Fogalmam sincs, miről szól az Ivanovék karácsonya című dráma, csak azt tudom, hogy Gothár Péter egy egészen elementáris erejű víziófolyamot tesz elénk e címen a Kamrában. Az előadás furcsa, abszurd, lázálomszerű kevercse a valóságban is megtörténhető és annyiszor átélt eseményeknek: mintha félelmeink, vágyaink, csalódásaink és várakozásaink vetítődnének ki. Kalauzunk egy egyéves kisfiú: kézenfog bennünket, és bevezet Alekszandr Vvegyenszkij rendkívül furcsa, fejreállított világába.
Az előadás, amelyet a vége zár keretbe (vagyis a szereplők meghajlásával kezdődik, előre jelezve, hogy itt most valami furcsa, kifordított előadás részesei leszünk) alapvetően egy feketekomédia, amely egy mese egy dajkáról, aki megöli az egyik gondjaira bízott gyermeket (biztosan gyermek az a szexuálisan túlfűtött lány? ez sem biztos), az ezt elszenvedő Puzirjov (vagy Ivanov?) családról, és végül a dajka bírósági tárgyalásáról. A legfontosabb motívum az előadásban az idő, hiszen a különböző (folyamatosan és konstans módon is változó) korú, de mindvégig „kisfiúként” és „kislányként” aposztrofált szereplők, és az egyéves kisfiú narrációjában mindig kiemelt óra (amely központi tárgya a színpadi képnek is), valamint a születés és a halál közti cselekmény ennek fontosságára, az összkép azonban mintha éppen ennek az elhanyagolhatóságára, feleslegességére az örök képekre, érzésekre utalna. A Katona társulata mintha egy ízléses commedia dell'arte-paródiát mosna át a dada és a szürrealizmus fékevesztett fantáziáján. Alapkérdéseket tárgyal hihetetlen felidézőkészséggel, közös rítusainkat dolgozza fel: a bűn, a bűnhődés, az ünnep, a család, a gondoskodás, az együttélés, a bennünk élő gyermek, valamint az ösztön-, a hétköznapi és a felettes én együttműködésének paradox helyzeteire ismerünk rá. Ezeket nevetjük ki tiszta szívből, vagy éppen teljes erőbedobással sajnáljuk magunkat miattuk. Mindezt Gothár egy közvécének is beillő nyomorúságos cirkusz középpontjába állítja. Egy olyan manézsba, amelyben tényleg bármi megtörténhet.
Maradandó kép sok van az előadásban: a levágott fejű lány, az egymás mellett fekvő (álló) apa és anya, a kutyaként fekvő Szirtes Ági, a vízben leúszó és lepottyanó mécsesek fénye, a rendőrszoba függőlegesen elhelyezett íróasztala mögött ülő (fekvő) Jordán Adél, a karácsonyi ajándékozás álságos szeretetparádéja, az állatsereglet vagy a szánalmas karácsonyfa-pótlékként megjelenő Takátsy Péter. A gegek közül is az övé a legerősebb: az elszabadult orvos bravúrszáma, de hasonlóan remek Pelsőczy Réka faarcú felesége, állandó „Hát ez borzasztó” nyöszörgésével, Pálmai Anna vibráló, holtában is erős szexuális töltéssel rendelkező Szonyecskája, a folyamatos várakozást izgatottságával fenntartó egyéves kisfiú szerepében Kovács Lehel, a marionettfiguraként apát játszó Fekete Ernő, valamint az előadás folyamán több figurába is belebújó Elek Ferenc, Lengyel Ferenc és Mészáros Béla. Fegyelmezetten, véresen komolyan és halálpontosan, mégis felszabadultan és természetesen komédiáznak. Talán csak Mészáros Piroska e.h. (a dajka) nem eléggé természetes: arckifejezésében a félelem és a kétségbeesés dominál, akármit is csinál.
Az Ivanovék karácsonya jól kivitelezett, intellektuális támadás a civilizatorikus intézmények, a szocializációs ágensek konzervativizmusa, a hétköznapi gondolkodás sematizmusa, a látszatok alapján hozott ítéletek ellen, és lándzsát tör a gondolkodás szabadsága, az asszociáció és az egyén mindennapi stresszektől való megszabadítása mellett. Megtisztító élmény, amúgy színházhoz méltó módon. ► (ugr)
