kiemelendő Hajdú Melinda Tinije, akiben hihetően, de nem közhelyesen elevenedett meg a kissé butuska, minden lében kanál, de mégis jószándékú szőkeség. A fiúk csapatából a legkidolgozottabb figura, Ötvös Ödön (Csórics Balázs) a botladozó, határozatlan, kissé tudálékos régészhallgató, aki azonban elsőként találja meg szerelmét a jelmezével erősen hippikre hajazó, álmodozó fényképészlányban, Bözsiben (Trokán Anna). A jósnő Elvira karakterét (Fekete Linda) kissé talán túljátszottnak tarthatnánk, ám a kisstílű maffiózó (Bakos Kiss Gábor) kacagtató figurájával kiegészülve, az ő párosuktól válik az előadás (akár szándékosan, akár nem) az operetten túl inkább paródiává. Gulyás Balázs az általa megformált hivatatlanok, Patkó Pál alakja inkább kellemes lett, mint átütő, de jól passzol az előadásba. A leghaloványabb alakítás talán Török professzor karaktere, ami inkább egy rendezési, mint színészi galibának látszik. Ő egyszerűen csak ott van, hogy egy nagy slágert elénekeljen, és, mintegy „deus ex machina”-ként leleplezze a csalókat. Funkcióját betölti és kész. Arra szinte nem is jut lehetősége, hogy kiderüljön milyen apa, vagy hogy a felnőtt világ (akár komikus) képviselőjeként valamilyen ellenpontja legyen a fiataloknak. Mindemellett találunk azért az interpretációban egész eredeti ötleteket. Például, hogy időnként a zongorakísérőt is az előadás szereplőjévé teszik, ezzel mintegy figyelmeztetve a nézőt, nehogy egy pillanatig is komolyan vegye a látottakat, komédia ez, és nem is akar több lenni. No és ki ne hagyjam a legütősebb produkciót, a lányok rapjét, ami nemcsak színfolt, de közelebb is hozza a dalaiban néhol kissé már megkopott operettet.
Szó, mi szó, nem egy csoda, de kedves, aranyos, lelkes. Látszik, hogy a hallgatók komolyan veszik a szakmájukat, és azért ez nem utolsó szempont. Szóval menjenek el bátran és nevessenek egy jót!