A Centrál Színház középre lavírozza magát: Puskás Tamás A velencei kalmár című Shakespeare-klasszikussal sokat markolt: érezhetően nézővonzó, populáris előadás készült, noha szándéka szerint politikai, sőt: aktuálpolitikai szempontból nyúlt a műhöz. Hogy mégsem fog keveset, az leginkább talán a szerencsésen sűrített, a drámai pillanatokat jól eltaláló második felvonásnak, illetve Haumann Péter nagyszerű és intelligens Shylock-alakításának köszönheti. A kérdés inkább az, hogy az előadás eleget fog-e.
A helyszín Horesnyi Balázs bírósági tárgyalóteremnek is beillő, tizenkét székes építménye (bár három szerep és három fellépő, plusz a zenekar kívül kerül ezen), amelyből az egyébként végig ebben helyet foglaló játszók kilépnek egy katedrára, ahol az adott jeleneteket vezetik elő, majd az építmény a tárgyalási jelenet során, illetve az előadás legvégén játékba is kerül. Antonio, a kalmár és az életművész Bassanio beszélgetéséből indulunk ki, Radnai Annamária célirányosan a sztori gyors beindítása felé hajlítja a drámát: Antonio lelkesen fogdossa az ettől némileg kevéssé feldobott Bassaniót (a fogdosás lenne hivatva tisztázni a kettejük amúgy érdekes és itt ugyan bemutatott, de nagyívűen nem tárgyalt viszonyát), nem igazán érzünk kölcsönösséget ebben a nagy taperolásban, de azért Bassanio mégis kiigényli a kalmárból a kezességvállalást. Bassanio (Janicsek Péter) itt egy bevállalós széltolónak tűnik, Antonio (Simon Kornél) pedig egy tapintásmániás, dacosan szürke piperkőcnek, ez csupán annyiban módosul a második felvonásra, hogy Bassiano valami okból mégiscsak mint a szélvész indul kimenteni barátját az uzsorás metszőkése alól, sőt a feleségétől kapott, soha le nem vethető gyűrűt is beáldozza érte; motivációiról csak feltételezéseink lehetnek. Eztán megjelenik Shylock is, aki eléggé rosszul érzi magát e környezetben, mivel folyton bántják őt (sajnos Antonio és Shylock sok mindenre fényt vető dialógusa igencsak kilúgozva hallható); Haumann Péter mesteri színészete tudja a feszt zsidózásról elhitetni, hogy ezzel az egész életét tönkretették, s emiatt fűti őt a bosszúvágy. Megköttetik a kontraktus: Bassanio háromezer dukátjáért Antonio egy font húsa az uzsoragarancia. Bassanio elutazik feleségkeresőbe, eztán némileg darabolódik a sztori, Shylock lánya, Jessica (savanyú fapinaként értelmezi Radnay Csilla) megszökik Lorenzóval (Schmied Zoltán érzelem és minden arcrezzenet nélkül próbál pénzsóvárnak látszani), mindezt a sok közhelyszámba menő életbölcsességgel dekorált arany-, ezüst- és ólomládika meséje díszíti, a humorról pedig Lanzelo próbál gondoskodni, Magyar Attila teljesen félreértelmezett burleszkjeleneteivel, szerény sikerrel. (Finomabb eszközökkel viszont figyelemreméltóan visz iróniát a színpadra kvázi némaszerepével Borbás Gabi.)
A kissé széttartó első részt egy jobban kordában tartott második követi: Bassanio házassága, majd a per, amelyen Portia, Bassanio felesége (túlzásba vitt ravaszkodással, a szükségesnél nagyobb jelzésekkel alakítja Kovács Vanda) bírói álruhában tesz igazságot. Itt valódi drámai pillanatok megélésére is mód nyílik, kérdés, hogy mi állítja meg Shylock tőrét: a bíró felszólítása vagy ő maga, aztán a mindenét elvesztett uzsorás totális bukását hosszan kitartott csendben mondja el egyetlen szó nélkül Haumann Péter, s ellenpontozás által itt nyílik lehetősége kiteljesedni a hőzöngő Gratianót játszó Mihályfi Balázsnak. Shylock el, még egy kis házassági konfliktus van hátra az azért viszonylag boldog végig, illetve van alkalmunk megtekinteni Jessicát és Lorenzót, akik már most láthatóan teljes aszinkronban vannak.
Bár a produkció A velencei kalmár címet viseli, mégsem Antonióról (hiszen ő lenne a címszereplő) szól a történet, hanem Shylockról, a gazdag zsidó uzsorásról, illetve az ő kapcsán leginkább arról, hogy hát abba kellene hagyni a háborúskodást, kedves emberek, ami mostanság zajlik mifelénk (főként a fejekben, illetve néhány vehemensebb futballszurkoló-lelkületű lény miatt akár materializáltan is, egy-két-három utcával kijjebb), mert ha mindig mindenki visszavág a vélt vagy valós sérelmekért, annak nagyon rossz vége is lehet. Tessék inkább megelégedni az élettel, javasolja a Centrál, végül is jogos fölvetés. Nagyjából ezen, meglehetősen közvéleményhez idomult keretekbe szervezve játszatja Puskás Tamás a darabot. És közben élőben játszik a Harcsa Veronika Quartet, énekel Harcsa Veronika, aláfestésképpen, állásfoglalás helyett is.