Idei harmadik bemutatóját tartotta a Katona József Színház. Ezúttal Ödön von Horváth egy századelejei (1929) darabját vitte színpadra Ascher Tamás. Egy tartalmasan szórakoztató dráma, egy méltán elismert rendező, és a Katona kiemelkedően tehetséges társulata. Minden adott, már csak oda kell állni és begyűjteni a gratulációkat, de előtte még illik számot adni a nézőknek a munkáról.
Ferdinand megkeresi testvérét, egy számára elsőre idegen városban. Találkozik Schminkével, aki valahonnan ismerős a számára, majd Gift, egy kétséges kilétű prostituált útba igazítja. Közben szerelmes lesz egy kisasszonyba. Alfréddal, a bátyjával ismét nézeteltérése akad, de végül kiegyeznek, és Ferdinand segíti Alfred nő-utaztatásait. Közben megjelenik a nemzetközi kongresszus, ami a prostitúció eltörlését tűzi napirendjére. Alfred segít a kutatásban, felajánlja az újonnan beszervezett kisasszonyt, mint kísérleti alanyt, hogy kikérdezhessék. Ferdinand ismét szerelmes lesz a kisasszonyba, ezért kimenti az utcalányi sorsból. Az időközben eszmévé emelkedett Schminke közreműködésével - vagy nem - a kongresszus teljesen szétesik, Alfreddal meg nem tudom, hogy mi történik.
És nem is áll szándékomban pótolni ezt a hiányt. Nem rosszindulatból, vagy mert ne érdekelne, csak egyszerűen nem tartom fontosnak. Zavarba- és kétségbeejtő volt az előadás, mert nem történt semmi – Keresztes Tamás párszori villanásán kívül – a színpadon. A darab alapvetően jó, alkalmas egy akár bravúros előadás elkészítésére. Vannak benne szóviccek, helyzetkomikum, amivel lehet szórakoztatni a nagyérdeműt, és közölnivalója is akad (közhelyesen mondanivaló): a felszínen a prostitúció kérdéseit boncolgatják, valahol mélyebben, pedig az ál-segítőkészségről szól, arról, hogy csak szajkózzuk, hogy segítünk, de igazából nem teszünk semmit, felszínesek vagyunk, ugyanakkor az ezért létrejött kongresszusok is annyit érnek, mint a prostituáltaknak, ha húsz ember kérdezi egyszerre a lelki indíttatásairól. Szóval a téma még érdekes is lehet: aktuális és a nézőpontja egyedi. De egy nagy baja van: az alkotók, akik elhatározták, hogy színpadra viszik, nem gondolnak róla önmagán kívül semmit, és ezzel pillanatokon belül érdektelenné is válik az előadás – nézhet ki akárhogy az a kongresszusi színpadkép. Egy közhelyesen kihangsúlyozott eszme, sok elfeledett gondolat, pár elcsúszott szóvicc, egy-egy jó pillanat, de nem több.
A színészek nagyon jók tudnának lenni, de ha nincs mit eljátszaniuk, akkor ők sem tudják megmenteni az előadást. Máté Gábor az est legjobbja a pontos és önkritikus játékkal. Talán ő az egyetlen, aki képes volt felépíteni egy szerepet: nem csúszik el a paródiával, nem válik modorossá, sem unalmassá. Keresztes Tamásnak vannak jó pillanatai, de önmagához képest alulteljesített. Ónódi Eszter is elvan, ahogyan Tenki Réka is: nincs eltúlzott hisztizés, 19 órakor beindítják egy kicsit a motort és fél 10-kor kikapcsolják. Hajduk Károly bakot lő: a játéka rendkívül didaktikus, különösen, amit mint „eszme” alakít, megjelenése első perceiben olyan, mint a záróképnél, nem változik semmit. Vajdai Vilmos a zuhanyzós jelenetével letudta az est pofátlanságát – ami általában nem az, de itt könnyen úgy tűnhet. Talán ez az egyetlen jelenet, ami végig értékelhető. A színészekre általánosan jellemző, hogy 7-kor beblokkoltak, fél 10-ig dolgoztak, hajoltak párat levezetésnek és kész. Megvolt a ma esti szokásos is. Energia meg maradt bennük bőven, valószínűleg az előadás után szórakozni mentek, hogy valamennyire elfáradjanak alvásig.
A díszlet az első részben nagyon jól idomul az előadáshoz: ki van rakva a színpadra, de hogy minek? A kongresszusi jelenetekhez, pedig fordítanak egyet, és varázsütésre egyszerre izgalmassá válik a tér. Ha már ekkora különbség van két rész díszlete között, akkor lehetne valamit játszani is vele, de ez persze nem koncepció, valószínűleg Khell Zsolt egyszerűen nem volt ott, amikor a bárban vagy az utcán játszódó jeleneteket tervezték. A jelmezekkel Szakács Györgyi néha nagyon finoman játszik.
Úgy látszik, Ascher Tamás ahhoz kevés, hogy csak úgy kiszórja a világmegváltó gondolatokat magából, ahogyan medve a darazsakat a fészkükből. Most visszavágtak a darazsak, és ehhez bizony sok kenegetés kell, hogy begyógyuljon. A néző sebe szerencsére gyorsan gyógyul, őt nem volt mi megcsípje. A zavarba ejtő az, hogy nem történt semmi a színpadon. A tapsokat mindezek ellenére begyűjtötték, igaz azt nem tudtuk meg, hogy mit csinál a kongresszus, vagy, hogy mit csináltak a Katonában színház címszó alatt.