Cigányzenei alapra elénekeltetni a harmincas-negyvenes évek filmslágereit, kupléit és sanzonjait a magyar pop-underground (értsd: nem kommersz popzene) legkiemelkedőbb előadóival – igazi kuriózumnak ajánlkozik. A 2007-es év végén indult projekt máig töretlen sikere azt bizonyítja, hogy a koncepció helyes volt. A – többek között – Zerkovitz, Békeffi, Eisemann és G. Dénes György (Zsüti) által írt szövegeket annó olyan előadók énekelték, mint Karády Katalin, Muráti Lili, Psota Irén vagy Kiss Manyi. Helyettük ma a Kispál és a Borzból Lovasi András, a Quimbyből Kiss Tibor, a Kistehén Tánczenekarból Kollár-Klemencz László, a Heaven Street Sevenből Szücs Krisztián lehel új életet a dalokba, akik mellett még olyan nevek szerepelnek, mint az ex-Hiperkarmás Frank, Keleti András, Rutkai Bori, Szalóki Ági és Németh Juci.
A Farkas Róbert ötletéből kibontakozó produkció talán legnagyobb előnye, hogy ezek a dalok könnyeden, csöppnyi iróniával dúsítva kerülnek a nagyközönség elé, nem véve véresen komolyan az egyébként nem is annak íródott, csak az előadások során gyakran végzetesen félreértelmezett sorokat. Nincs melodráma, nincs görcsös hatni akarás, nincsenek hamisan felpumpált érzelmek sem a lemezen, sem a színpadon. Az előadók nem a nosztalgiaéhes közönség olcsó kiszolgálására törekednek, hanem saját magukon és a XXI. századon átfolyatva a szöveget és zenét, egy lassan feledésbe merülő aranykor mai létjogosultságát hirdetik, legyen szó akár az Este fess a pesti nő bájos-naiv nőideáljáról, a Nékem csak Budapest kell urbánus himnuszáról, vagy a Köszönöm hogy imádott ambivalens szerelmi ódájáról. S az előadás nem megidézni, reprodukálni, hanem létrehozni akar egy olyan hangulatot, hogy milyen lenne, ha ezek a dalok most születnének, milyen lenne egy igazán jó értelemben vetten korszerű és trendi orfeum.
Budapest bár: Szívemben bomba van - ének: Németh Juci, Kiss Tibor
A Budapest Bárnak sikerült megtalálni egy olyan határmezsgyét, amelyen közös nevezőre jut szinte valamennyi generáció, mert valahogy ezek a dallamok és ezek a szövegek zsigerileg a mieink. Kicsit olyanok talán, mint a népdalok: ösztönösen rájuk vagyunk hangolva, még ha ez elsőre nem is egyértelmű.
__________
Az írás a budapesti Katona József Színházban, 2007. december 19-én látott előadás alapján készült.
