7óra7

Nem tündérmese
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Nem tündérmese

2010. 10. 03. | 7óra7

Köntörfalazás nélkül ábrázolt hazug viszonyszövevénybe csöppenünk A Tündérlaki lányok című darabban: a Berg család (négy lány és az édesanyjuk) azzal tartja fenn jólétét és szinte kizárólag arra tervezi a jövőjét alapozni, hogy az egyik lány, Boriska szeretőjévé lesz egy gazdag bárónak. Heltai Jenő drámája létező problémát, az önfeladás, önfeláldozás és az önzés, önérdek relációjának témakörét boncolgatja, szórakoztató iróniával, meglehetős szókimondással és jelentős erővel, ám a Vígszínház Valló Péter által rendezett előadása minden gondot megold.
Sajnos a megoldás annyira pozitív szemléletű – minden a helyére kerül, szemernyi kétség nem marad, mindenki levonja a tanulságot –, hogy ez a kissé talán túlzott lekerekítettség már-már felmenti a nézőt a további boncolgatás feladata és felelőssége alól, de hát a rendező tartja magát a szövegkönyvhöz, pedig mennyire kézenfekvő lett volna erősen áthallásossá tenni ezt a hangsúlyozottan a huszadik század elején játszódó cselekményt. Ettől még maga az előadás kifejezetten élvezhető, különösen az első két felvonás, amelyben a probléma felvetése és a bonyodalom kibontakozása található. Heltai mintha megelőzte volna korát, nem véletlen, hogy az ötlethiányos, átgondolatlan díszlet és az ódon békebeli jelleget viselő körülmények ellenére a tematikai aktualitás érezhető.
Mert a díszlet tényleg csak esetleges: Szlávik István valamilyen rejtélyes okból egy bérház udvarára helyezte a Tündérlaki família egyébként teljesen jól működő, funkcionálisra tervezett nappaliját, s mindezt egy tökéletesen érthetetlen tapétakeretbe helyezte. (A tapéta oka a harmadik felvonásban derül ki, ez a báró nappalijának falimintáját vetíti előre. Persze ki lehetne esztétizálni olyan megfejtést, hogy a családot a báró béklyója tartja fogságban-függésben, és a keret ezt jelképezi, de ez hallatlanul nyögvenyelős magyarázat lenne, inkább hagyjuk.) Szakács Györgyi ruhái elegánsak, karakteresek – még az is észrevehető, hogy a költő öltönye gyűrött, vasalatlan –, lekövetik a változásokat is, bár hogy a második felvonásra a pénz közelgő hírére kifejezetten ízléses-elegáns öltönyt vásároló tornatanárra milyen okból kerül vissza a harmadik részben az eredeti, szegényesebb ruha, megint csak megfejthetetlen.
Ez a következetlenség még tetten érhető a báró lakásában játszódó jelenetek során, amikor hol az első, hol a hátsó ajtón keresztül lehet hol az ebédlőbe jutni, hol kimenni a házból, de ez is csúszna, ha a főszereplő Boriska motivációi nem lennének tisztázatlanok. Ez abból látható, hogy Danis Lídia sajnos annyira hamis, amilyennek még sosem láttuk: a direkt álságosra vett szövegeken kívül nincsen egyetlen belülről fakadó mondata sem, minden megmozdulása kimódolt, de nem igazán tehet a kudarcról: a szerepértelmezéshez láthatóan semmi segítséget nem kapott. Márpedig a hazugságot nem igazán lehet hazug módon eljátszani, ebből a túlzott teatralitás miatt időnként kifejezetten kínos megoldások születnek.
Az, hogy az előadás nem süpped érdektelenségbe, azt Tornyi Ildikónak (Sári) és Lukács Sándornak (a báró) köszönhetjük. A tizenhat éves lányt játszó Tornyi kezdeti mellékszereplőből valódi főszereplővé nemesedik, energiát, érdeklődést visz a szerepbe, és az ő nagy hazugsága (hogy kit is szeret igazán), mivel hittel játszik, hiteles és ezért tud valódi leleplezést adni az előadás vége. Lukács bölcs öniróniával alakítja a fiatal húsra éhes idősödő charmeurt, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy érzelmi élete rideg üzleten alapul, de ezen túl megpróbál igazi úriemberként, a lehetőségeken belül korrekt módon viselkedni. A Tündérlaki család tagjai az önzés különböző oldalról megközelített karikatúrái: Halász Judit csendes mártírként viselkedő özvegy Bergnéje, Zeck Juli kimért Olgája, Petrik Andrea ravasz Mancija jól felépített figurák. Csőre Gábor az ostoba tornatanár, Petrencey Gáspár szerepében erős vonásokkal teszi gúnyrajzzá figuráját, amelyben az álszentség és a képmutatás találkozik a hipermaximális önérzettel. Varju Kálmán Pázmánjában nem őszinte a szerelem, de ezúttal ez konzekvens szerepértelmezést jelent, bár igazából nem derül ki, hogy miért a lányok rajongása ezért a pasasért, már azon túl, hogy költő. Malvin néni még éppen szerethetően idegesítő Szegedi Erika megformálásában, Hullan Zsuzsa és Pándy Lajos pedig a cseléd, illetve az inas szerepében mutat ismerős típusokat megbízhatóan. Az előadást Komlósi Zsuzsa zongoraaláfestése színezi mértéktartóan, kellemesen.
A Tündérlaki lányok, a cím hangzásával, sugalmazásával ellentétben nem valamiféle álomszerű tündérmese, hanem egy élettel teli, őszinte történet. Ezért kár, hogy a rendező nem mutat éles olvasatot, s ezt a színészek próbálkozása sem pótolja. S hiába szól Heltai éppen arról, hogy senki nem tökéletes, és mindenkinek meg kell hoznia némi áldozatot, ez az áldozat nem lehet maga az előadás. Hiszen akkor az egész értelme kérdőjeleződik meg, mert ugyanolyan hazugságszövevényt épít ki, mint a Tündérlaki lányok tették, márpedig az este arról szól, hogy éppen ezt nem kellene.
Bemutató: 2008. szeptember 27-én a Vígszínházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr988004057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása