7óra7

Lelki csellengők
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Lelki csellengők

2010. 10. 03. | 7óra7

Pufók angyalkák fekete csuhában, egy barokk képkeretbe foglalva játszanak kortárs ifjúsági drámát. Egyszerre ijesztő és izgalmas formai kavalkád, egy világos cél szolgálatába állítva, amely nem csak primérmód szeretne hatni a célközönségre, hanem az általuk beszélt, a színház és a körülöttünk/körülöttük lévő közeg nyelvén fogalmazva. Mert egy kapaszkodók nélküli világban gyorsan elfogyhat a talaj a lábak alól, főleg, ha egy mese nélküli országban valaki elkezd hinni a mesékben.
Pedig a mesék azért vannak, hogy higgyünk bennük. A baj akkor kezdődik, ha a mese az egyetlen, amiben hihetünk, márpedig egy személytelen közeg személytelen kapcsolatrendszerében ez könnyen előfordulhat. Néhány évtizede a pénzkergetés lett mindennek az origója, a pénzé, amelyből minden fakad, és amelyhez minden út vezet. Robotoló, technokrata, klisék és közhelyek mentén élő és „gondolkodó” szülők a deformált értékrendszerek kuszaságában saját maguk alatt sem találják a talajt, nemhogy képesek legyenek kibetonozni az utókor ösvényét. Figyelem és érdeklődés nélkül pedig minden emberi kapcsolat, legyen az vér szerinti vagy választott, elhervad, és nem marad más, csak egy űr: a szeretet hiánya. Kényes, kiszolgáltatott helyzet ez, nem csoda, hogy úgy menekül előle mindenki: ki a nihilbe, ki a családfenntartásba, ki a lázadásba, ki a korláton túlra.
Mert egy öngyilkossághoz többnyire „csapatmunka” kell, és valószínűleg nincs nagyon olyan ember, akinek ez ne fordult volna meg a fejében 17-18 évesen, netán hamarabb. Ki ne gondolta volna csak egyszer is, hogy odaát biztos minden nyugisabb és jobb, szebb és melegebb? Aztán persze inkább amellett döntünk, hogy mégis itt próbálkozunk mert... és itt jönnek ilyen-olyan érvek. Péternek nincsenek ilyen érvei. Fájóan közhelyes családban él, apja a dolgos életre tanítja, tudomást sem véve arról, hogy nem saját formájára változtatva kellene felnevelni egyetlen fiát, anyja másodrendű polgárként csak a megszokás és a jólét kényszeréből van jelen a családban, testvér nincs, kutya nincs, hiány van. Jön is Zsófi, aki megpróbálja betölteni ezt az űrt Péter szívében, de a szerelem érzését hogy kezelje az, aki még a szeretettel sem találkozott soha? Féltékenység, sértődöttség és kétségbeesés övezi minden pillanatukat, miközben mindketten érzik azt a valamit.
Háy János szövege alkalmas az emó-életérzés és a rockkoncerteken csápoló lelki csellengők motivációs hátterének kibontására, még ha többet is mondanak ki szereplői, mint amennyi a didaktizmus elkerüléséhez elég lenne. Ám a szöveg direktségét Bagossy László rendező jól ellensúlyozza a formával, amelyben a darabjaira bontható barokk képkeret (látványtervező: Bagossy Levente) a tengertől a vécéig mindent képes ábrázolni, játszi könnyedséggel alakul át az éppen aktuális térré, amivel a fekete jelmezek és a barokk zenekíséret is jelentős dinamikát kap. A bábuként közvetlenül mozgatott tinédzserek és a hús-vér színészek által játszott felnőttek képe is végigkíséri az előadást, amely jól jelzi az éretlen lelkek és a világgal így-úgy már kompromisszumra jutott felnőttek közötti szakadékot, amit a színészek többszörösen alá is támasztanak. Mészáros Tamás Péter szerepében szerény, engedelmes, elnyomott lélek, nem csoda, hiszen apja zord és érzéketlen, anyja pedig gyáva és megtört. Előbbit Szívós István játssza elfojtott agresszivitásból táplálkozva (amely egyébként nehezen összeegyeztethető az előadás második felében felbukkanó, majdhogynem megértő apaképpel), utóbbit pedig Tisza Bea játssza a szeretettelen, saját problémáival belül harcoló anya minden műviségével. Szanitter Dávid Dedaként az osztály renitense, nagyszájú, jófej és cinikus, sokat beszél, de semmit sem tesz, Meggyes Melinda pedig egy diáklány naiv szerelmét hozza Zsófi szerepében, akinek tökéletesen érthetetlen, hogy barátja, Péter mit is élhet át, hiszen ő gondos, szerető családban nőtt fel.
Az óriási flashback, amit látunk, meglehetősen pesszimista: a pufók angyalkák vagy megmentik az önnön hibájukon kívül eltévedt, légüres térben bolyongó embereket, vagy éppen máshol van dolguk, és akkor könyörtelenül csattan az ostor. Szülők nélkül nehéz nekimenni az életnek, inkább az élet megy neki az embernek, és vagy kibírja vagy nem. Ez ekkor már tényleg csak a pufók angyalkákon múlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr578004651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása