7óra7

Gyúrj rekeszizomra
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Gyúrj rekeszizomra

2010. 10. 03. | 7óra7

Helyet foglalván (bátrabbak előre, félénkebbek hátra) elkezdődik a bemelegítés, ami feloldja azt az oly gyakran emlegetett falat a nézőtér és a színpad között. Egy kis beszélgetés az aznapi történésekről (esetünkben a nőnapról: ki kapott valamit?, ki adott valamit?, ki nem virágot vagy csokit kapott?), ami bele is fonódik később az előadásba. Majd vidám és energikus szökkenésekkel megjelennek a színpadon az est fáradhatatlan mókamesterei, a színészek. A vidám, kislányos, ártatlan stílusát mindvégig megtartó Nemes Takách Kata, aki az első részben színészként egyszerre alakít hisztis kislányt és gyilkos takarítónőt, a második részben pedig közvetlen és cseppet sem erőltetett játékmesterként van jelen. Egy némileg defektes rendezőt és egy rappert egy személyben testesít meg Várady Zsuzsi, aki „automatikus szóban versírásban” is remekül megállja helyét. A mesterlövészt és ösztöndíjas lánykát párhuzamosan játszó Boldoghy Bori, aki gregorián stílusban is elő tud adni egy dalt az USA-vízummentességről. Molnár Levente, aki egyszer közlékeny eladóként igyekszik egy kaparós sorsjegy visszaváltását megakadályozni, máskor pedig dilis agysebészként udvarol egy nézőnek. Kiskovács Attila hol egy flörtéhes papot, hol egy férfivá operált nőt testesít meg, máskor pedig egy helyben írt magyar népdalt ad elő a túrósbatyuról. Az egyik percben aluszékony hentest játszó, a másikban románcot költő Tóth Barnabás. A degenerált eladót és az ijedős apukát alakító Simonyi Balázs. Majd végül, de nem utolsó sorban Pirisi László, aki a mindig találó rögtönzött zenei aláfestést szolgáltatja az előadás során.
Az előbbiekből tapasztalható, hogy a színészeknek nagyon sokféle szerepbe bele kell helyezkedniük. Mégpedig azért, mert sokféle játékot, szituációt találtak ki az ötletgazdák, ami azt eredményezi, hogy nem válik unalmassá, sőt változatos tud maradni az előadás. A színészeknek kell mesét írniuk a színpadon egy megadott témában, a játékmester vezénylésével (mindig annak kell folytatnia a történetet, akire rámutat), kell írniuk dalokat megadott hangnemben és témában, verseket megadott műfajban. El kell játszaniuk jeleneteket, amik megadott szituációval kezdődnek és fejeződnek be (például: kezdő cselekvés a sírásás, végpozíció a fekvés). Meg kell jeleníteniük nem egybefüggő epizódokat, amik elkezdődnek valahol és ugyanoda térnek vissza, a színészek folyamatos cserélődésével (indul a mennyországból, eljut egy rendszámtábla-készítőig, majd visszatér a mennyországba).
Ezeken kívül még sok-sok más kreatív és izgalmas feladat elé vannak állítva a színészek, az pedig, hogy mennyre lesz vicces és egyedi az előadás, sokban a nézőkön áll vagy bukik. Úgyhogy érdemes kipróbálnunk magunkat és egy kicsit fejleszteni a képzeletünket, hagyni magunkat elvarázsolni a színészek sokoldalúsága és találékonysága által, illetve senkinek sem árthat meg egy kis erősítés a rekeszizmaira.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr228003337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása